A második magyar hadsereget elsöprő szovjet erőket egy olyan tábornok vezette, aki inkább volt politikus, mint katona. Filipp Golikov hosszú karrierje során leginkább azzal jutott előre, hogy mindig jól helyezkedett. Bár közvetlenül is felelősség terhelte a háború elején elszenvedett súlyos veszteségekért, túlélte nemcsak Sztálint, hanem még Hruscsovot is. Zsukov rossz szelleme négy Lenin-rendet és marsalli címet szerzett, bár nem a harctéren, hanem a Kreml irodáiban.
„A múlt hét volt a háború legnagyszerűbb, legboldogabb hete a szovjet hadsereg számára. A múlt heti diadalok szédítőek. Olyan új lehetőségek nyíltak meg, amelyek egy hónappal ezelőtt még fantasztikusnak tűntek volna” – lelkendezett a keleti front friss győzelmein az amerikai Time magazin 1943. február 22-i száma, amelynek címlapján egy szőrmekucsmás szovjet katona nézett bizakodóan a jövőbe: Filipp Ivanovics Golikov tábornok, a voronyezsi front parancsnoka.
A magyar hadtörténetben voronyezsi katasztrófaként emlegetett eseményeket a szovjet-orosz hadtörténelem Osztrogozsszk-Rosszos offenzíva néven ismeri. A hadművelet parancsnoka Golikov altábornagy (a csata után már vezérőrnagy, később a Szovjetunió marsallja) volt. A Don mellett a Vörös Hadsereg valóban nagy győzelmet aratott: a január 12-én kezdődött áttörés után csapataik több mint 300 kilométert nyomultak előre, és elfoglalták Harkovot is.
Vörös fejjel ordítozott
Amikor azonban a Time magazin a győzelem fölött örvendezett, a német páncélosok már megindították ellentámadásukat a messzire előrenyomuló, ezért meggyengült szovjetek ellen, és súlyos harcok árán Harkovot is visszafoglalták. Golikov tábornokot március elején leváltották a voronyezsi front éléről, Moszkvába rendelték, és többé nem parancsnokolt harcoló alakulatnak. Így aztán olyan parancsnokként vonult be a hadtörténetbe, aki csak egy jelentős csatát nyert meg: a második magyar hadsereg megsemmisülését hozó voronyezsi áttörést.
Golikov 1900-ban született a dél-oroszországi Perm kormányzóságban található Boriszov faluban. Nem volt igazi proletár: apja falusi felcser volt, ő maga pedig összesen tíz középiskolai osztályt végzett, mielőtt a polgárháború idején, 18 évesen csatlakozott a Kommunista Párthoz, illetve a Vörös Hadsereghez. Részt vett a polgárháborúban, de hamar kiderült, hogy a politikához jobban ért: már 1919-ben agitátoriskolába küldték, majd egy gyalogoshadosztály politikai tisztje lett.
A polgárháború után is komisszári beosztásokat töltött be különböző katonai egységeknél, majd 1931-ben elvégezte a katonai akadémiát. A sztálini tisztogatásokat Golikov nem csak átvészelte, de gyorsan emelkedett a ranglétrán is, miután feletteseit sorban letartóztatták.
Georgij Zsukov marsall visszaemlékezéseiben leírta, hogyan találkozott 1937-ben Minszkben Golikovval, akivel később többször is keresztezték egymás útját, és nem éppen baráti volt a viszonyuk - a leírás jól illusztrálja, milyen személyiség volt Golikov. Zsukov a katonai körzet parancsnokát kereste, de Golikov fogadta, aki akkor lett a Katonai Tanács tagja, miután elődjét letartóztatták. Agresszíven, személyeskedő kérdésekkel fogadta az ekkor még lovashadosztályt vezető Zsukovot, és arról faggatta, hogy a rokonai és barátai közül letartóztattak-e bárkit. Zsukov azt mondta: több letartóztatott tiszttel is baráti viszonyban volt, akik szerinte jó hazafiak, és őszinte kommunisták. Golikov erre vörös fejjel ordítozni kezdett vele, és többek közt azzal vádolta, hogy a felesége titokban megkereszteltette a lányukat.
Eltorzította a hírszerzési jelentéseket
Golikov 1939-ben hadseregparancsnokként részt vett Lengyelország keleti részének megszállásában, majd a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének helyettesévé, a katonai hírszerzés fejévé nevezték ki. Bár ő maga rendelkezett a szükséges információkkal, Sztálin hezitálása miatt a Szovjetuniót végül felkészületlenül érte a német támadás. Évtizedekkel később állítólag beismerte, hogy eltorzította a hírszerzési jelentéseket, mert félt Sztálintól, akinek meggyőződése volt, hogy a német támadásról szóló jelentések dezinformációk.
A háború kitörése után Nagy-Britanniába, illetve az Egyesült Államokba küldték a szovjet katonai küldöttség vezetőjeként. Októberben tért vissza a Szovjetunióba, ahol a 10. hadsereg parancsnokságát bízták rá, amely sikertelenül kísérelt meg ellentámadást a Moszkva felé törő németek ellen. 1942 februárjában a kaukázusi frontra helyezték a 4. csapásmérő hadsereg élére, de itt is vereséget szenvedett. Ezután rövid idő alatt több beosztást is megjárt, többek közt volt a voronyezsi front parancsnoka is, de itt először csak rövid időt töltött.
