Gyász, szörnyülködés, felelőskeresés – szombat óta nem tud napirendre térni a netes közvélemény a budapesti csecsemőgyilkosság felett, elég, ha megnézzük a Facebookon áradó kommenteket. Ahogy arról a hvg.hu is beszámolt, a 44 éves, szigetszentmiklósi O. György volt élettársának lakására ment, ahol egy vita után kidobta a negyedikről közös 6 hónapos gyereküket, majd maga is a kisbaba után ugrott.

A Bors információi szerint a rendőrség még december 16-án zaklatásért őrizetbe vette a férfit, aki ezt követően előzetes letartóztatásba került. Január 10-én, az előzetes letartóztatás harmincnapos határideje előtt pár nappal „a bíróság valamiért mégis szabadon engedte” – írta a bulvárlap hétfői cikkében. A Velvetnek szomszédok azt állították, egy hónapja már fenyegetőzött azzal, hogy a mélybe dobja a gyereket.

„Annak, hogy egy anyát a végletekig elmenve megbüntessen egy bántalmazó, nem csak az a módja, ha megöli, hanem az is, ha a gyermeket bántja. Mert tudja, hogy ez az anyát örök életére kísérteni fogja” – mondta Tóth Györgyi, a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) egyesület munkatársa. Szerinte ezért gyakori jelenet a családon belüli erőszaknál, hogy a bántalmazó megüti a kisgyereket tartó nőt, vagy a gyereket elrángatja az anyjától – ilyenkor valójában a gyerek veszélybe sodrásán keresztül az anyát bántja. „Ráadásul itt annyira kicsi, mindössze 6 hónapos volt a kisgyerek, hogy egyértelmű: ez az anyáról szól, rajta áll bosszút a bántalmazó partner” – magyarázta.

MTI / Mihádák Zoltán

A szombati tragikus csecsemőgyilkosságot Tóth Györgyi csak a médiából ismeri, de szerinte valószínűleg lennie kellett korábbi bántalmazásnak is, ha ezúttal ilyen végzetes erőszakot követ el valaki: a családon belüli erőszak tipikusan egy lépésről lépésre eszkalálódó folyamat, amely egészen enyhe fokozatokról indul. „Utólag mindenki azt találgatja, mi motiválhatta az apát, mi kell ahhoz, hogy ilyet tegyen. De a hozzá hasonló bántalmazók másképp gondolkodnak, mint a nem-bántalmazó többség: nem autonóm személyként tekintenek a partnerükre vagy a gyerekükre, hanem mintha az ő tulajdona lennének, akikkel rendelkezhet, akikkel bármit megtehet” – mondta.

Ezt a birtokló magatartást ráadásul szerinte férfiaknál még mindig támogatja a társadalom is, amely továbbra is használja például a családfő kifejezést, ezzel jelezve, hogy egy olyan családban, ahol több felnőtt is él, az egyiknek alárendeltje a többi felnőtt és gyerek. Ugyanez a férjnek/apának többet megengedő hozzáállás érezhető a hatóságok napi ügykezelésében is – tette hozzá.

A távoltartás intézménye a jogvédő szerint továbbra sem működik, a bevezetésével „kipipáltak ugyan nemzetközi elvárásokat, de az áldozatok megvédésére nem alkalmas”. Főleg, hogy nagyon kevés esetben rendelik el, és nem működik megfelelően a szankcionálása sem, ha valaki megszegi. „Volt egy összehasonlító nemzetközi kutatás, amely világosan megmutatta, hogy a nyugat-európai országokban a jóval enyhébb cselekményekre is reagálnak a hatóságok, és ott így sokkal kevesebb súlyos eset van. Nálunk és Lengyelországban pont fordítva van: nagyon kevésszer lépnek kisebb súlyú esetekben, viszont jóval több a komoly tragédia. Így addig megy el a zaklató, ameddig csak megteheti” – mondta.

AFP / Heiko Wolfraum

Tóth Györgyi szerint egyszerűen rendszerszinten nem létezik az, hogy ha a korábbi zaklató például kikerül az előzetes letartóztatásból, akkor megvédjék a hatóságok azt, akit korábban bántott. „A hatóságok nem veszik komolyan az ilyen jelzéseket, de eleve nincs is kockázatelemzés, hogy adott személy miatt mennyire veszélyeztetett a környezete. Ennek elemzése nélkül persze, hogy nincs fellépés.” A NANE tapasztalatai alapján viszont nagyon ritka, hogy zaklatás miatt valaki előzetes letartóztatásba kerüljön, ahhoz „már nagyon súlyosnak kellett lennie”.

