szerző:
Czeglédi Fanni – Kovács Bálint
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A színművészeti egyetem új vezetése az őszi hallgatói krediteket a tavaszi félévre regisztrálná. Az önköltséges hallgatóktól elkérnék a tandíjat, az állami ösztöndíjas hallgatók féléve viszont „nem veszne el”, nem számítana bele az ingyenesen felhasználható tizenkét félévbe. Az egyetem polgársága nem érti, mi lehet a kuratórium célja az intézkedésekkel, amelyeket egyébként hivatalosan még nem is közöltek velük, pedig februárban már indul a következő félév.

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

A hvg.hu információi szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói és osztályfőnökei az egyetem vezetésének olyan tervéről értesültek, amely szerint úgy lenne érvényes a hallgatók számára az őszi félév, hogy a diákok kreditjeit erre az időszakra lenulláznák, és átvinnék őket a tavaszi félévre. Mindez információink szerint január elején az osztályfőnöki egyeztetéseken és a Minőségmenedzsment Tanács egyik ülésén is elhangzott. (Az egyetem demokratikus úton delegált oktatóiból és hallgatóiból álló Tanács békeidőben az oktatási és minőségbiztosítási feladatokért felel.)

Az SZFE új vezetése többször is megpróbálta érvénytelennek nevezni a modellváltás miatt tiltakozó hallgatók 2020-as őszi félévét, még úgy is, hogy az egyetem hallgatói és oktatói több száz oldalas dokumentációval, nyilatkozatokkal, szakmai anyagokkal, adminisztrálással próbálták bizonyítani, hogy a tiltakozás ellenére a legtöbb órát és kurzust megtartották (úgy is, hogy a fenntartó az internet és az áram lekapcsolásával, a stúdiók és a termek bezáratásával és az oktatók kizárásával a Neptun rendszerből ezt megpróbálta ellehetetleníteni).

©

December 18-án a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a kuratórium döntése nem hajtható végre: nem lehet érvényteleníteni az SZFE-hallgatók félévét, az ugyanis visszafordíthatatlan károkat jelentene, az ebből eredő jogsérelmek pernyertesség esetén sem lennének hatékonyan reparálhatók, emellett pedig az alaptörvénybe foglalt, oktatáshoz való jogokat teljes mértékben csorbítja a fenntartói rendelkezés a félév semmissé nyilvánításáról.

Az egyetem oktatói és hallgatói arról számoltak be lapunknak, hogy az új vezetőség nem adta még írásba, hogy érvényes-e az őszi félév, a diákokat és az oktatókat hivatalosan nem tájékoztatták arról, februárban hol folytatódhat az oktatás, és az sem világos, hová költözhetnek vissza két hét múlva az egyetem kollégistái.

©

Nulla kredit...

Noha az SZFE új vezetése az oktatók többszöri kérésére sem volt hajlandó írásba adni a félév nullakredites lezárásának tervét, azért maradt írott nyoma az elképzelésnek. A Minőségmenedzsment Tanács egy, a hvg.hu birtokába került dokumentumban azt írta az új vezetés által kinevezett oktatási igazgatónak: azután, hogy korábban a vezetőséggel megegyeztek abban, hogy a kuratórium érvényesnek tekinti a hallgatók őszi félévét, és elfogadják a kurzusok teljesítésének (Neptun híján) papíron beadott teljesítési igazolásait,

nem tudjuk elfogadni az érvényesítés adminisztrálásának tervét, mely szerint az őszi szemesztert nulla kredittel zárják le 2021. január 8-án, majd az ősszel elvégzett őszi szemesztert a tavaszi szemeszterben, azzal párhuzamosan könyvelnék el a Neptun-rendszerben.

„Ennek a csúsztatott könyvelésnek az adminisztratív részletei nem megnyugtatók, részben mert nem a valóságot mutatják, részben mert nem világos, miképp lehetne az ösztöndíjszámításhoz elengedhetetlen minimális kreditje a hallgatónak, amennyiben az első félév nulla kredittel záródik, részben mert a félév passziváltatása, az önköltség térítése és a diákhitelek számítása szempontjából sem látszik biztosítottnak a hallgatói érdekek sérülésmentes érvényesülése” – írták.

