VIDEÓK
Szóljon hozzá
ingatlanmenedzser.hu
2012. március 20., kedd, 12:13
Mentőöv programot indít a lakásukat elveszítő családok megsegítésére a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) december hatodikán. A kedden bejelentett program első ütemében mintegy ötmillió forintból gazdálkodik az alap, amelyből tíz család juthat átmenetileg albérlethez. Tíz olyan gyermekes családról van szó, akik nem tudták törleszteni devizahitelüket, és ezért kilakoltatták őket.
Szóljon hozzá
Szegő Iván Miklós
2011. december 06., kedd, 14:33
Kidolgozta és elküldte a devizahitelesek helyzetének javítására vonatkozó javaslatait a Magyar Bankszövetség, az ajánlások ellenben titkosak, és csak akkor hozzák őket nyilvánosságra, ha a kormány el is fogadja őket.
hvg.hu
2011. november 18., péntek, 09:13
A devizahitelek arányának csökkenésén keresztül Magyarország nemzetközi megítélésnek javulását hozhatná az Equilor Befektetési Zrt. szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP frakciójának javaslatát, amely szerint a devizahiteleseknek lehetővé tennék adósságuk rögzített árfolyamon történő végtörlesztését. A lépésnek azonban komoly ára van, amit a tervek szerint kizárólag a bankok viselnének.
MTI
2011. szeptember 09., péntek, 13:18
Az MSZP elégtelennek tartja a nehéz helyzetbe került devizahitelesek megsegítésére hozott kormányzati intézkedéseket. Józsa István szocialista képviselő szerint a Mol-pakett megvásárlására költött 500 milliárd forintot inkább a devizahitelesek támogatására kellett volna fordítani.
MTI
2011. szeptember 02., péntek, 12:09
Szeptember végéig elkészülnek az ócsai szociális lakóteleppel összefüggő szakértői anyagok és a területrendezési tervek, így a jövő tavasszal átadhatják az első ütem nyolcvan házát. A beköltöző devizahitelesek a térségbe irányított hazai és külföldi cégeknél kaphatnak munkát – tájékoztatott Ócsa alpolgármestere pénteken.
MTI
2011. augusztus 26., péntek, 14:03
Egy összegben, a futamidő végén, vagy előtörlesztéssel a korábbi években lesznek kénytelenek rendezni a hitelkeret-szerződésükből még hátralévő összeget azok a devizaadósok, akik még azelőtt betöltik a 75. életévüket, hogy a hitelük futamideje lejárna – írta csütörtöki számában a Népszabadság a Nemzetgazdasági Minisztériumra hivatkozva.
MTI
2011. augusztus 25., csütörtök, 06:26
A devizahiteleknél az árfolyamrögzítés – maximum 36 hónapos időszakra szóló – lejárta után a gyűjtőszámlán felgyülemlett adósság havi törlesztőösszege nem haladhatja meg a rögzített árfolyam alkalmazási időszak alatti utolsó törlesztőrészlet összegének 15 százalékát. Emellett a devizakölcsönök törlesztése a mindenkori árfolyamon történik – olvasható a kormany.hu-n.
7 hozzászólás
MTI
2011. augusztus 19., péntek, 15:38
A kormány kötött pályán mozog, míg az ellenzéki pártok felvetései egybevágnak a devizahitelesek megsegítéséről - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője. Hann Endre, a Medián ügyvezetője szerint a komoly bejelentések későbbre halasztásaként is értelmezhető a miniszterelnök szerdai beszéde.
InfoRádió
2011. augusztus 18., csütörtök, 11:38
Orbán Viktor szerdai beszédében tett egy megjegyzést, ami a portfolio.hu cikke szerint akár jelentősen enyhítheti a devizahitelesek terheit, ha igénybe veszik a 180 forintos árfolyamrögzítést.
6 hozzászólás
hvg.hu
2011. augusztus 18., csütörtök, 09:40
Az árfolyamrögzítés nem elegendő segítség a bajba jutott hitelesek számára, ugyanis nagyon sokan forintban adósodtak el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mellár Tamás közgazdász, egyetemi tanár. Szerinte a kormánynak ezt a problémát is kezelnie kell a belső piacok fellendítése érdekében. Beszélt arról is, hogy az elmúlt hetekben kialakult világgazdasági helyzet nem új válság, hanem a 2008-asnak a következménye, az akkor érintett országokban szükség van költségvetési kiigazításokra.
InfoRádió
2011. augusztus 16., kedd, 11:45
Az LMP a kamatok csökkentését követeli, és egy átfogó csomag kidolgozását a hitelkárosultak bevonásával.
hvg.hu
2011. augusztus 15., hétfő, 16:26
A Jobbik azt szeretné, ha a devizahitelezés teljes rendszerét állami ellenőrzés alá vonnák – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
MTI
2011. augusztus 15., hétfő, 15:10
A jelzáloghitel-problémák megoldásában érdekelt három szereplőnek – a hitelfelvevőknek, a bankoknak és a kormányzatnak – szorosan együtt kell működniük; ma egyik szereplő sincs abban a helyzetben, hogy a válság következményeit egyedül magára vegye, a felvett és elköltött hiteleket a mindenkor hatályos szerződések szerint vissza kell fizetni – hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.
MTI
2011. augusztus 12., péntek, 17:30
Az árfolyamgát konstrukcióhoz csatlakozó devizahitel adósok már a szeptemberi törlesztő részletet a rögzített árfolyamon fizethetik - jelentette be Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón.
MTI
2011. augusztus 12., péntek, 11:43
A lakásfedezetes devizaalapú hitellel rendelkezők mától kérhetik írásban bankjuktól a törlesztési árfolyam rögzítését; az árfolyamgát mellett döntők a havi teher csökkenését legkorábban várhatóan az októberi törlesztőrészleteknél érezhetik majd.
MTI
2011. augusztus 12., péntek, 05:44
A devizahitelesek problémáinak mielőbbi megoldását sürgette csütörtökön a horvátországi NHS független szakszervezeti szövetség a miniszterelnöknek, a nemzeti bank elnökének, valamint a kereskedelmi bankok elnökeinek küldött nyílt levélben.
MTI
2011. augusztus 11., csütörtök, 19:16