Csuang-ce nem álmodta, hogy lepke volna, s a lepke álmában nem volt Csuang-ce. Valójában Csuang-ce irdatlanul berúgott, mindenféle keverteket ivott, míg végül delíriumos álomba szédült, melyben egy teljesen valószerűtlen országgá változott. Az ember lassan elfogy ezzel az országgal való kilátástalan küzdelemben, abszurditásainak számbavételében, a különböző mániák vagy a szervezett cinizmus elleni harcban, és végül rezignáltan tűri a legvadabb képtelenségeket is, de amikor a Magyar Nemzet jegyzetírója sajtóetikáról, a Nemzeti Együttműködés parlamenti képviselője pedig politikai kultúráról kezd értekezni, akkor nem marad más, mint

reménykedni, hogy egyszer fölébredünk,

és újra Csuang-ce leszünk. Vagy egy pillangó.

A mögöttünk hagyott szürreális hetekben megtapasztalhattuk, hogy a trafik- és stadionbűnözés évében az egyetlen botrány, mely úgy igazából elérte a közszolgálati média ingerküszöbét, az az elcseszett bajai videóügy; láthattuk, hogy azok, akik régen lemondtak arról, hogy valódi lapokat olvassanak, vagy belenyugodtak abba, hogy olyan újságokba írnak, amelyeket pártközpontból szerkesztenek, erős önigazolásra tettek szert; s konstatálhattuk, hogy a szólásszabadságot eddig is ezerféleképpen nyomorgatók újult erőre kaptak.

Persze, hogy így alakult, annak jelentős részben mi vagyunk az okozói, de ez most nem az a cikk lesz, amelyikben minden bekezdés elé odaírom, hogy „ez minket nem mentesít” vagy, hogy „felelősségünk ettől még áll”; kapitális baklövésünkre adott reakciók amúgy is bőven túlmentek a szükséges mértéken (itt kell megjegyeznem: amikor kiadták a forrást, nem szóltam, mert nem vagyok forrás). Szóval úgy hiszem, hogy bármekkora is az igény rá, csoportos öngyilkosságot elkövetni nem volna helyes, vagy ami ezzel egyenértékű: leállni vitatkozni jellemfüggetlen agitátorokkal. Akad azonban egy kéjes élvezettel hangoztatott vád, amely függetlenségünk elvesztéséről, illetve utólagos kétségbevonásáról szól, és amelyet nem lehet megkerülni.

Amire válaszolnunk kell, pofonegyszerűen megfogalmazva így hangzik: pártlap lett-e a hvg.hu? Természetesen igen. Csak még nem találták fel hozzá a megfelelő pártot. Bírálóinknak régóta a legnagyobb gondja velünk, hogy nekünk semmi se jó, mi mindenen fanyalgunk, egyedül kritizálni tudunk. A „mindenki más hülye” alapállás pedig akkor is irritáló, ha történetesen csak mi vagyunk helikopter. Jött is boldog-boldogtalan, akinek törleszteni valója akadt, néha az önreflexió olyan mértékű hiányáról téve tanúbizonyságot, hogy azon valóban csak álmélkodni lehet.

Nem lehet ezzel mit csinálni, vannak, akiket igenis az út szélén kell hagyni, azután békemeneteljenek ott kedvükre, vagy pufogjanak sértettségükben. Felfogható mindez dicséretként is: ha a hvg.hu az elmúlt években nem tett volna valami figyelemreméltót, úgy most jóval kevesebben köszörülnék rajta a nyelvüket. Ettől azonban még nem jutunk közelebb ahhoz – noha engem már nagyon érdekelne –, hogy ki

a bajai filmstúdió producere.

