Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Huszonkét éve folynak a tárgyalások arról, hogy a görögöket bántó nevét változtassa meg Macedónia. Most végre sikerült megfelelő nevet találni.
A Balkánnal kapcsolatos konferenciák egyik kedves színfoltja talán hamarosan eltűnik. Eddig ugyanis, ha nemzetközi konferenciákon valaki Macedóniaként nevezte meg Macedóniát, azonnal szólásra jelentkezett valaki a hallgatóság köréből, bemutatkozott, közölte, hogy a görög követségről érkezett, és kérte, hogy Macedóniát a továbbiakban nevezzék FYROM-nak, mert egyelőre az a hivatalos neve. A FYROM a Former Yugoslav Republic of Macedonia rövidítése, azaz a Macedón Volt Jugoszláv Köztársaság.
A lelkiismeretes követségi beosztottak persze csak Athén hivatalos politikáját képviselték, okvetetlenkedésük a konferenciákon csak a jéghegy csúcsa volt. Konkrétan a görög vétó miatt nem tagja Macedónia a NATO-nak, és konkrétan a görög vétó miatt nem kezdődhettek meg a hivatalos csatlakozási tárgyalások Macedónia és az EU között. A görögöket sérti a Macedónia megnevezés, mert számukra Macedónia Görögország északi területének a neve, az ugyanezt a nevet használó szomszédos, független állam szerintük veszélyezteti Görögország integritását. Az Észak-Görögoszágban élő görögöknek ráadásul erős makedón identitásuk is van.
Huszonkét év diplomáciai csatározás után azonban egy ENSZ közvetítéssel létrehozott brüsszeli tárgyaláson megszületni látszik a kompromisszumos megoldás. Bár hivatalosan csak jövő tavasszal fogják bejelenteni, úgy tűnik, megvan Macedónia új, hivatalos elnevezése.
A tavaszi mozgalmas kormányváltás után felálló új, baloldali macedón kormány egyik prioritása volt az országot hátráltató névvita minél gyorsabb lezárása. Zoran Zaev új miniszterelnök már akkor jelezte, hogy hajlandóak lesznek a korábbinál kompromisszumkészebbek lenni. A három év pauza után felújított tárgyalási körben, mint azt a Greek Reporter újságírója tudni véli, Görögország elfogadja az Új-Macedónia megnevezést, a nemzetközi diplomácia pedig az ENSZ-től az EU-ig, a NATO-tól az EBESZ-ig nagy megkönnyebbülésében egy másodperc alatt fog zöld utat adni a két állam közös döntésének.
Az elmúlt 22 év tárgyalásain mindenféle név felmerült már, de mindegyik elfogadhatatlannak minősült. A macedónok ragaszkodtak ahhoz, hogy a macedón szó szerepeljen az állam nevében, így a Szkopjei Köztársaság vagy a Vardari Köztársaság (az ország fővárosa illetve legnagyobb folyója alapján) eleve megbuktak. A Szláv-Macedónia megnevezés az országban élő 25-30 százaléknyi albán kisebbség számára nem volt elfogadható, az Észak-Macedóniát viszont Bulgária vétózta meg, mert Észak-Macedónia szerintük Dél-Nyugat Bulgáriát jelenti.
A mostani megállapodás igazi áttörés. A görög vétó várható megszűnésével Macedónia, pontosabban Új-Macedónia már 2018-ban NATO-tag lehet, és elkezdődhet az ország hivatalos EU-csatlakozási folyamata is, bár ezt a folyamatot egyelőre még Bulgária is ellenzi. Ám nemcsak a görög-macedón, de a bolgár-macedón kapcsolatok is látványosan javulnak, a nyár végén Történelmi Barátság Szerződést írtak alá a két állam között, néhány hete pedig egy közös kormányülésen megállapodtak a két ország mobilszolgáltatói közötti roamingdíj jelentős csökkentéséről.
Kik a macedónok és kik a makedónok? |
Ellentétben a szláv nyelvekkel (ide értve a macedónt is) vagy a nemzetközi diplomáciában használt angollal, a magyar nyelv megkülönbözteti a makedónokat és a macedónokat. A makedónok Nagy Sándor történelmi Makedóniájának egykori lakói, illetve a mai Görögország északi, Makedónia nevű tartományában élnek, míg a macedónok szlávok, akik a 20-ik századi balkáni háborúk lezárásával, Jugoszláviában jutottak először saját (tag)államhoz, majd Jugoszlávia szétválása után, 1991-ben saját független államhoz. |
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.