szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A következő választáson nem szabad a kormány közelébe engedni a belső kerítésbontókat, hiszen azok ismét liberálissá tennék Magyarországot, ez pedig egyenlő lenne a szellemi öngyilkossággal, mert Magyarország is kevert nemzetiségű állammá válna - ezt hangsúlyozta Orbán Viktor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) XI. kongresszusán mondott beszédében. A terrorakciókkal, romló közbiztonsággal fenyegető kormányfő természetesen liberálisozott, sorosozott, s még azt is felvetette, a kereszténység bukása azt jelentené, hogy még a férfiak és nők Magyarországon alapjognak tekintett egyenlősége is csorbát szenvedne. És volt újabb lovas közmondás is.

"Csak a következő választásig kell kitartanunk. A belső kerítésbontókat távol kell tartani a kormányzattól, és minden korábbinál erősebb felhatalmazást érdemes adni azoknak, akik készek megvédeni a keresztény Magyarországot. A kormány erre készen áll - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a múltban sem a fejsze, sem pedig a fűrész nem tudta kiirtani a kereszténységet az európai életből, ám a kontinens most olyan veszéllyel néz szembe, melynek hordozói megértették, a gyökerek elpusztításával lehet legyőzni a kereszténységet. "A mai európai program az altalaj kicserélése, ezzel a módszerrel lehet véglegesen meggyengíteni a kereszténységet" - hangsúlyozta Orbán. Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk, amit úgy lehet elérni, ha egy keresztény Magyarországot akarunk egy keresztény Európában" - mondta. 

MTI / Koszticsák Szilárd

Szerinte ma Európában újfajta feszültség keletkezett, a bevándorló országok csoportja áll szemben a nem bevándorló országokkal, köztük Magyarországgal. "A bevándorló és a nem bevándorló országok közötti feszültség kimondása még tabunak számít, meg akarom gyengíteni ezt a tabut. "Ha nem tudjuk kiépíteni a kevert lakosságúvá vált országok, és a bevándorlást elutasító államok közötti egymás mellett élés elveit, akkor ez a konfliktus akár végleges szakadást okozhat.  A mi nézőpontunkból a bevándorló országok hibás külpolitikát folytatnak és elvesztve az ellenőrzést a határok fölött, kiszolgáltatják magukat a bevándorlás következményeinek. Az ország határ nélkül olyan, mint a tojás héj nélkül" - érvelt a kerítés mellett Orbán, s azt is tudni vélte, hogy a nyugati államokban a többség már nem támogatja a kormányok "migránssimogató" politikáját. Szerinte - pontosabban egy tanulmányban talált mondat szerint - az európai politikusok olyanok, mint az a lovas, aki annyira a nyeregben maradásra koncentrál, hogy közben nem tudja, merre felé halad.

Szerinte ez demokrácia problémát is felvet. "Mi ezt a problémát nem ismerjük, a nemzeti konzultációkkal folyamatosan bevonjuk a döntéshozatalba azokat, akik véleményt akarnak mondani" - hangsúlyozta. Orbán szerint a matematika törvényei alapján belátható, mi lesz a kevert államok sorsa, akkor, amikor gyorsabban nő a nem keresztény populáció aránya, mint a keresztény. "Ezek a kevert lakosságú országok jelentik a legnagyobb veszélyt a keresztény európai értékekre: veszélybe kerül a vallásszabadság, a nő és férfi szerinte Magyarországon is elismert egyenlősége, és nőni fog az antiszemitizmus is. "A nyugatiaknak egy gondolata van, gazdasági és politikai eszközökkel rávenni a közép-európai országokat, hogy váljanak olyanokká, mint ők, ők is alakuljanak át bevándorló országokká. A bevándorló országokban a liberalizmus az ideológia, nálunk a szuverenitás és kereszténység. Szellemi öngyilkosságot jelentene, ha mi is bevándorló ország lennénk: mi is szenvednénk a terrorizmustól, nálunk is romlana a közbiztonság és mi is kívülről hoznánk népességet" - vázolta a jövőképet Orbán, majd kimondta a varázsszót: mindez mögött a Soros-terv áll.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!