A videó keletkezésével kapcsolatban eddig a következő vádak, – kifejtett vagy sejtetetett – gyanúk fogalmazódtak meg. A felvételt valamelyik ellenzéki szervezet készítette a kormány lejáratására, a választási csalás bizonyítására. Ennek duplacsavaros alvariációja, hogy ellenzéki szervezet – nevezetesen a DK – a megrendelő, ám a cél nem a kormány, hanem egy másik ellenzéki szervezet – nevezetesen az MSZP – kompromittálása. Szintén duplacsavaros teória, hogy ugyanilyen célból, vagy más okból (elébe vágni esetleg még fellelhető felvételeknek, semlegesíteni a későbbi csalásvádakat stb.) a Fidesz vagy az ő érdekében valakik állnak a videó hátterében. Létezik – és igen népszerű – az a megfejtés is, hogy senki nem akart lejáratni senkit, csupán élelmes romák akartak némi mellékeshez jutni. Szóba jöhetnek még az ufók és az amerikai titkosszolgálat is, és nem volnék meglepve, ha az utóbbira vonatkozó elmélet halálkomolyan előkerülne a konteógyárakból.

Most azonban ne állítsunk fel újabb hipotézist, és ne is érveljünk egyik mellett sem, hanem fordítsuk meg a sorrendet, és a fenti eshetőségek közül kezdjük el kizárni, amelyek tarthatatlannak bizonyulnak. Induljunk ki abból, hogy a filmen szereplők gombokért nem vehetők rá akármire, és nemcsak azért, mert többnyire tehetős emberek, hanem mert – hogy is mondjam csak – szakmai profiljuk sem igen engedi meg, hogy bármiért lehajoljanak. Ezt tanúsítja a főszereplő, G. Róbert azóta törölt (de számos helyen megőrzött) Facebook-oldala, vagy, hogy miként reagáltak az érintettek a riporteri megkeresésekre. Vagyis, ha valaki velük akar dolgoztatni, annak sok pénzre van szüksége, vagy a ráhatás egyéb eszközeire, de egy ellenzéki pártnak mégis leginkább pénzre.

A kérdés: ha egy párt sok pénzt és energiát szán egy ilyen anyag elkészítésére, akkor azt miért úgy teszi, hogy két nap alatt nekimenjen a falnak? Még a kétségtelen szocialista imbecillizmust figyelembe véve is nyugodtan elfelejthetjük ezt a lehetőséget. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy a DK hekkelte meg az MSZP-t, mert ha ez lett volna a szándék, aligha saját párttagjukat küldik a CD-vel. Gondolom, eddig tiszta sor. Éppen az előbbiek miatt azt sem kell bővebben bizonygatni, hogy a bács-kiskuni Arany Pálma várományosait nem a felkínált díj, vagy a pártoktól elsőre benyelhető csekélyebb honorárium mozgatta.

Azt viszont nem lehet elvetni, hogy helyi nagyfiúk megkíséreltek nagyban játszani. Ez benne van ebben a kultúrában: fülesekre, tuti tippekre való rápörgés és néha bohózatba illő megvalósítás. Azonban mindezt sajátos megvilágításba helyezi a videó megkoreografált volta, és az, hogy ha a színjátszótársulat annyira fifikás, hogy ügyeljen arra, hogy minden fontos név elhangozzék, akkor miért adta csak úgy ki a kezéből a filmet – ez egy olyan felbujtót feltételez, akinek adtak a szavára, és ennek alapján azt sem lehet teljesen elhessegetni magunktól, hogy ez a valaki az ellenzék javára kívánt cselekedni. Ezeket a lehetőségeket jegyezzük meg.

Pusztán logikai alapon végül nehezen cáfolható az az állítás, hogy a hatalomnak van rá módja, hogy rábírjon sajátos kapcsolatrendszerrel és tevékenységi körrel bírókat – ej, de finoman fogalmaztam – közreműködni egy ilyen akcióban. Anélkül, hogy változatlanul bármit állítanék: így már érthetővé válna a beléfektetett pénz vagy energia, mert, ami az egyik oldalról érthetetlen amatőrizmus, az a túloldalról vérprofi kivitelezés. Ennél a pontnál azonban felmerülnek

felettébb érdekes kérdések.

