A tőzsdei vállalatoknak Amerikában ma még az Egyesült Államokban általánosan elfogadott, ugyanakkor számos ponton rugalmatlanabb számviteli alapelveknek, az US GAAP-nek megfelelően kell elkészíteniük beszámolóikat.
Az Amerikai értékpapír-, és tőzsdefelügyelet egy, a következő nyolc évre szóló menetrendet dolgozott ki az átállásra, ami az amerikai tőzsdén jegyzett cégek számára valójában az IFRS alkalmazásának első évében jelent majd igazán komoly változást. Gion Gábor, a Deloitte könyvvizsgálói üzletágának vezető partnere szerint mérföldkőnek számít, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet most már konkrét céldátum megjelölésére szánta el magát az IFRS-re való áttérés kapcsán, hiszen évek óta tart az a hosszú távú konvergenciafolyamat, amelynek során az US GAAP alapelveit és a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványokat közelítik egymáshoz.
A menetrend értelmében az új jelentési rendszerre legkésőbb 2014-ig kell átállniuk a nagyvállalatoknak, de a felügyelet egyes óriáscégeknek (a globális piacon a saját iparáguk 20 legnagyobb szereplője között lévő) már ennél hamarabb is lehetőséget ad az IFRS-szabványok alkalmazására. Ők legkorábban a 2009 december 15. után lezárt üzleti évükben, vagy az ezt követő üzleti évek valamelyikében térhetnek át az IFRS-re.
A tőzsdefelügyelet azonban a 2009-től IFRS-t választó amerikai cégeknek párhuzamosan még előírja a megszokott, amerikai beszámolási rendszert is kell használniuk az átállási folyamat lezárultáig.
Az IFRS szabványokra való áttérés alapvetően a vállalatok érdekeit szolgálja, a rendszer ugyanis általában rugalmasabbnak mutatkozik, mint az US GAAP. Némi bizonytalanságot okoz azonban, hogy a SEC csak a 2011-ig rendelkezésre álló tapasztalatok ismeretében, tehát a nyolcéves menetrend közel felénél dönt majd véglegesen arról, hogy valóban kötelezővé teszi-e 2014-től az az IFRS szerinti jelentéseket – mondta a Deloitte Könyvvizsgálati Üzletágának vezetője.