Nem a kereskedelmi galériákról van szó. Ámbár szűnt meg azok közül is nem egy. Megnyílt, majd bezárt. De ha azokat baj érte, akkor az ok a kereskedelemben volt: kicsi kereslet, kevés tőke, túl magas színvonal. Vagy kiállt mögüle a csendestárs, csődbe ment a támogató vállalkozás. Másról van szó: a nonprofit galériákról, amelyeket 15–20 év gyakorlata szerint többségükben önkormányzatok és társadalmi egyesületek működtettek. Most azt halljuk, hogy egyik napról a másikra sorra-rendre bezárnak. A Műértő cikke.

Már a mostani vész előtt is keletkezett fájó vesztesége a művésztársadalomnak: a hosszú évek óta tatarozás ürügyével bezárt Vígadó Galéria hiányát a most megszűnő kiállítóhelyek kisebb alapterületük miatt sem tudták pótolni. Az 1960-ban oktalanul lebontott Nemzeti Szalonnak pedig már az emléke is elenyészett. De hiányzik a városközpontban, a Vörösmarty téren működött Csontváry Galéria is, a Képcsarnok Vállalatnak egykor nem csak üzleti célra alkalmazott kiállítóhelye. A Belváros önkormányzata aztán kegyetlenül kitette a szűrét a cég további két galériájának: a Csókot a Váci utcából, a Mednyánszkyt a Károly körútról. Ezek időről időre szélesebb művészkörnek is adtak bemutatkozási lehetőséget.

Az új galériavész az állami és önkormányzati pályázatokra támaszkodó művészeti egyesületeket és alapítványokat érte el legelőbb. Első áldozatként bezárt a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége kamara-kiállítóhelye, az Árkád Galéria (a korábbi állami státusú Fényes Adolf Terem utóda) a Rákóczi úton, mert a művészegyesület nem kapta meg a működtetéshez évek óta szükséges rendszeres támogatást. A Duna Galéria is bezárt már. A szemmel láthatóan elsorvasztásra ítélt MAOE nem tudta fenntartani, de 2012 januárjával törzshelyét, a Palme Házat (legutóbb Magyar Alkotóművészek Háza) is el kell hagynia. Ez egyszersmind egy jelentős kiállítóhely elvesztését is jelenti. Micsoda diadalnak számított, amikor néhány éve sikerült a Palme Ház „visszafoglalása” a nem fizető bérlőtől, és úgy tűnt, végső otthonra lelt a több ezer művészt képviselő Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete! Most vajon üresen áll majd 2017-ig, amíg a „múzeumi negyed”-hez kapcsolják?

Utolsó nonprofit típusú kiállítási lehetőségnek az önkormányzati fenntartású galériák maradtak. A vész azonban hamarosan lecsapott ide is. Az eladósodott önkormányzatok, úgy látszik, a kulturális intézményeiktől szabadulnak meg elsőként. A Budapesti Történeti Múzeumba beolvasztott Budapest Galéria a Lajos utcai Kiállítóházat zárta be egyik napról a másikra egy novemberi hétvégén – az ígéret szerint csak március 1-jéig.

Ugyancsak novemberben láthatták – akik siettek – a Ferencvárosi Pincegaléria utolsó kiállítását. Ezután ez a kedvelt intézmény is szünetelteti működését. A helyi művészek „végső szünetet” sejtenek itt, de a veszteség minden fővárosi művészt érint. Majd november utolsó napjaiban mennykőcsapásként hatott a hír: a csepeli önkormányzat január 1-jétől megszünteti jó néhány közművelődési intézményét. Többek között a részben európai uniós támogatásból létesült Csepel Galéria és Művészetek Házát „jogutód nélkül”, s egy kft.-nek adja át – éppen, amikor rangos programjaival kivívta sokak elismerését. További sorsa ismeretlen. Itt két művészegyesület marad törzshely nélkül: a Csepeli Művészek Egyesülete és a Magyar Festők Társasága, kiállítóhely nélkül pedig nagyon sok fővárosi művész.

Néhány kerület még tartja magát, de a hosszú évtizedek alatt fokozatosan kiépült budapesti galériahálózatban súlyos hiányok keletkeztek. Az is veszteség, hogy az újbudai Bartók 32 Galéria nyár óta zárva van, bár „tervezik a kibővítését”. Különösen fájdalmas, hogy nem maradt a fővárosban csoportos, tematikus tárlatra alkalmas nagyobb kiállítóhely. (A Műcsarnok és az Ernst Múzeum évek óta saját kurátori programjai szerint működik.)

A megszüntetett galériák fontos társadalmi-kulturális szerepet töltöttek be. Megmutatkozási és érvényesülési lehetőséget nyújtottak az alkotóművészek zömének, a legkiterjedtebb művészrétegnek, a művészegyesületek tagságának: azoknak, akik évről évre az országos kiállítások, bi- és triennálék résztvevői; sok olyan művésznek, akik nem tartoznak a magángalériák által képviselt alkotók közé. A nonprofit tárlatokon bukkantak fel a fiatal tehetségek vagy váltak professzionális művésszé kezdő autodidakták. Másfelől ezek a galériák a közművelődés szolgálói, a vizuális műveltség terjesztői voltak, nem kizárólag képzőművészeti programjaik részvevőit főként a helyi közönség adta.

Évekbe telhet a leépítéssel okozott kár helyrehozása, az évtizedes anyagi áldozatok és szellemi munka árán született galériahálózat rekonstrukciója. A magyar művelődésben keletkezett tartós űr nincs arányban a feltételezett pillanatnyi anyagi nyereséggel. De ez az anyagi nyereség is kérdéses. Nagyobb lehet az évekig elhanyagolt, üresen omladozó helyiségek révén keletkező kár, mint a fenntartásuk költsége. A Lajos utcai Kiállítóház például műemlék épület; fennmaradását épp a jól eltalált funkció garantálta. Érthetetlen és indokolhatatlan a fővárosi művelődés képzőművészeti szegmensének ez a kampányszerű, jobbára minden indoklást nélkülöző lerohanása. Akadnak művészek, akik tervszerű leépítést gyanítanak ebben, pedig épp ellenkezőleg: az egyeztetés és előkészítés nélküli, rapid galériabezárások az ötletszerű, meggondolatlan kapkodásnak, a fővárosi és országos kulturális látókör és koncepció hiányának a tünetei.

Kováts Albert

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Kult

Aki Párizsba utazott magyar kortárs festményeket vásárolni

„Azt kell kívánnunk: bár csak volna sok Nemes Marcellunk.” Ez a mondat akkor hangzott el, amikor 1921-ben Petrovics Elek megköszönte a Szépművészeti Múzeumnak adományozott El Greco-festményt, a Bűnbánó Magdolnát. A Műértő cikke.

Kult

Megjelent a Műértő januári száma

Németh Ilona az Ernst Múzeumban, Nemes Marcell kollekciója a Szépművészetiben, aktok a MODEM-ben, Verebics Ágnes a Mono Galériában, múzeumi negyedek Hollandiában. Mindez és sok minden más a Műértő januári számában.