Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Vajon ki olvashat a jegybankelnök fejére etikai vétséget, ha – netán – ilyet követne el? Kiderült, hogy nagyjából senki: az MNB felügyelőbizottsága csak jogi problémákkal foglalkozik, a Matolcsyt kinevező államfő nemhogy nem intézkedhet, de még csak véleményt sem nyilváníthat az állami vezető viselt dolgairól.
Matolcsy György jegybankelnökről a Népszabadság egyik utolsó leleplezése óta tudjuk, hogy Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnökének luxuslakását használta. Mivel Patai az MNB által ellenőrzött UniCredit Bank vezére is, a lakás kölcsönadása etikai problémát vet fel. Az sem éppen problémamentes, hogy Matolcsy György fiatal barátnője az MNB legjobban fizetett munkatársai közé tartozott.
Az ATV annak próbált utánajárni, vajon ki olvashat Matolcsy fejére etikai vétséget, ha – netán – ilyet követne el.
Első körben az MNB felügyelőbizottságához fordultak. Ennek a testületnek már korábban is gondot okozhatott, hogyan ne kezdeményezzen vizsgálatot, amikor az MNB-alapítványok közpénzköltései miatt, majd Matolcsy György nőügye miatt tört ki botrány. Idáig ezt úgy oldották meg, hogy jelezték, a felügyelőbizottság mandátuma csupán jogi problémákra terjed ki, ahhoz, hogy etikai kérdésekkel is foglalkozzanak, előbb tisztázni kellene a tulajdonosi ellenőrzés tartalmát.
Az MNB belügyeire rálátó forrás szerint az utóbbi idők botrányainak valóban van etikai dimenziója, de azzal a munkáltatónak kell foglalkoznia. Ki tehát Matolcsy főnöke? A kérdést bonyolítja, hogy a jegybankelnök nem munkavállaló, hanem állami vezető, akit a miniszterelnök javaslatára az államfő nevez ki hat évre.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem lehet, mert ő a tulajdonos államot képviseli a részvénytársaságban.
A Matolcsyt kinevező Áder János lehet a felettes szerv, így az ATV a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz fordult, hogy megtudja, milyen lehetőségeik vannak a jegybankelnök esetleges vétségeinek szankcionálására. A sajtóosztály válasza szerint az
az Alaptörvény és a hatályos jogszabályok a köztársasági elnöknek sem intézkedésre, sem véleménynyilvánításra lehetőséget nem biztosítanak.
Az MSZP kedden kezdeményezte, hogy a parlament gazdasági bizottsága hallgassa meg Matolcsyt a fenti ügyekben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr, aki elmondása szerint egy esetleges új kormányban csupán bizonyos feltételek teljesülése esetén vállalna munkát. A Fülke Extra podcastjában a több mint egy évtizeddel ezelőtt ismerté vált NAV-ost Gergely Zsófia kérdezte.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Olyat kell mondani, amitől az emberek tényleg frászt kapnak!
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.