Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Vajda Zita május elején hagyta ott az MNB-t, odáig havi bruttó 1,73 millió forintot keresett. A legfrissebb fizetési adatbázis szerint a jegybanknál ennél még azoknak a többsége is kevesebbet keres, akik cégjegyzésre jogosultak, azaz fontosabb, általában vezetői pozícióban dolgoznak.
Nem sok alkalmazott lehet feljebb a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fizetési listáján, mint Vajda Zita volt nemzetközi személyi titkár, akit maga a jegybank hozott összefüggésbe Matolcsy György jegybankelnök válásával – írta hétfői számában a Népszabadság.
Vajda Zita május elején hagyta ott az MNB-t, odáig havi bruttó 1,73 millió forintot keresett. A legfrissebb fizetési adatbázis szerint a jegybanknál ennél még azoknak a többsége is kevesebbet keres, akik cégjegyzésre jogosultak, azaz fontosabb, általában vezetői pozícióban, esetleg tanácsadóként, a szervezet magasabb szintjén dolgoznak. Az ebbe a kategóriába tartozó 116 személy közül 83-nak kisebb a bére, mint a Matolcsy közelébe kerülő személyi titkáré volt.
Tehát 33 személy van ebben a körben, aki Vajda Zitánál többet keres. Rajtuk kívül még maga Matolcsy György, három alelnöke, a monetáris tanács további öt tagja, valamint a felügyelőbizottság hat tagja keres többet:
összesen tehát 48 ember kapott magasabb fizetést, mint a jógaoktatással is foglalkozó Vajda Zita.
A jegybanknál amúgy június végén 1307 alkalmazott dolgozott. A cégjegyzésre nem jogosultak között még lehetnek olyanok, akik Vajdánál többet kerestek, de ez nem lehet túl nagy csoport. Összességében a nemzetközi személyi titkár a legjobban fizetett 4-5 százalékba tartozhatott a jegybankban.
Érdekesség, hogy a cégjegyzésre jogosultak között két titkárságvezető is van, mindketten kevesebb pénzt (havi bruttó 1,4, illetve 1,6 millió forintot) vihetnek haza, mint Vajda Zita személyi titkárként. Vajdánál a listán szereplő főosztályvezetők kétharmada is kevesebbet keres.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.