Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy nagy külföldi beruházást sikerült összehozniuk a Fidesz-közeli üzleti köröknek a Pentával.
Az Orbán-kormányhoz közel álló vállalkozók eddigi egyik legnagyobb külföldi felvásárlása volt az, amelyet a most lekapcsolt szlovák milliárdossal, Jaroslav Hascákkal kötöttek. Az egyik leggazdagabb szlovák üzletembert december 4-én helyezték előzetes letartóztatásba, a komoly politikai befolyást is szerzett befektetőt pénzmosással és vesztegetéssel vádolják.
A Penta-csoport éppen vevőt keresett a Prága melletti repülőgépgyárra, az Aero Vodochodyra, amikor Orbán Viktor egyik fürkésze, Tombor András arra portyázott, és bejelentkezett az üzletre. A Penta, amelynek nem ismeretlen terep Magyarország, hiszen a Kaiser Food felvásárlásával már több mint egy évtizede jelen van a húsiparban, májusban alapította meg a Vodochody Holdings HU Kft.-t Budapesten, hogy azon keresztül adja át a régió legjelentősebb repülőgyárának 51 százalékát Tombor cégének.
Régi vágya teljesült ezzel a kormányfőnek, aki évek óta szorgalmazta az expanziót, és habár Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért tőzsdei cégei rendre célul tűzték ki a külföldi terjeszkedést, eddig sehol sem sikerült labdába rúgniuk, hacsak nem tekintjük annak a határon túli fociklubokat.
A cikk teljes terjedelmében az e heti HVG hetilap Magyarország rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.