– A Ki kicsoda? még közgazdászként említi, de a médiában biztonságpolitikai szakértő a titulusa. Mások akasztották önre, vagy saját nyelvi leleménye?
– Mindegy, minek neveznek, lehetek közgazdász, egyetemi tanszékvezető – ez is mind igaz rám –, a lényeg úgyis az, mit mondok. A médiában kezdtek így nevezi, de voltam én már Közel-Kelet- vagy Balkán-szakértő is, jóllehet egyik sem vagyok. De ha azt kérik, hogy Dél-Afrikáról vagy Kanadáról beszéljek, esetleg a Strauss-Kahn-ügyről, nekem mindegy, megteszem.
– Okosítson ki minket is: valóban előre leírható – ahogyan ön modellezte egyik könyvében – matematikai módszerekkel, hogy hol üt be legközelebb a ménkű, a terrorizmus?
– Az emberi tényezőt kivéve igen. Ha mondanak nekem egy nem létező államot, és meghatározzák a helyét, egy hét alatt ki tudom dolgozni, milyen biztonságpolitikai kihívásokkal számolhat, és mit tehet ellene.
– Korábban tanított a szentendrei katonai főiskolán is. Ragadt önre a katonás szigorból?
– Lehet, hogy furcsán hangzik, de én életemben ennyi tisztességes, értelmes, vagány „stricit” nem láttam. De értsék jól: együtt jártunk csajozni, focizni. A tábornoki kar egy része diákom volt.
– Akkor miért hagyta ott őket, miért nem öltött uniformist?
– Nagyon sok órám volt ott, de abból, illetve mellette nem lehetett jól keresni. Pedig ezekkel a srácokkal mindig megnyertük az országos politikai vetélkedőket, és amikor átkerültem a Közgázra tanítani, úgy éreztem, gyengébb az emberanyag.
– Ez persze már a múlt. Ahogy azok a műveltségi versenyek is, amelyeket megnyert. Mai szemmel nem ciki, hogy VIT-vetélkedőkön iskolázta le ellenfeleit?