Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Tetszett a cikk?

A hozzáértő rajongóból Star Wars-rendezővé vált J.J. Abrams megcsinálta azt, ami lehetetlennek tűnt: olyan jó folytatást készített a legnagyobb űrmesének, ami felnőtt a több mint egy évig tartó folyamatos hype-hoz. A Star Wars 7 az eredeti trilógia első két epizódjának receptjeire épít, kalandos, akciódús, izgalmas történetet mutat be okos humorral és elképesztő látvánnyal - és minél kevesebb digitális trükkel, az előzménytrilógia bukását elkerülendő. A visszatérő színészek és az új hősök egyaránt kitesznek magukért, új legendák születtek. Spoiler-mentes kritikánk elolvasása után jegyet foglalni ér!

 

Nehéz, sőt lehetetlen felkészülni arra az érzelmi töltetre, ami a Lucasfilm logó és a kék színű „Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban” felirat után felcsendülő John Williams-főcímzene és a távolba úszó sárga bevezetőszöveg együttese láttán és hallatán úrrá lesz az emberen, amikor ennyi várakozás után beül a Star Wars 7-re. A hétfői amerikai premiernek köszönhetően már szerda óta olvashatóak a magasztaló tengerentúli vélemények, és higgyük csak el, amit mondanak – tényleg ez a legjobb Star Wars-film 1980 óta.

J.J. Abrams, aki a 2009-es Star Trekkel már bizonyította, hogy egyszerre tud új alapokra helyezni és méltóan, a gyökerekhez ragaszkodva kezelni egy gigafranchise-t, most még nagyobb pofont adott a lehetetlennek: a mozitörténet legösszetéveszthetetlenebb márkájába lehelt új életet, és visszahozta a Star Wars név régi nagy dicsőségét. Azok sem járnak messze a valóságtól, akik szerint csak frissítette az eredeti trilógia kezdetét a 2015-ös elvárásoknak megfelelően – de ez a remix-szemlélettől sosem idegenkedő széria életébe minimum belefér.

Kylo Ren, Finn és Rey
AFP / Lucas Film / Walt Disney

Nem szégyen leborulni a Disney előtt sem, amiért láthatóan tényleg szabad kezet adtak a készítőknek (Abrams mellett az 5-6. részt is társszerzőként jegyző Lawrence Kasdan és A család kicsi kincséért Oscar-díjat kapó Michael Arndt írta a forgatókönyvet), és a Star Wars-univerzum sötétségét visszafogó mikiegeresítés a rajongók félelmei ellenére mégsem ment végbe. És nagy tapsot érdemel a marketingcsapat is, amely fáradhatatlanul ontotta magából egy teljes éven keresztül a fotó- és videóáradatot, mégsem rondítottak bele a filmélménybe – az a néhány (tényleg meglepően kevés) előzetesből ismerős mondat és jelenet sem zökkenti ki a nézőt a film ritmusából.

Abramsék páratlan arányérzékkel találták el, mitől lesz gigasiker a saga hetedik felvonása, a jegypénztárakon túl is: a nagy öregek visszahozása (változó volumenű szerepekben), a jól ismert szimbólumok új értelembe helyezése (rohamosztagosok, X-szárnyúak stb.) és az új főhősökre támaszkodás tökéletes kombinációja tényleg azt az érzetet kelti, mintha az előzménytrilógia meg sem történt volna, és rögtön 1983 után folytatódna a sztori.

A sztori, ami egyébként szinte valós időben veszi fel a fonalat: a Jedi visszatér történései (emlékszünk: Luke megöli az Uralkodót, Vader meghal, a Lázadók felrobbantják a második Halálcsillagot, tűzijáték) után harminc évvel járunk. A néhai Birodalom romjaiból kinőtte magát egy újabb sötét erő, az Első Rend, míg velük szemben munkálkodik az Ellenállás nevű szövetség, amelynek prominens tagjai közt több ismerős arcot is találunk.

Finn, Csubakka és Han Solo
AFP / Lucas Film / Walt Disney

Nagyon jó érzékkel állította össze a szereplőgárdát J.J. Abrams és csapata: az eddig totálisan ismeretlen Daisy Ridley úgy viszi a hátán a filmet, ahogy azt egy sci-fi főhőstől várjuk, de az örök menekülő John Boyega, a feszült Adam Driver és a sármos-vicces Oscar Isaac karakterei is simán olyan ikonikus alakokká válhatnak a trilógia alatt, mint nagy elődjeik. Ahogy az várható volt, a régi arcok közül Harrison Ford (és persze Csubakka) kapta a legnagyobb szerepet, a jócskán megbarázdálódott arcú veterán pedig semmit sem vesztett a hansolói vonzerejéből.

