Mészáros Lőrinc reklámos cége 55 milliárdot keresett, de a nyeresége nagyot zuhant
A tévék, rádiók és online portálok reklámfelületeit értékesítő Atmedia a költségek emelkedését nem tudta ellensúlyozni, de ettől még kiváló állapotnak örvend.
A tévék, rádiók és online portálok reklámfelületeit értékesítő Atmedia a költségek emelkedését nem tudta ellensúlyozni, de ettől még kiváló állapotnak örvend.
HVG
Párbeszédet kezdeményez Magyar Péter kormányával a közpénzzel kitömött Mathias Corvinus Collegium annak érdekében, hogy tovább tudjon működni. A tiszás javaslat alapján jelentős vagyontól eleső fideszes intézmény alapítója lényegében kapitulál, amit azzal magyaráz, hogy az MCC-t meg kell védeni.
HVG
Jelenleg a látható tulajdonos egy svájci cég, de több apró jel árulkodik arról, hogy az Orbán-kormányhoz kötődő befektetők is az üzlet mögött állnak.
HVG
Arany Bence ezer szállal kötődik Tombor Andráshoz, valamint a digitális polgári körök szervezőjéhez, Partos Bencéhez is. A tavaly a semmiből kinőtt cégével több ingatlan- és egy álláshirdetési portált is megszerzett, és már régiós terjeszkedésről álmodik.
A korábbi orosz tulajdonosnak is több mint 10 milliárd forinttal tartozik a vállalat, a Transzmasholding azt akarja, hogy ezt a magyar állam fizesse ki nekik.
HVG
Hernádi Zsolt Mol-vezér közvetlenül a nevére veszi azt a vállalatot, amely a nemzetközi piacra ad el vasúti járműveket, miután az azonos, de eddig magántőkealap által elfedett tulajdonosi körbe tartozó dunakeszi járműgyártót éppen most próbálja megmenteni az állam a csődtől.
Három vádlott vallott arról egymástól függetlenül, hogy Tombornak központi szerepe lehetett az elmúlt időszak egyik legsúlyosabb csalássorozatában.
HVG
Új vezérigazgatót nevezett ki a néhány éve államiból egyetemi alapítványi vagyonelemmé tett Grand Tokaj Zrt. élére a kuratórium. Egyelőre nem látni, hogy mi a meghirdetett újabb paradigmaváltás értelme.
A változások a Dunakeszi Járműjavító tulajdonosát is érintik.
HVG
A társaság több szálon kötődik Mol-vezetőkhöz, illetve az olajcég egy 10%-os tulajdonosához.
HVG
A honvédelmi miniszter által gründolt Magyar Vagon megszerezte a MÁV-tól a Szolnoki Járműjavítót is, az oroszok kiszállása után pedig egyedül teljesíti a teljes, egymilliárd eurós egyiptomi kocsimegrendelést. A forrást az állami Eximbank biztosítja.
Tombor András leigazolásával egyidejűleg a cég egyik tulajdonosa az OTP-vel kötött ügyletet.
HVG
A két kormányfő sok tekintetben "lelki társ": például Andrej Babis éppúgy populista lózungokkal mozgatja szavazóit, mint Orbán Viktor. Most a repülőgépgyártás is összehozta őket.
HVG
A magyar tőkések az Orbán-kormány jóvoltából eljutottak oda, hogy immár a határon túl is terjeszkednek, és hazahozzák a profitot. Ez Orbán Viktor állítása. A valóság egy cseh fegyverüzletből olvasható ki: a kormány eredetileg kiszemelt „tőkése” nem volt hitelképes, le kellett cserélni. Profit pedig csak akkor lesz, ha a magyar állam repülőt vesz a kiszemelt gyártól.
A Tombor András résztulajdonában álló cseh Aero Vodochody 12 repülőt gyárthat le Vietnamnak.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy nagy külföldi beruházást sikerült összehozniuk a Fidesz-közeli üzleti köröknek a Pentával.
HVG
Tombor András hozta létre négy évvel ezelőtt az Atmedia reklámügynökség megvásárlására, de most ő az, aki elhagyja a Visus Invest Kft.-t, éppen akkor, amikor egy hatalmas bankhitel szakadt a tulajdonosok nyakába.
HVG
Ezermilliárdos állami vagyont menekítettek ki, amelyet Orbán Viktorék tucatnyi egyetemi és egyéb alapítványnak juttattak. Ezzel akár évtizedeken át finanszírozni tudják saját szellemi hátországukat.
Felmondhatnak minden bérlőnek a Millenáris Parkban, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány pedig újabb ingatlanokhoz juthat, ha a törvényjavaslatot megszavazzák.
A Mathias Corvinus Collegium a Tombor család 24 éves oktatási műhelyéből az Orbán-rendszer első számú káderképzője lett. A közeljövőben pedig a szó szoros értelmében is építkezni kezd.
HVG