Tanévnyitó az udvaron. A hatéves elsősök tornapadokon ülnek az első sorban, szemükkel megszeppenve keresik a szüleiket. Mögöttük zajongó tömeg. Előttük hatalmas emelvény nagy asztallal, mögötte még senki, csak egy bácsi próbálja alacsonyabbra állítani a mikrofont az Igazgató Úrnak.  Az emelvény mellett az iskolai kórus és az a három tanuló, aki felolvassa a kijelölt Gárdonyi Géza-szöveget. A másik oldalon egy igazgatóhelyettes és a tanévnyitót szervező pedagógus várja, hogy Igazgató Úr és vendégei előkerüljenek. A vendégek mosolyogva leülnek az asztalhoz, az Igazgató Úr pedig a mikrofonhoz lép, és kicsit magasabbra állítja.

Az Igazgató Úr név szerint üdvözli a megjelent hivatalosságokat, aztán az intézmények és egyházak képviselőit, a szülőket, a pedagógus kollégákat és természetesen az iskola tanulóit. Külön szeretettel köszönti az elsősöket. Ettől kezdve már nem a hallgatóságának beszél, hanem valakinek, aki bár nincs ott, mert egyházi intézményben nyitja a tanévet, de a szeme és a füle nagyon is ott van. Ez a valaki nem fogja hallani, amit mond, de ha mond valamit, amit nem kellett volna, azt igen. Az Igazgató Úr tudja ezt. A nyugdíjig hat éve van hátra, az igazgatói mandátumból viszont csak kettő. Óvatosnak kell lennie.

Az Igazgató Úr mosolygós, kipihent arcokról beszél, és arról, hogy véget ért a vakáció. A gyerekek nem nagyon figyelnek oda, így nem sírja el magát egyik sem. Ráérnek még felfogni, mi vár rájuk. Korán kelés, hosszú tanórák, szorongás leckeírás és dolgozat miatt. Beszél a magyar úszók és vízilabdázók sikereiről, amikre mind büszkék vagyunk. Elmondja, hogy ezeket a sikereket nem adják ingyen. Felszólítja a tanulókat, hogy ők is tegyék a dolgukat ugyanezzel az elszántsággal.

Most az elsősökhöz szól. Egész életen át tartó tanulásra buzdítja őket. Arról beszél, hogy játékosan fedezik majd fel a számokat, a tanító nénik segítségével könnyedén megtanulják majd a betűket, mindennap mozoghatnak a tornaórákon, és úszni is fognak. Az Igazgató Úr persze minden évben megnézi a kompetenciamérések eredményeit, tudja, hogy teljesen átlagos intézményt vezet. Hogy a nyolcadikosok több mint negyede se írni, se számolni nem tud úgy, ahogy egy negyedikesnek kellene. Romlanak az eredmények, de ez érthető, szegényednek a családok. Tudja, hogy innen mindenki továbbtanul majd, de gimnáziumban csak néhányan, s csak rá kell nézni a szülőkre ahhoz, hogy tudja, kik lesznek azok. A többiek harmada pedig lemorzsolódik majd a szakképzésben. Tudja, hogy úszni csak az tanul meg, akinek a szülei fizetik majd az oktatás díját, mert az osztálypénzt kirándulásra, vécépapírra és festékpatronra költik. A kutya sem fog itt egész életen át tanulni, a pedagógusai is elboldogulnak azzal, amit a főiskolán egykor tanultak.

Az Igazgató Úr arról mesél, hogy nem telt tétlenül a nyár az iskolában. Két tanterembe új székek kerültek, és megtörtént a tanári szoba burkolatának régen esedékes cseréje. Nem panaszkodik, nem mondja el, hogy hatvan széket kért, de csak tizenötöt kapott, hogy a fűtéssel semmit se csináltak, tehát az emeleti tantermekben idén is hideg lesz télen, hogy nem volt pénz a folyosók és vécék tisztasági festésére és a beázott tornateremben a vakolat javítására. Elmondja, hogy a tanév munkatervében idén szerepel kirándulás a Gödöllői Arborétumba. Itt az Igazgató Úr kicsit felsóhajt. Eszébe jut, hogy alig néhány éve még a pedagógiai program felülvizsgálatával, a minőségirányítási és a továbbképzési tervvel, tankönyvek kiválasztásával és fejlesztési projektekkel készítettek elő egy tanévet. Ma az új tanárokat is a Klik pályáztatja és veszi fel. Mennyivel egyszerűbb!

Az Igazgató Úr szól a szülőkhöz is. Elmondja: ahhoz, hogy a tanulók jól vegyék az akadályokat, szükség van a szülők odafigyelésére és segítségére is. A szülők számunkra is nagyon fontosak – mondja. Az ajtónk mindig nyitva áll a szülők számára. Együtt kell dolgoznunk azon, hogy gyermekeink felkészüljenek a továbbtanulásra, és boldoguljanak, bárhová kerülnek is, s ez nem a pedagógusokon múlik. Pontosan, választékosan fogalmaz. Már megtanulta az új szavakat, nem mond véletlenül szakközépiskolát szakgimnázium helyett, esélyteremtést felzárkóztatás helyett, tanulói jogokat kötelességek helyett. Nem felejti ki, hogy ma már minden általános iskolás ingyen kapja a tankönyveket.

Az Igazgató Úr most értékekről beszél. Az eddigi világrend roskadozik, új veszélyek leselkednek ránk. Tudja, nem kerülhet a helyi újság címlapjára azzal, hogy migránsáradatról, háttérhatalmakról és hasonlókról beszéljen. Tudja, hogy erre nincs is szükség, finom utalásokkal elég jeleznie, hogy ismeri és tiszteli az elvárásokat. Azt mondja: az iskola szerepe most fontosabb, mint bármikor korábban. Fel kell készítenie a leendő felnőtteket az erkölcsös életre, a haza szeretetére, és ha ne adj' isten a szükség úgy hozná, a haza védelmére.

Végül az Igazgató Úr Ady Endre szavaival nyitja meg a 2017–2018-as tanévet: „Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz.” Mindenki tapsol, az Igazgató Úr szerényen mosolyog és leül.

A szerző oktatáskutató.