Folyamatban lévő ügyről a hatóságok nem nyilatkozhatnak, a tragédiába torkollt esetet pedig egyébként sem ismerheti, de általánosságban beszélt az előzetes letartóztatás releváns szabályairól Szabó Judit, a Budapest Környéki Törvényszék büntető kollégiumának vezetőhelyettese.

„Mivel az előzetes letartóztatás a legsúlyosabb kényszerintézkedés, az összes tényező mérlegelése alapján, és csak akkor lehet elrendelni, ha ezt az ügy tárgyi súlya, illetve a személyi körülmények indokolják” – mondta. Ilyen lehet például, ha az elkövető valamilyen más bűncselekményt is elkövetett, vagy feltételes szabadságra bocsátás tartama alatt követte el a bűncselekményt, jelentős érdeksérelmet okozott. Az is előzetes letartóztatáshoz vezethet, ha más módon nem tudják biztosítani, hogy a terhelt részt vegyen a tárgyalásokon.

A bulvármédiában az jelent meg, hogy a bíróság szüntette meg a csecsemőgyilkos apa előzetes letartóztatást, aminek az okait nem lehet tudni. A büntetőbíró szerint ilyen döntést nem csak a bíróság hozhat. „A vádemelés előtt az előzetes letartóztatás megszüntetéséről nemcsak a bíróság, hanem az ügyész is dönthet az eljárási szabályok alapján – mondta Szabó Judit. Vagyis az is elképzelhető, hogy az ügyész úgy látja, hogy nincs szükség a legkomolyabb szabadságkorlátozó kényszerintézkedésre, és ezért engednek el valakit.

AFP / Heiko Wolfraum

Ilyenkor az ügyész más kényszerintézkedésről nem dönthet, erre csak a bíróságnak van lehetősége. Az ügyész tehát nem dönthet úgy, hogy előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe, illetve lakhelyelhagyási tilalom alá kerüljön – magyarázta a büntetőbíró. Például kiengedi akkor, ha már menet közben látja az ügyész, hogy nem állna meg a vád, vagy taktikai okból, ha például „vádalkut” köt vele információkért.

Az viszont mindenképpen egy külön döntés, hogy valakinek az előzetes alatt elkezdjék vizsgálni az elmeállapotát, ehhez mindenképpen valamilyen indok kell. „Ha felmerül olyan körülmény, hogy szükség van előzetes szakvéleményre az elmeállapotáról, arról a bíróság rendelkezik” – mondta a büntetőbíró, vagyis nem kötelező vizsgálni az elmeállapotot az előzetes letartóztatás vége előtt.

„Elmeállapot-vizsgálat csak akkor történik, ha nyilvánvaló, hogy szükség van rá. Az elkövetőhöz közeli emberek viszont nyilván jobban ismerik az illető valós viselkedését, ezért érdemes a sértettnek indítványoznia ezt a vizsgálatot” – mondta Illés Blanka családjogász. „Azonban ez sem biztos, hogy sikerrel jár, mert ha valaki nem elmebeteg, csupán extrém módon indulatos, agresszív, a vizsgálati szituációban tud máshogy viselkedni” – tette hozzá.

Fazekas István

Az ügyvéd sok, végletekig eldurvult családi perpatvart kísért már végig praxisában. „Ha egy ügyfelem veszélyben érzi magát, soha nem kérdőjelezem meg, inkább tegye meg a védelmét szolgáló intézkedéseket, például költözzön el akkor is, ha anyagilag nagy veszteség hátrahagyni mindent” – mondta. Szerinte ugyanis egy bírósági eljárásban hosszú hónapokba, vagy akár évekbe is telhet, mire ítéletben mondják ki, hogy az illető veszélyes. „Sok esetben pedig nem is tudjuk bizonyítani, mert a tanúk mind közeli hozzátartozók – tehát elfogultak. Az a baráti kör pedig, amely megtűr egy ilyen embert a soraiban, nem fog ellene tanúskodni, így objektív bizonyíték nincs. A sok-sok látlelet sem elegendő, mert az csak azt igazolja, hogy sok sérülés volt, de hogy mitől, arra nem bizonyíték” – sorolta. Még akkor is, ha a gyerekek is szemtanúi voltak a bántalmazásnak, gyakori kimentési ok, hogy biztos az anya tanította be őket ennek hangoztatására.

Mint mondta, a másik fő probléma a családon belüli erőszakkal, hogy még ha sikerül is bebizonyítani, hogy a gyerek szeme láttára évekig verték az anyát, akkor végül kiskorú veszélyeztetésében ő is bűnös, mert ezt nem tűrhette volna el. Illés Blanka szerint „még mindig ez a hozzáállás, pedig számtalan kutatás, tanulmány támasztja alá, hogy egy bántalmazotti helyzetből a legtöbb ember nem képes önállóan, segítség nélkül kiszabadulni”.