Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Kiderült az is, hogy a fideszes képviselő jelentette fel a 48 éves debreceni nőt, akit korábban kommentje miatt letartóztatott a rendőrség.
Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője tett feljelentést annak a 48 éves debreceni nőnek az ügyében, akit korábban letartóztatott a rendőrség, mert kommentben fenyegette Orbán Viktor miniszterelnököt – derül ki a képviselő szerda délután, Facebookon közzétett posztjából. „8 mm megoldaná, mint anno Romániában” – írta a nő, akinek a letartóztatásáról korábban mi is beszámoltunk:
A képviselő posztját az ismert zenésznek címzi, „Majka Tesó, én erről beszélek!” kezdi bejegyzését, amit azzal zár: Campus fesztivál, Debrecen, ahol a Majka koncerten fejbe lőtték a miniszterelnököt! Bravó Majka!” – ezzel arra utalva, hogy a zenész produkciója motiválhatta a 48 éves nőt a fenyegető komment megírására.
Bejegyzése alatt Budai kommentben megjegyezte azt is, hogy minden egyes fenyegető komment esetében feljelentést fog tenni a továbbiakban is, illetve hogy eddig hat feljelentése közül öt esetben eljárás is indult.
Mint korábban arról mi is beszámoltunk, Majka azóta van a kormánypárt célkeresztjében, hogy egy debreceni koncertjén eljátszotta, hogy fejbelövik Bindzsisztán korrupt miniszterelnökét. Az ügyben Bayer Zsolt indított támadást, de nem hagyta azt szó nélkül Nagy Feró, Sulyok Tamás és Szijjártó Péter is.
Nyitóképünk illusztráció, fotó: Cabrera Martin
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.