VIDEÓK
Az adóhivatal eddig 35 ezer társaság törlését kezdeményezte: a vállalkozások nem készítették el mérlegbeszámolójukat - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. A cégek egy része számlagyár lehet.
MTI
2012. április 25., szerda, 05:19
Tavaly 20 300 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ami 16,5 százalékkal több mint egy évvel korábban, és jóval több mint duplája annak, amit a válság előtti utolsó békeévben, 2007-ben jegyeztek fel a statisztikák - közölte az Opten szerdán.
MTI
2012. január 04., szerda, 11:03
Megnyitotta kapuit a vállalkozások és a nagy márkák előtt a Google+ közösségi portál.
MTI
2011. november 08., kedd, 11:29
A cégek jelentős része, több mint négyötöde, a hatósági előírások kijátszásával, bejelentés nélküli munkaerővel, a védelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozások ellenében - állapítja meg a feketelista.hu portál elemzése.
MTI
2011. október 18., kedd, 06:16
A frank erősödése nyomán a vállalati szektorban nincs olyan vészhelyzet, mint a lakosságnál – írta a Népszabadság pénteken. Devizakölcsönt azon cégek kerestek, amelyek bevételeiket is ebben számolják el, tehát náluk az árfolyamkockázat nem, vagy kevésbé jelentkezik.
MTI
2011. augusztus 19., péntek, 07:11
Júliusban 1993 vállalkozás ellen indítottak felszámolási eljárást itthon, ez minden idők második legnagyobb adata, csak az előző havi 2122 új eljárás több ennél - közölte az Opten Informatikai Kft. pénteken.
MTI
2011. augusztus 05., péntek, 12:03
"12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 forint nettó fizetéssel, de nem adok."
hvg.hu
2011. július 30., szombat, 11:02
A LulzSec nevű hacker csoport a Twitteren jelentette be visszavonulását. Korábbi célpontjaik között olyan cégek szerepeltek, mint a Nintendo, a CIA vagy éppen a Sony.
techline.hu
2011. június 27., hétfő, 10:49
Papcsák Ferenc fideszes képviselő azt javasolta, hogy két év alatt mintegy 1700 privatizációs szerződés környezetvédelmi kötelezettségeinek teljesítését kellene utólag megvizsgálni. A Népszabadság által megkérdezett cégek nem tartanak a vizsgálattól.
MTI/Népszabadság
2011. június 24., péntek, 06:59
A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése alapján hat, 100 százalékos fővárosi tulajdonú céget apportálnak a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) Zrt.-be. A képviselők a javaslatot 19 igen, 3 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett fogadták el.
MTI
2011. június 22., szerda, 17:23
Előnyös lehet a vállalatoknak, cégeknek, ha nem heteroszexuális munkavállalóik vállalják szexuális identitásukat - mondta Greg Dorey budapesti brit nagykövet a második magyar LMBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) üzleti és emberi jogi konferencián.
MTI
2011. június 16., csütörtök, 16:35
Öt magyar cég bekerült a legjobb közép-kelet-európai munkahelyek közé az Aon Hewitt humán erőforrás tanácsadó cég legfrissebb felmérésében.
MTI
2011. június 13., hétfő, 09:19
A térség egyik legmagasabb adóterhelése, közel 17 százalékos elvonás rakódik a Magyarországon működő társaságok nyereségére a Világbank elemzése szerint - írja a Világgazdaság.
hvg.hu
2011. április 12., kedd, 07:17
A februári ugrást követően márciusban ugyan kevesebb új felszámolást indítottak, de az éves trend lényegesen nem változott, azaz továbbra sem enyhültek a cégvilág válságjelei – áll abban a közleményben, amelyet az Opten céginformációs szolgáltató küldött ki hétfőn. A levél szerint a cégfluktuáció sem enyhült, továbbra is egyre több új céget jegyeznek be Magyarországon.
hvg.hu
2011. április 04., hétfő, 13:47
Egyesületek, önkormányzatok és cégek tiltakoznak a nemzeti vagyonkezelőnél, mert "az egekig nőttek" az állami tulajdonú balatoni vízfelületek, partszakaszok használatáért fizetendő díjak - számol be hétfői számában a Népszabadság.
MTI/Népszabadság
2011. január 31., hétfő, 05:23
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal decemberi adatai szerint 2009. azonos hónapjához képest nőtt a bejelentett munkahelyek száma. A foglalkoztatók decemberben mindösszesen 15 900 új álláslehetőséget jelentettek be, a munkát keresők száma viszont az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékos csökkenést mutat.
2011. január 12., szerda, 12:20
A 2009-ben mérleget leadó, 10 milliárd forintot meghaladó árbevételű magyar cégek között mindössze 15 olyan található az Opten cégadatbázisában, amelyek tulajdonosi köre tisztán visszavezethető magyar magánszemélyekre.
2010. december 21., kedd, 15:33
A Coface Hungary adatai szerint a reálgazdaságban még korántsem múlt el a válság, a cégek tömeges bedőlése egy jó darabig folytatódni fog, az első kilenc hónapban, bár csökkenő ütemben, de tovább nőtt, 24 ezer fölé emelkedett a fizetésképtelen cégek száma - írja az exporthitel-biztosítással és cégminősítéssel foglalkozó Coface Hungary csütörtöki közleményében.
MTI
2010. december 16., csütörtök, 09:43
Év végén a hazai cégek többsége igyekszik valahogy megjutalmazni a jól teljesítő alkalmazottakat: ha a büdzséből erre nem futja, legalább megköszönni az egész éves munkát. Melyek a legjellemzőbb év végi juttatások, és mitől függ, hogy egy vállalat mennyire nagyvonalú?
hvg.hu
2010. december 11., szombat, 06:30
Novemberben 1627, az év első 11 hónapjában pedig 16513 céggel szemben indult felszámolási eljárás, így az év végére a bedőlt cégek száma meghaladja a 17500-at - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.
MTI
2010. december 06., hétfő, 10:19