Kapásból említhető a rendőrség szerepe és viselkedése. Már többeknek feltűnt az a bámulatos, hétvégét sem kímélő, általában gyilkossági ügyekre jellemző tempó, amellyel a Bács-Kiskun megyei kapitányság nekiállt felderíteni a videó készítésének hátterét. A rendőrség azonnal működésbe lendült, és bravúros gyorsasággal lecsapott a… A kikre is? A tanúkra.

Itt viszont elveszítjük a fonalat, és már abban sem lehetünk biztosak, hogy tulajdonképpen milyen ügyben is nyomoz ilyen kitartóan hazánk rendőrsége. Október 21-i sajtótájékoztatójukon ugyanis az hangzott el, hogy a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás a videó kikerülésének napján. Ám hamar kiderült, hogy a tényállást nem valósíthatták meg a beidézettek, hiszen a felvétel a választás után készült, az eljárás megszüntetéséről vagy más eljárással való egyesítéséről azonban nem érkezett híradás, ahogy arról sem, hogy a többi választási csalás gyanújával tett feljelentéssel – a Fidesz és az MSZP egyaránt a hatóságokhoz fordult – mi történt.

Indult viszont közben (után?) egy eljárás rágalmazás vétsége miatt. Erről tudni kell, hogy egy ún. magánindítvánnyal veszi kezdetét, amelyet a sértettnek kell benyújtania. Egy ilyennek a kilátásba helyezéséről értesültünk: a Fidesz politikusai fenyegették meg ezzel lapunkat. Amennyiben erről van szó, úgy alighanem a III. kerületi kapitányság járna el, viszont ha valaki a videón szereplőkkel szemben élt indítvánnyal, akkor ezek az urak miért tanúk és miért nem gyanúsítottak? A rágalmazás tisztázása nem olyan bonyolult, hogy kik lehetnek a terheltek, azt egy meghallgatás után tudni lehet: a videó szereplői saját szájukkal tettek kijelentéseket, minősítésük pedig a bíróság dolga. De menjünk tovább.

Október 22-én a rendőrség beszámolt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságában (ez is milyen már) az addig végzettekről (azaz a választás rendjének megsértése miatti nyomozásról), és elhangzott az is, hogy vizsgálni fogják az MSZP-székháznál lévő térfigyelő kamerák felvételeit – vélhetően egy esetleges megrendelő után kutatva, mivel a náluk lévő vallomások szerint ide, az MSZP-hez került a CD. Később a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azzal fordult a HVG-hez, hogy egy rágalmazási ügyben kér tájékoztatást arról, hogy miként került a szerkesztőség birtokába a fevétel.  (Ami egyébként a rágalmazás elkövetése szempontjából – ha megvalósult is – teljesen irreleváns.) Csakhogy a helyzetet boncolgató írásokat átolvasva és az érintettekkel beszélve kiderül, hogy az M1 Híradója még a válasz nyilvánosságra hozatala előtt próbált megerősítéseket szerezni arról a rendőrségi információról, hogy munkatársaink a székházban jártak. Elnézést, ha nehezen követhető, nem az én hibám, de most jön a lényeg. A kiadó közleményét és a rendőrség korábbi tájékoztatóját egybevetve: a bevitelre – melynek dátumát a rendőrség a választási csalásos ügy vallomásaiból ismerte – egy nappal korábban került sor, mint az elvitelre – amelyhez viszont a rendőrségnek az ég egy adta világon semmi köze. Lefordítom: innentől az a módi, hogy törvényesen működő pártok teljes személyforgalmát a magyar rendőrség – változó felhatalmazásra való hivatkozással – nyilvántarthatja, és ha éppen nem tud vele mit kezdeni, neki tetsző orgánumoknak kiszivárogtathatja.

Úgy nagyjából az egész históriára az a legjellemzőbb, hogy banális dolgok – leszámítva a mi balfogásunkat – kerülnek bemutatásra egy ördögi és szennyes mesterkedés részeiként. Ennek estek elsőként áldozatául

szegény, hülye szocialisták, akik azért titkolnak valamit.

Mentegetőzésük, összevissza hazudozásuk azért is teljesen érthetetlen, mert a jelenet közléséig túl sok kivetnivalót magatartásukban nem találni. Nézzük csak.

