Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége (MTTSZ) összefogásával több civil szervezet és érdekképviselet országos vidékfejlesztési fórumokat tart a közeljövőben – jelentette be Szilvássy István, a szövetség elnöke szombaton a budapesti nyitórendezvény szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Elmondta: 2010. október 1-jéig a magyar kormánynak értékelést kell készítenie az Európai Unió számára a 2007-2013. évi Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) félidei végrehajtásáról, és ehhez a vidékfejlesztési országos fórumokon elhangzottak alapján szakmai javaslatot tesznek az ÚMVP monitoring bizottság számára.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?