Bár kétségtelenül a két legjobb Star Wars-film, a ’77-es eredeti és A Birodalom visszavág alapjaira támaszkodtak az alkotók, de szerencsére nem vitték túlzásba a pont kellemes arányban jelenlévő kikacsintásokat, így a nosztalgiázós hangulat sem vált csöpögőssé. Ennek megfelelően nem próbálták meg beletuszkolni az összes ikonikus helyszínt sem a történetbe (semmi Tatuin, Hoth vagy Dagobah), hanem olyan lenyűgöző új bolygókat mutat be, mint a roncsvadász Rey otthonául szolgáló, sivatagos Jakku, a kötelezősége ellenére imádnivaló bárjelenetet prezentáló Takodana, vagy a Halálcsillag-esztétikát követő, félelmetesen gigantikus Első Rend-bázis.

Ugyancsak a két legkorábbi Star Wars-filmet idézi a hetedik epizód humora – a régi szereplők összes megszólalása arany, természetesen van jó néhány ironikus Han-morgás is, de Poe Dameron, Finn és Rey is tartogat néhány poént, és meglepő módon az egyértelmű geg-faktor BB-8 sem válik idegesítővé. Ugyanakkor abban sem tud elszakadni az elődöktől Abrams filmje, ahogy a tér és az idő helyzetét kezeli – érdemes egyszerűen elfogadni a véletlen találkozásokat és azt, hogy az egyes helyszínek közt valószínűtlenül gyorsan mozognak a szereplők.

BB-8 és Poe Dameron
AFP / Lucas Film / Walt Disney

A Star Wars 7 talán legüdítőbb tulajdonsága, hogy túlmitologizált hősök és antihősök helyett – természetesen a kellő természetfeletti megtartásával, de azért mégis – hús-vér embereket vonultat fel, mindkét oldalon. Az eredeti trilógia A-tól B-be vezető, mérnöki történet volt, archetipikus karakterekkel, az új Lucas-részek pedig sokszor nevetséges jellemrajzokat mutattak be. A hetedik részben a rohamosztagosok már nemcsak ide-oda rohangáló műanyagbábuk, hanem érzésekkel rendelkező élőlények, a főgonoszunkhoz pedig nem kell hozzáképzelni, hogy vívódik a tetteivel és az érzelmeivel, mert az ott van a vásznon.

Persze a népes szereplőgárda tagjai közül (Lupita Nyong’o, Max von Sydow, Andy Serkis karaktereiről vagy Luke-ról nem is beszéltünk) nem mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy hosszú perceken keresztül bontakozhassanak ki, és ezt valószínűleg sokan csalódásként élik majd meg. De több karakter esetében csak arról van szó, hogy Abramsék nem egy filmre rendezkedtek be. A trilógiaformátumnak hála van még időnk jobban megismerni a főhősöket – mert azért elhintettek itt néhány szálat, ami csak később kerül kifejtésre.

Afelől semmi kétség nem volt, hogy a látványra itt nem lesz panasz: a 200 millió dolláros költségvetésből futotta a legmagasabb minőségű CGI-ra (fénykard még sosem nézett ki ilyen jól), de Abrams törekedett minél kevesebbet használni belőle - gyönyörűek is a díszletek, és valószínűleg a színészi játéknak is jót tett, hogy egy hatalmas zöld háttér helyett valós helyszíneken mozoghattak. A nagy visszatérők közt volt John Williams, a 83 éves zeneszerző is, de meg kell mondanom, az új témák közül egy sem maradt a fülemben így hirtelen, pedig még az előzménytrilógiában is elcsepegtetett egy-két mesterművet az ötszörös Oscar-díjas maestro.

Azt ugye nem is nagyon kell magyarázni, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő a szórakoztató mozifilm fokozhatatlan mintapéldánya – egyszerre fogja élvezni az, aki már az 1977-es eredetit is a gyerekeivel nézte, illetve a cuki labdadroid, BB-8 láttán a moziba becsábuló, de aztán egészen másért ott ragadó kisiskolás is.

Mondanám, hogy ettől a moziélménytől semmi esetre sem érdemes megfosztani magunkat, de talán ez az a film, aminek nem kell nagy ajánlás – akinek már van jegye, az élvezze, akinek pedig még nincs, annak legyen!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!