A nyugdíjkorhatárt 67 évre emelhetik
Németországi ipari munkások tízezrei tartottak munkabeszüntetéseketszakszervezetük, az IG Metall szervezésében, így tiltakozva a nyugdíjkorhatár 67 éves korra tervezett emelése ellen.
Az IG Metall hamarosan tárgyalásokat kezd a bérekről, ígérete szerint ezt nem kapcsolja majd össze a nyugdíjkorhatár problémájával. A dolgozók tiltakozási kedvét azonban vélhetően növeli, hogy a reálbérek tavaly csökkentek. A tavalyi drágulás 1,7 százalékos volt, a mostani béremelési követelés alapja a 3 százalék lenne, de a szakszervezet egyes regionális szervezetinél a 6 százalékot tekintik kiindulópontnak.
Nagy-Britanniában eközben nyilvánosságra került egy felmérés eredménye, miszerint a 65 éves nyugdíjkorhatárig biztosan csak a dolgozók 15 százaléka maradna munkában, 35 százalék attól teszi ezt függővé, milyen összeg áll a rendelkezésére a nyugdíjalapjában. A megkérdezettek - 1200 ember - 52 százaléka egyértelműen szeretne 65 éves kora előtt nyugdíjba menni, közel ugyanilyen arányban egészségi és teherviselési állapotuktól tennék függővé foglalkoztatásuk időtartamát. Nagy-Britanniában szó van róla, hogy 2046-re a nyugdíjkorhatárt 68 évre tolnák ki.