Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A Market Építő Zrt. nyerte a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet új módszertani központjának kivitelezésére és a komáromi kikötő fejlesztésére kiírt pályázatokat - közölte az Origo a Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredményt idézve. A két projekt összesen több mint 1,5 milliárd forintba kerül.
A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint az Orbán Viktor barátjának tartott Garancsi István érdekeltsége, a Market Építő Zrt. nettó 979 millió forintot nyert az egykori ózdi erőműbe megálmodott Nemzeti Filmtörténeti Élménypark kivitelezésére - írta a napi.hu.
A cég szerint az épület rekonstrukciójára 160 nap áll rendelkezésre.
Szintén a Market Építő végezheti a komáromi kikötő fejlesztését, amelyre nettó 580 millió forintot nyert el a cég - ez szintén a Közbeszerzési Értesítőből derült ki. A vállalkozás honlapja szerint még idén átadják a felújított kikötőt.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
Több külföldi útján a neki járó 4 helyett 5 csillagos szállodában szállt meg, anélkül, hogy erre engedélyt kért és kapott volna – állítja Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.