VIDEÓK
2011 a magyar sport szempontjából sikeres év volt, ami már csak azért is fontos, mert fél év múlva olimpia lesz Londonban. Idén mindent megnyert legjobb tornászunk, Berki Krisztián, úszóink és kajak-kenusaink fontos érmekkel és kvótákkal igazolták klasszisukat, de férfi vízilabdásaink is időnként szemkápráztató játékkal bizonyították, hogy három olimpiai arany után jó esély van a negyedikre is. Az év legfontosabb magyar sportsikerei, videóval.
hvg.hu
2011. december 29., csütörtök, 20:01
Balzsay Károly 2009-ben megszerzett, majd elveszített egy világbajnoki övet. Ekkor gondolkodott a visszavonuláson is, de aztán felállt, és szerzett egy másikat. Most, 32 évesen egy gerincsérv miatt mégis kétségessé vált profi karrierjének folytatása. Már a boksz utáni életét is tervezi, és mivel a profi bokszpiac az utóbbi időben beszűkült, szerinte most az amatőr boksz erősítésére kellene inkább összpontosítani, az Eb-re, a vébére és az olimpiára, és ezeken minél jobban szerepelni. A hvg.hu a WBA nagyközépúlyú világbajnokával beszélgetett.
Vincze Szabolcs
2011. december 22., csütörtök, 14:10
A közvetítő Showtime csatorna nem fogadta el a sérült Erdei Zsolt helyetteseinek ajánlott ökölvívókat a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) félnehézsúlyú világbajnoka, Tavoris Cloud elleni címmérkőzésre, ezért nem rendezi meg a december 31-re tervezett anaheimi gáláját.
MTI
2011. december 08., csütörtök, 10:32
Erdei Zsolt begyulladt kézsérülése miatt lemondta a szilveszteri világbajnoki címmeccsét az amerikai Tavoris Clouddal. A hvg.hu sportrovata személyesen kérdezte meg a bokszolót a miértekről és a hogyanokról.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2011. december 08., csütörtök, 07:44
Erdei Zsolt hétfőn sajtótájékoztatót tartott, ahol beszélt kézsérüléséről és a visszatérésről. A gyulladás okát vélhetően megtalálták, és nincs veszve semmi, a magyar bokszoló továbbra is Tavoris Cloudot akarja.
hvg.hu
2011. december 05., hétfő, 14:18
Szó sincs visszavonulásról, továbbra is világbajnok akar lenni Erdei Zsolt - derült ki a magyar ökölvívó hétfői sajtótájékoztatóján, néhány nappal azután, hogy kézsérülése miatt kénytelen volt lemondani az amerikai Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést.
MTI
2011. december 05., hétfő, 11:29
A hétvége legnagyobb híre, hogy edzés közben megsérült a világbajnoki címmeccsére készülő Erdei Zsolt. Rafael Nadal most bebizonyíthatja, hogy valóban megérte-e az ATP-vb eltékozlása a Spanyolországban kétségkívül fontosabb Davis-kupáért. Feláll-e a Manchester United? Visszatér-e Rátgéber László? Mit és hol nézhetünk? Ez vár a sportrajongókra hétvégén.
hvg.hu
2011. december 02., péntek, 14:10
Erdei Zsolt hivatalos közleményben jelezte, hogy valóban megsérült a keze, a felépülés 4-6 hetet vesz igánybe, ami lehetetlenné teszi a további edzést és a címmérkőzést. Menedzsmentje megoldást keres.
hvg.hu
2011. december 02., péntek, 12:53
A Hamburger Abendblatt német lap értesülései szerint Erdei Zsolt edzés során szerzett kézsérülése olyan komoly, hogy a sportoló körülbelül 4-6 hetes pihenőre kényszerül, ami azt jelenti, hogy december 31-én nem tud kiállni az IBF félnehézsúlyú világbajnok Tavoris Cloud ellenében.
hvg.hu
2011. december 02., péntek, 12:28
Veszélybe került Erdei Zsoltnak az amerikai Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzése, miután - a boxingscene.com internetes portál szerint - megsérült a jobb keze.
MTI/hvg.hu
2011. december 02., péntek, 09:46
Erdei Zsolt vasárnap Amerikába utazik ahol december 31-én világbajnoki bokszmeccset vív eddigi legnevesebb ellenfelével, az IBF félnehézsúlyú címvédőjével, Tavoris Clouddal. A hvg.hu indulás előtt arról kérdezte, mit tud ellenfeléről, és tényleg vissza akar-e vonulni?
3 hozzászólás
Vincze Szabolcs
2011. november 18., péntek, 21:00
Erdei Zsolt a honlapján közzétett nyilatkozatában cáfolja, hogy a Tavoris Cloud elleni meccs után mindenképpen visszavonul, szerinte a hír csak egy félreértésen alapszik.
hvg.hu
2011. november 09., szerda, 18:08
Erdei Zsolt profi ökölvívó nagy valószínűséggel visszavonul év végi amerikai meccse után - írta keddi számában a Népszava.
MTI/Népszava
2011. november 08., kedd, 05:20
A kaliforniai Anaheimben rendezik meg december 31-én azt az ökölvívógálát, amelyen a tervek szerint Erdei Zsolt az amerikai Tavoris Cloud ellen lép majd szorítóba.
MTI
2011. november 03., csütörtök, 20:39
Aláírt szerződése ugyan még nincs, ám Erdei Zsolt a szóbeli megállapodás alapján már a Showtime csatorna december 31-én sorra kerülő profi ökölvívógálájára készül, amelyen a címvédő amerikai Tavoris Clouddal mérkőzhet meg a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) félnehézsúlyú világbajnoki övéért.
MTI
2011. november 02., szerda, 14:44
Erdei Zsolt elfogadta a Showtime televízió által kínált lehetőséget, és igent mondott egy Tavoris Cloud elleni, december 31-ei IBF-világbajnoki címmérkőzésre - adja hírül a SportTV.
hvg.hu
2011. október 27., csütörtök, 23:37
Kovács István, egykori olimpiai- és profi világbajnok bokszolónk rendszeres beszámolókat küld a profiboksz.hu ökölvívó szakmai portálnak. Ezúttal a WBO Puerto Ricó-i kongresszusáról számolt be az oldalnak, ahol szó esett Erdei Zsoltról is.
hvg.hu
2011. október 27., csütörtök, 10:41
Erdei Zsolt december végén bokszol újra, de hogy pontosan kivel, az csak jövő hét közepére derül ki. A két lehetséges ellenfél két világbajnok, Bejbut Sumenov (WBA) és Tavoris Cloud (IBF).
hvg.hu
2011. október 21., péntek, 17:23
Erdei Zsolt lehetséges következő ellenfele, a kanadai Jean Pascal ismét, immár harmadik alkalommal is megmérkőzne az amerikai Bernard Hopkinsszal, aki májusban megfosztotta őt a Boksz Világtanács (WBC) félnehézsúlyú világbajnoki címétől.
MTI
2011. szeptember 22., csütörtök, 11:11
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok számára december 3-a lenne a legideálisabb időpont a következő mérkőzésére.
MTI
2011. szeptember 20., kedd, 12:59