Mik egy független újságíró erényei?

A magyar sajtót a múlt héten részben szabaddá visszaminősítő Freedom House-jelentés után tanulságos felidézni Albert Camus 1939-ben betiltott, és csak a minap publikált manifesztumát a független újságíró erényeiről.

  • HVG HVG
Mik egy független újságíró erényei?

„Amit eltilt a cenzor, közhírré is teszi” – fogalmazott Albert Camus A bukás című regényében. A francia egzisztencializmus kiemelkedő – a héten magyar írásbeli érettségi tétellé is vált – alakja e kijelentését 1956-ban, Lukács evangéliumára vonatkoztatva tette, talán már kevéssé emlékezve saját korábbi újságírói tapasztalataira.

Pedig a második világháború első hónapjaiban Algírban az ő munkáját is ellehetetlenítette a sajtószabadság korlátozása. Az 1939 szeptemberében barátjával, Pascal Piával közösen alapított kétszemélyes napilap, a Le Soir républicain például rendszeresen úgy jelent meg, hogy a kicenzúrázott cikkek helyén fehér foltok virítottak.

A kihagyatott anyagok, információk pedig korántsem mindig váltak „közhírré”, jó részük a hivatal süllyesztőjében végezte. Camus egyik, akkoriban közlésre alkalmatlannak talált írása például közel háromnegyed évszázad után csak a minap látott napvilágot, immár a párizsi Le Monde-ban.

A betiltott írásról további részleteket az e heti HVG-ben olvashatnak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.