VIDEÓK
Az Országgyűlés hétfői ülésén fogadta el az új Munka Törvénykönyvéhez beadott módosítókat. Ennek, és a múlt héten a szakszervezeti konföderációkkal, és a munkáltatói érdekképviseletekkel aláírt megállapodás kapcsán a Policy Agenda a Világgazdaságban megjelent heti elemzésében azt vizsgálja, hogy ez stílusváltást jelent-e a kabinet részéről, azaz elkezdődnek-e a komolyabb egyeztetések a különböző érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel a fontosabb kormányzati döntések előtt.
hvg.hu
2011. december 06., kedd, 09:59
Jelentős jövedelemcsökkenéssel kell számolniuk az olyan rokkantnyugdíjasoknak, akik képesek lesznek visszamenni dolgozni a nyugdíjrendszer felülvizsgálata után. Nekik az eddigi, átlagosan 65 ezer forintos rokkantnyugdíj helyett a közfoglalkoztatási bér 50 százalékát kell csak adni, ami most nem éri el a 29 ezer forintot – írják a Policy Agenda szerdán közölt elemzésében.
hvg.hu
2011. november 23., szerda, 10:53
A lakosság 72 százaléka szerint inkább rossz irányba mennek a dolgok, és mindössze 7,4 százalék bízik a magyar útban, azaz abban, hogy a nemzetközi folyamatoktól függetlenül is javulhat a magyar gazdaság helyzete - ez áll a Policy Agenda által készített reprezentatív kutatásban.
hvg.hu
2011. november 17., csütörtök, 10:21
A Policy Agenda elemzése szerint jövőre 400 milliárd forintos költségvetési bevétel-kieséssel számolhat a kormány a bruttó hazai termék (GDP) vártnál rosszabb alakulása miatt.
MTI
2011. augusztus 25., csütörtök, 19:08
A jelenlegi demonstrációkat nem követték szakszervezeti-kormányzati tárgyalások, ezért egyelőre még nem értek célt - mondták elemzők az ATV-ben.
ATV
2011. június 17., péntek, 18:50
A múlt héten terjesztette be a kormány azt a törvényjavaslatot, amely szabályozza a közfoglalkoztatás rendszerét. A Policy Agenda e heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy ezek a változtatások milyen irányba mutatnak, és milyen konfliktusokkal kell számolnia a kormánynak.
hvg.hu
2011. június 15., szerda, 10:56
A Policy Agenda heti elemzésében az Országgyűlés egyéves munkáját, és ezen belül is a kormánypárti frakciók képviselőinek aktivitását vizsgálta.
MTI
2011. május 12., csütörtök, 11:02
A kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek 62 százaléka úgy látja, nem változik cége likviditási helyzete a következő hat hónapban, 20 százalékuk romlást, míg 18 százalékuk javulást tart valószínűnek.
MTI
2011. április 13., szerda, 10:05
Borúlátóbbak lettek a magyar vállalkozások az elmúlt évekhez képest a Policy Agenda és az Ipsos kis- és középvállalkozások (kkv) indexe szerint, amely az idén márciusban 50,2 százalék lett; utoljára 2008 negyedik negyedévében volt ilyen alacsony.
MTI
2011. április 06., szerda, 09:55
A Policy Agenda szerint a 2011. évre tervezett kiadások között jelentősen csökken a szociálisan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására szánt keretösszeg.
MTI
2010. december 22., szerda, 12:10
A Policy Agenda megvizsgálta, hogy a kormány törvényalkotási programja hogyan teljesült.
hvg.hu
2010. december 16., csütörtök, 09:49
A Policy Agenda legfrissebb elemzése szerint a Fidesz-frakcióvezető szerepe hamarosan felértékelődik az új kormányzati modell miatt.
Hírszerző/FH
2010. december 02., csütörtök, 10:26
A kórházak, a közszféra és a szakszervezetek lehetnek a költségvetés vesztesei - állapítja meg elemzésében a Policy Agenda.
MTI
2010. november 03., szerda, 11:15
Az első Fidesz-kormány alatt 24, a második alatt 578 önálló indítványt nyújtottak be az Országgyűlés elé a kormányzás első 50 napjában; az idei szám azonban nem nagyobb a 2002-es és 2006-os kormányzati ciklus első ötven napjában benyújtott hasonló dokumentumokénál - áll a Policy Agenda elemző cég összegzésében.
MTI
2010. július 09., péntek, 15:04