Egy patikamérleggel mérhető súlyú káderüknek, a hihetetlenül befolyásos sporttagozat alelnökének, Király Györgynek egyik, sporttagozatban tüsténkedő ismerőse, egy bizonyos Károlyi Attila megmutatja a felvételt. A derék káder ezt követően oldalán ismerősével beviszi a székházba a CD-t. Mit várunk el egy párttól ilyen helyzetben? Azt hiszem, azt, hogy forduljon a hatóságokhoz és a nyilvánossághoz. Ha hihetünk a híreknek és a hatóságoknak, akkor az MSZP éppen ezt tette.

Ennek ellenére azonnal gyanúsítgatások kereszttüzében találták magukat, és mindegyik középpontjában egyes szocialisták és a fevétel közt kimutatható kapcsolat állt. Hol a már említett Király György, hol egy honlap, ahol Károlyi Attila van feltüntetve (helytelenül) MSZP-s titulussal. Ám egyik sem mond semmit arról, hogy ki is a megrendelő, pedig annak lennie kell, legalábbis egy ötletgazdának biztos (ld. fentebb). Sőt ezek a sugalmazások annak életszerűséget, hogy az MSZP-nek mint pártnak köze van a videó elkészítéséhez erősen csökkentik, hiszen akkor a konspirációra is nagyobb figyelmet fordítottak volna (ld. úgyszintén fetebb).

Ugyanez vonatkozik a végül bedobott „oktatófilm” történetére. Én nagy híve vagyok az alternatív oktatásnak, az olyan pedagógiai segédanyagoknak meg különösen, amelyekben sem nevelési célzat, sem ismeretanyag nincsen, viszont előfordulnak benne a „nem lesztek átbaszva” és a „mi a fasznak” kifejezések, de ha hitelt is adunk (nem javaslom) az elbeszélésnek, akkor sem derül ki több, minthogy Károlyi, aki az egész sztori legrejtőzködőbb figurája (annyit tudni róla, hogy fehérvári vállalkozó, és sűrűn cserélgeti a telefonszámait), Királyra való hivatkozással sürgette a szavazatvásárlós jelenet rögzítését. (Király tagadja, hogy részt vett volna ilyesmiben, poligráfos vizsgálatának eredményét a rendőrség nem adja ki.)

A legkisebb késztetést sem érzem magamban, hogy a szocialisták helyett kezdjek cáfolni, de hasonló helyzetbe kerültünk mi is. Azt kéne elmesélnünk, hogy édesmindegy, hogy egy újság honnan szerzi a forrásait, az a fontos, hogy miként dolgozza fel a megszerzett ismereteket (ez az, ami ezúttal nem ment). Függetlenségünket és távolságtartásunkat bizonygatandó citálnunk kéne írásainkat (mondjuk, éppen az MSZP-kongresszus napján hozott publicisztikát), ám itt már nem az érvek, a belátás dönt, hanem a hangerő és az információk kiszámított adagolása.

A feharsanó médiakórus pedig sem a decibelt, sem a megkomponáltságot nem nélkülözte. Az ÉS-ben már összeszedték, hogy a kormánypárti publicistának mi mindenről kellett tudnia pár órával a videó közlését követően, olyasmikről, melyek nyilvános adatokból nem is hozzáférhetőek. Ráadásul a rendőrségi bejelentés előtt – a nyomozó szervre utalva – már belengették az MSZP-s szálat is, sőt a sokkal később elhangzó oktatófilm is előkerült. Idekívánkozik az is, hogy a Pesti Srácok nevű, magát oknyomozónak gondoló portálnál landoltak Károlyi rendőrségi kihallgatásának jegyzőkönyvei. Az oldalt üzemeltető céget különben több millió forintért alkalmazta idén a Fidesz frakciója. Pöpec.

