szerző:
hvg.hu

Dugdoshatják a közpénzt a jegybank alapítványai, vagy éppen nyithatnak borboltot a Budai Várban, ha úgy tartja kedvük. Indulna medvehagymát szedni? Vigyázzon, fejenként legfeljebb 2 kiló adómentes, a többit sáp terheli. A Matolcsy György unokatestvéréhez köthető egyfiókos mikrobank megszerezte a Buda-Cash ügyfélvagyonát, a hazai cégvezetők pedig állítják a munkaerőhiány a legnagyobb gazdasági probléma. Eközben az észtek megoldották az Uber-problémát, méghozzá úgy, hogy az mindenkinek tetszik. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

A közpénzek körüli titkolózás továbbra sem áll távol a kormányerőktől. A héten két ilyen projektet is fel tudnak mutatni. Végigtolták a kormánypártok a parlamenten azt a törvényt, amelynek lényege, hogy a nyilvánosság kizárásával lehet adni közpénzeket – százmilliárdokról van szó – jegybanki alapítványoknak, és a állami tulajdonú Magyar Posta pénzügyeibe sem tekinthet bele hétköznapi halandó. A közpénz elveszíti közpénz jellegét, ha alapítványba kerül – valahogy így okfejtett Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető. (Így azt sem fogjuk megtudni, mennyibe is kerül, hogy Matolcsyék egyik alapítványa borokat is bemutató boltot nyit egy – az akkori ígéretek szerint oktatási célra megvásárolt – ingatlanban, amelynek ára milliárdos nagyságrendű volt.)

Aztán a parlament előtt van egy másik törvényjavaslat, melynek értelmében voltaképpen a parlament jóváhagyása és a Költségvetési Tanács áldása sem kell, a nyilvános vitát is meg lehet spórolni százmilliók, milliárdok ide-oda pakolásakor. Sőt, gondoskodni sem kell arról, hogy legyen pénz arra, amit a kormány végre akar hajtani vagy hajtatni, elég később valahonnan előteremteni a pénzt. Ez pedig nincs messze a rendeleti kormányzástól.

Mit radírozzanak még ki?

A Nemzeti Adó- és Vámhatóság közleményben figyelmeztette a magánszemélyeket: ha felvásárlónak szednek medvehagymát, akkor adózniuk kell. Mint ahogy minden vadon gyűjtött gyógy- és fűszernövény, gyümölcs, gombák, valamint az éticsiga után is. A NAV jó híre azonban az, hogy január elseje óta kevesebbet kell befizetni, mint korábban, az átvételi ár 25 százalékának 15 százalékát, vagyis a teljes összeg 3,75 százalékát.

Egyetértek,

A hét képe:

A Qatar Airways Cargo böhöm nagy teherszállítója landolt Ferihegyen. Az egyszerre akár 68 tonna áruval felszállni képes repülője eztán hetente kétszer köti össze Kelet-Közép-Európát Katarral.
©

Míg világszerte a vezérigazgatók többsége elsősorban a túlszabályozottságtól, illetve a geopolitikai bizonytalanságtól tart, addig Magyarországon a vezetők a szakemberhiányt tartják a legnagyobb kockázatnak. Tavaly csak 62 százalékuk jelölte meg a szakemberhiányt jelentős problémának, idén ez az arány már 85 százalék volt. Több ezer fő hiányzik itthon az IT-ágazatból, a szolgáltatóközpontokból, az egészségügyből, a vendéglátóiparból és az építőiparból. A jól képzett munkaerő hiánya lassan a vállalkozások versenyképességét és az ország gazdasági növekedését befolyásolja. A növekedés komoly gátját látják ebben: szakembereket, szakmunkásokat kellene megtartaniuk és toborozniuk ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak.

Ha Ön cégvezető lenne, kitől vagy mitől tartana a leginkább?

A Matolcsy György unokatestvérének érdekeltségébe tartozó NHB Bank fura módon jutott jókora ügyfélvagyonhoz: úgy nyerte meg a bedőlt Buda-Cash ügyfélvagyonára kiírt pályázatot, hogy nem is felel meg az egyik alapvető feltételnek. Nem rendelkezik ugyanis országos hálózattal, márpedig ez a Buda-Cash-károsultak nagy száma miatt kötelező előírás volt a pályázatban. Matolcsyék felszámolója mindenesetre sikernek tartja Matolcsy rokonának győzelmét – azt a kérdést megkerülte ugyan, hogy miképp nyerhetett egy olyan bank, amelynek nincs is országos hálózata, miközben ez a pályázati kiírás szerint kötelező volt. Inkább leírták többször egymás után, mennyire szabályos volt minden.

Gond?

Feljelentette az Emmihez tartozó Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft.-t az Állami Számvevőszék (ÁSZ), miután az állami cég nem adta ki neki az elmúlt évek gazdálkodási tevékenységére vonatkozó dokumentumait, és így nem lehet ellenőrizni többek közt a cég 3 milliárd forintot meghaladó értékű uniós pénzköltését sem. A cég egy nappal később közleményt adott ki, melyben azt állította, hogy azért nem tudta átadni az ÁSZ kérését teljesíteni, mert a 3500 oldalnyi iratanyag elázott. A cégre rendőrt hívott és feljelentést is tett Juhász Péter, az Együtt politikusa, de az ÁSZ ettől függetlenül, továbbra is fenntartja az állítását: mivel az Új Nemzedék papírjainak ellenőrzését nem tudta elvégezni, jogosan tett feljelentést.

©

Elhiszi az “elázott+megsemmisült” sztorit?

Kétmilliárd euró kölcsönt vett fel csütörtökön Sanghajban a Gazprom. A Bank of China által öt évre adott összeget a kínai bank Londonból folyósítja, ami több szempontból is érdekes. Egyrészt, mert miközben a hitelfelvétel körülményeiről nem közöltek semmit, a londoni bankfiók bevonása az ügyletbe az Oroszországgal szemben bevezetett nyugati szankciók fényében meglehetősen visszás. Másrészt viszont nemhogy a Gazprom, de orosz vállalat sem volt még soha, amelyik ekkora hitelt vett volna fel egyetlen banktól.

Mire kell a Gazpromnak ekkora pénz?

A tallinni parlament a héten elfogadta a saját uberes törvényét, vagyis ahelyett, hogy a taxisokat összeugrasztotta volna az új "jövevényekkel", ahogyan az Magyarországon is történt, jogszabályban tisztázta, hogy bárki végezhet „megegyezéses személyszállítást”. Az észtek a szolgáltatási verseny fokozásaként tekintenek az új törvényre, és csak annyi a kikötés, hogy a fuvarokat az utasoknak elektronikus platformon keresztül kell megrendelniük, és előre tudniuk kell, hogy a fuvar mennyibe fog kerülni. Az észt uberes autók nem mehetnek a buszsávban, és nem hasonlíthatnak a hagyományos taxikhoz.

Mit szól hozzá, hogy egy posztszovjet országban képesek voltak megoldani ezt a problémát?

Ha ezt a cikket érdekesnek találta, van még: kövesse és ha tetszik, ossza meg ismerőseivel a gazdasági rovat Facebook-oldalának bejegyzéseit!


Cikk megosztása
Címkék