szerző:
MTI

A Vajdasági Magyar Szövetségének képviselői megszavazták az új ünnepről szóló javaslatot, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői viszont elfogadhatatlannak nevezték azt.

November 25-ét nyilvánította a szerbiai Vajdaság napjának a vajdasági tartományi képviselőház kedden. A döntés a történelmi vonatkozások miatt több pártot is felháborított.

1918. november 25-én tartották meg azt a nagygyűlést Újvidéken, amelyen a szerbek, a bunyevácok és a más szláv nemzetiségek úgy döntöttek, hogy az addig Magyarországhoz tartozó Bácska, Bánság és Baranya a Szerb Királysághoz csatlakozik. A gyűlésen részt vevő 757 küldött közül csak egy volt magyar, vagyis a határozatot tulajdonképpen az akkor kisebbségben lévő szerbség küldöttei szentesítették a többségi német és magyar lakosság megkérdezése nélkül, később pedig a trianoni békeszerződés erősítette meg.

Az akkor még a lakosság harmadát kitevő szláv népesség mára már többségként él a területen. A Szerb Királyság a hozzá csatlakozott területekkel együtt 1918. december 1-jén Szerb-Horvát-Szlovén Királysággá alakult. Az elcsatolt területek a második világháború idején néhány évre visszakerültek Magyarországhoz, de 1944-ben a bevonuló partizánseregek visszaszerezték ezeket a részeket.

A kedden megszavazott javaslatot a vajdasági tartományi kormány terjesztette az újvidéki képviselőház elé.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), valamint a vajdasági tartományi képviselőház elnöke keddi felszólalásában kijelentette: pártjának képviselői megszavazzák a javaslatot, vagyis a VMSZ hat képviselője támogatja az új ünnepnap kijelölését, mert szerinte egy ilyen sokszínű régió számára elfogadható, hogy minden nemzet kijelölhesse a maga nemzeti ünnepeit.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) két képviselője viszont nemmel voksolt, mert elfogadhatatlannak tartják a javaslatot.

A javaslatot megszavazta a teljes vajdasági kormánykoalíció, vagyis a VMSZ mellett az országosan is a legerősebb politikai erőt képviselő Szerb Haladó Párt (SNS) és a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), valamint az annak listáján a parlamentbe bejutott más párthoz tartozó képviselők. A hat ellenzéki párt nemmel voksolt.

A Szerb Radikális Párt (SRS) és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) szerint a javaslat tartalma nem felel meg a történelmi tényeknek, a Demokrata Párt (DS) szerint pedig ezzel figyelmen kívül hagyják a Vajdaság antifasiszta történelmét. Az Elég volt mozgalom azért ellenezte a javaslatot, mert szerinte alapvetően politikai döntés született, és nem vették figyelembe a kisebbségek érdekeit.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!