A tényfeltáró lap egyébiránt a jegyzőkönyvek alapján abból vont le messzemenő következtetéseket, hogy a szocialista Harangozó Tamás a felvétel átadásakor – kapaszkodjanak meg! – a szocialista székházban tartózkodott. Pedig van ennél érdekesebb az MSZP körül. Király György nekem is megerősítette, amit tanúvallomásában is állított, hogy más fevételt látott az irodájában, mint amely a hvg.hu-n megjelent. Lehet, hogy csupán minőségében különbözik a két film, de nálunk se a hang-, se a képminőséghez nem nyúlt senki. Nagyon úgy tűnik, hogy a szocialisták valamit fedeznek, és még az sem kizárt, hogy az egész akciónak ez volt a célpontjában.

Akárhogy is, de jó eséllyel a bajai videó elkészítését az motiválta, hogy valakinek, avagy valaminek a hitelességét kikezdjék. Ez lehet már meglévő vagy a későbbiekben előállítandó bizonyíték, de lehet úgy általánosságban politikai szereplő is. Ez soha nem forgatókönyvszerűen zajlik, hanem csak a szükséges hivatkozási alapot kell megteremteni, utána már elegendő a propaganda, amely, mint láttuk, rendelkezésre áll. Van olyan szervezet, illetve ennek utódszervezetei, még illetvébb: a magánszférába kilökött egységei, amelyeknek tevékenységi körébe tartozik kompromittáló anyagok készítése. Hovatovább a szervezet bizonyos munkaköreiben való elhelyezkedéshez szükséges kiképzés része az ehhez szükséges képességek elsajátítása.

Nagyon kérem, ne higgyék, hogy agyamra mentek az összeesküvés-elméletek, és ne hívják fel rá a figyelmemet, hogy ilyesféle beavatkozás a csupán közepes hatótávolságú gengszterizmussal rendelkező magyar közéletben nem fordult elő.

Mert előfordult.

A videógate kapcsán egyvalakiről eddig még nem esett szó, tehát

akkor most beszéljünk Debreczeni Józsefről.

2006 tavaszán, a választási kampány közepén egy névtelen levelet fújt be a szél a Havaria Press hírügynökséghez, amely azzal vádolta a közírót, hogy a nyolcvanas években beszervezte az állambiztonság, és D-072-es fedőszámú szt-tisztként tevékenykedett Bács-Kiskunban. A levélhez képest a bajai videó közjegyzői okirat. Nem csak azért, mert helyesírási hibáktól hemzsegett, de például sikerült Kecskemétet a Dunántúlra (a levél szerint: Dunán-túlra) helyeznie, és Debreczeni személyes adataiban sem stimmelt semmi. A vád 48 óra leforgása alatt össze is omlott, de előtte még házhoz ment pofonért a Fidesz fél kommunikációs részlege, a Magyar Nemzet és a Hír TV (megjegyzem: a szerkesztőségek vezetői azóta is a helyükön, nem egy közülük állami kitüntetés büszke tulajdonosa).

A feljelentés ugyan fércmű volt, de szerzője pontosan ismerte az állambiztonsági terminológiát, a cég munkatársait, és még azzal is tisztában volt, hogy ha Debreczenit tényleg beszervezik, akkor az kinek a feladata lett volna.

Ilyenkor szokott engem mélyről jövő émelygés elfogni, mely csöppet sem csitul, mikor titkosszolgálati embereket neveznek ki fontos állami tisztségekbe – a fene se tudja, milyen szolgálatokért cserébe, vagy egyenesen a kedvükért hoznak létre szervezeteket –, amikor titkosszolgálati apparátuson létrehozott vállalkozások fordítanak egyet a magyar politika menetén – viszont változó feállásban, de fapofával akadályozza meg a mindenkori többség az ügynökakták megnyitását.  

Ja, hogy el ne felejtsem: a Debreczeni-ügyben megszólalt a már említett állambiztonsági tiszt is, az, akinek Debreczenit be kellett volna szerveznie. A már akkor nyugdíjas, de a rendszerváltást követően is továbbfoglalkoztatott alezredes sok más mellett azt is elmondta, hogy a névtelen levél ugyan primitív, de ha neki kellett volna kompromittáló anyagot készítenie, akkor pontosan így csinálta volna.

Pontosan így.