szerző:
hvg.hu

Juhász Péter pártja külön listákat és kölcsönös visszalépéseket javasol, ez tetszik a Demokratikus Koalíciónak. Érthető módon az MSZP-nek kevésbé.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után, középút nem maradt senkinek. Magyarország tehát egyrészt olyan maradt, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

Megírtuk, napvilágra került egy újabb balos lista arról, mit kellene csinálniuk 2018-ban. Több körzetben is előre lemondanának a győzelem esélyéről. Minden párt igényeit megpróbálták figyelembe venni.

Az Együtt külön listát javasol, így indulna, és 66 körzetben koordinálni az MSZP-vel és a DK-val, a maradék 40 körzetben mindenki indíthatna jelölteket, amivel mindenkinek összejönne a listaállításhoz szükséges törvényi feltétel.

Erre reagált a DK és Molnár Csaba friss közleményével:

A Demokratikus Koalíció egyetért az Együttel abban, hogy véget kell vetni az időhúzásnak, és azonnal meg kell állapodni mind a 106 egyéni körzetben a demokratikus ellenzék jelöltjeiről. Mivel az egyéni körzetekben való megállapodás a kormányváltás egyetlen szervezeti feltétele, ezért egyetértünk abban is, hogy az egyéni körzeti megállapodások mellett az ellenzéki pártoknak önálló listán kell indulnia. Az Együtt konkrét választókörzeti javaslatai kapcsán megjegyezzük, hogy azokról szerintünk tárgyalásokon kell megállapodni. Álláspontunk szerint minden körzetben egy ellenzéki jelöltnek kell állnia a Fidesz jelöltjével szemben, ezért nem támogatjuk az Együtt azon javaslatát, mely szerint 40 választókörzetben a demokratikus ellenzéki pártok egymás ellen indulnának.

A DK tehát azt sürgeti, hogy az egyéni körzetekről azonnal állapodjunk meg. Rajtunk ez eddig sem múlt és ezután sem múlik majd.

Megszólalt az MSZP is. Ők közleményükben azt mondják, nem mondanak le a kormányváltásról. „Juhász Péter, az Együtt elnökének újabb javaslata arról szól, hogy a demokratikus ellenzék rögtön 40 választókerületben feladja a győzelem esélyét azzal, hogy egymás ellen indul. Azonban az MSZP-nek, az Együttnek és a demokratikus oldal egyéb pártjainak nem egymással kellene pozícióharcot vívnia, hanem a kormányváltásért kellene dolgoznia.”

Szerintük kormányváltásra akkor van a legnagyobb esély, ha közös miniszterelnök-jelölttel, 106 közös egyéni jelölttel és közös listával indulnak. „Az MSZP szerint nem mondhatunk le eleve 40 körzetről és az ott élő, változást akaró emberekről egyetlen párt vagy pártvezető túlélése érdekében sem, mert ez esetben 2022-ig Orbán Viktor és haverjai fogják tovább fosztogatni hazánkat kormányzás helyett.”

Közben a Gyurcsány-párt bejelentette, Gyurcsány Ferenc vezeti a listájukat, Karácsony Gergelyt pedig kikosarazták.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!