1942. december 21-én nevezték ki ismét a voronyezsi front élére, és azzal a feladattal bízták meg, hogy dolgozza ki egy hadművelet terveit, amelyek célja a Don mellett álló német, magyar és olasz csapatok megsemmisítése, illetve a Harkov elleni offenzíva előkészítése volt. Az általános támadás napját január 14-re tűzték ki, de végül egy nappal előrehozták, miután január 12-én egy, a magyar állások ellen intézett, puhatolózó jellegű támadás hat kilométeres rést ütött az arcvonalon.
A hatalmas túlerőben lévő Vörös Hadsereg hadműveletének első lépcsője csak két hétig tartott, január 27-re befejezettnek nyilvánították. A voronyezsi front egységei megsemmisítettek 15 ellenséges hadosztályt, 140 kilométert nyomultak előre és 86 ezer foglyot ejtettek. A sikerek hatására a főparancsnokság úgy döntött, nem tartanak pihenőt, hanem egyből Harkov ellen vonulnak. A hadművelet kezdetben sikerrel járt, február 8-án visszafoglalták Kurszkot, február 16-án pedig Harkovot is.
A február 19-én kezdődő német ellentámadás azonban felkészületlenül érte a szovjeteket, akik azt hitték, hogy az ellenség visszavonul majd a Donyec mögé, hogy ott szervezze meg a védelmét. Miután az ellentámadás megindult, Golikov vonakodott visszavonulni, pedig a vezérkar állítólag ezt tanácsolta neki. Amikor a németek már ismét Harkov utcáin harcoltak, Sztálin magához hívatta Zsukovot, hogy megbeszéljék a teendőket. Amikor Zsukov elindult, hogy a frontra repüljön, Sztálin azzal bocsátotta el: „Azt hiszem, Golikovot le kell cserélni.” Ez néhány nap múlva meg is történt.
Akitől még Sztálin is besokallt
Golikov a háború után megpróbált bosszút állni. 1946-ban Sztálin meg akart szabadulni a Zsukovtól, ezért színpadias jelenetet rendezett a Legfőbb Katonai Tanács ülésén, ahol sorban a marsall fejére olvasták vélt vagy valós bűneit. Golikov is a vádlók közt volt, és többek közt azt vetette a marsall szemére, hogy 1943-ban leváltotta őt a voronyezsi front parancsnoki posztjáról. Sztálin azonban itt közbevágott: „Ebben az esetben Zsukov nem lépett túl a hatáskörén, az én parancsomat hajtotta végre.”
A mindig jól helyezkedő Golikov egyébként 1943-as leváltása után sem bukott meg, hanem a honvédelmi népbiztos (miniszter) helyettesévé nevezték ki. 1944-ben az ellenséges fogságba került, vagy a megszállt területeken rekedt szovjet polgárok úgynevezett repatriálásának felelőse lett, ami inkább belügyi, mint katonai feladat volt. A hadifogságból kiszabadult, vagy a megszállt területeken tartózkodó szovjet állampolgárokat akár erővel is visszavitték a Szovjetunióba, ahol ismét táborokba kerültek.
A háború után, 1950-től előbb az önálló gépesített hadsereg parancsnoka, majd a páncélos hadviselést oktató akadémia vezetője lett. 1958-tól a szovjet hadsereg és flotta politikai főigazgatóságának feje lett, vagyis az egyik legfontosabb katonai vezető a Szovjetunióban. Ennek előzménye, hogy Golikov ismét részt vett Zsukov befeketítésében, amikor Hruscsov megfosztotta miniszteri posztjától a szerinte túlságosan népszerű marsallt, akit hamarosan nyugdíjaztak.
Golikov 1960-ban megkapta a negyedik Lenin-rendjét is (az elsőt még a háború előtt, a másodikat a háború végén, a harmadikat pedig 1950-ben szerezte), a következő évben pedig a Szovjetunió marsallja lett, amihez az SZKP Központi Bizottságának tagsága is járt. Az 1962-ben egészségügyi okokra hivatkozva nyugdíjba vonult, de hamarosan reaktiválták, és 1980-ban bekövetkezett haláláig a védelmi minisztérium főfelügyelője volt. Három visszaemlékezése is megjelent, az első a polgárháború éveiről, kettő pedig a Moszkva előtti harcokról. Szülőföldjén, a dél-oroszországi Kurgán városában ma egy sugárút viseli a nevét.
Csak a magyarok kisebbsége minősíti magát bal- vagy jobboldalinak – derül ki a Medián júniusi kutatásából. A magukat centristának tartók és a baloldali szavazók körében is biztosan vezet a Tisza Párt.
Magyarország felébredt, pezseg, forr és tüntet, és egész biztosan tudja, mit nem akar. Állampártot. Vélemény.
A MÁV részletesen megírta a HVG-nek, mit tesznek, hogy minél kevesebb baj érhesse az utasokat.
A CATL szerint nincs csoportos létszámleépítés, sőt még bővültek is.
A közbeszerzéseken tőkeerőssé vált építőipari cégek bármikor le tudnak csapni versenytársaikra.