©

Az új vezetőség szerint ugyanakkor nem lehetséges január végén lezárni a félévet, hiszen a Vidnyánszky Attila által vezetett kuratórium november 27-én „betiltotta” az oktatást az egyetemen. Ezzel kapcsolatban viszont ugyanebben a dokumentumban a Tanács megjegyzi: a Törvényszék rendelkezése halasztó hatályú volt, azaz érvényen kívül helyezte a kuratórium november 27-i tiltását, így pedig álláspontjuk szerint semmi akadálya nem lenne a félév megszokott időpontban és módon történő lezárásának.

A Tanács azt a felvetést, hogy a most a Neptunba kerülő 0 kredit mellé majd utólag, tavasszal vezetnék fel az őszi félév kreditjeit, szintén aggályosnak tartja, mondván: „a törvényes egyetemi működés a Neptunhoz kötött, s mivel a felület minden mozgást időpecséttel lát el, semmilyen visszamenőleges változtatás nem képzelhető el a rendszerben”.

Ugyanakkor a kreditek átregisztrálásáról egy szó sem esik abban a levélben, amelyet a hallgatók január 12-én kaptak a Neptunon keresztül Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettestől.

...de érvényes félév

A hallgatóknak szóló levélben – amelyet egyetemi források lapunkhoz is eljuttattak – többek között az szerepel, hogy a regisztrációs időszakban be kell majd állítani a tanulmányi státuszt, valamint felvenni a tavaszi féléves tárgyakat – ez eddig megszokott –, azonban ami ennél jóval érdekesebb az az, hogy felhívják az önköltséges hallgatók figyelmét arra, hogy „ha félévi önköltségük nem került teljesítésre az őszi félévben”, ezt haladéktalanul, legkésőbb 2021. január 15-ig, tehát három nap alatt pótolniuk kell – pedig november 6-án, az első betiltási kísérlet során a vezetés biztosította a hallgatókat arról, hogy nem kell fizetniük.

©

A hallgatók ebből a levélből tehát arra következtettek, hogy mégis érvényes lesz a félév, ahogy azt a Fővárosi Törvényszék is elrendelte, hiszen a lezáráshoz muszáj kiegyenlíteni a tartozást. Érdekes módon ugyanebben a levélben azt írják, hogy bár az önköltséges diákoktól kérik a pénzt, az állami ösztöndíjas hallgatók őszi féléve „nem kerül beszámításra és levonásra a rendelkezésre álló 12 állami félévből, továbbá nem kerül beszámításra és levonásra a tanulmányai befejezésére rendelkezésre álló félévei számából sem” – ez a különbségtétel fizetős és államis hallgatók között pedig komoly esélyegyenlőségi problémákat vet fel.

A levélben az is szerepel, hogy a korábban megjelentetett, már másodszor módosított tanévrend szerint az őszi félév eredményeinek rögzítésére és pótlására 2021. február 1-jétől február 19-ig kerül sor. Az oktatók és hallgatók ugyanakkor azt mondják: mivel mindössze egy-két kurzus nem valósult meg objektív okokból, nem értik, tulajdonképpen mit is kéne pótolniuk.

©

A január eleji egyeztetéseken elhangzott, hogy az új vezetés úgy tekintené érvényesnek az őszi félévet, hogy a krediteket átjátszaná, átírná a következőre; erre a tervre az osztályfőnökök egyhangúlag nemet mondtak. Úgy tudjuk, többször is elhangzott, hogy az új vezetés tudomásul veszi, hogy az oktatás folyamatosan zajlott, a vizsgák az eredeti tervek szerint december-januárban megtörténnek. Arra a többször feltett kérdésre, hogy mi értelme van annak, hogy nem valós időben ismerik el a krediteket, az volt a válasz, hogy így nem sérülnek a hallgatók jogai, ám az intézkedésnek összhangban kell lennie a kuratórium döntésével is.

A hallgatók értelmezése szerint mindez azt jelenti:

a félév érvényes volt, csak nem történt meg.

De miért?

Amellett, hogy nem világos, mi az átregisztrálás valódi oka, sok kérdést is felvet, ha egy félév alatt próbálnának kettőt adminisztrálni: egyrészt a mintatanterv miatt, másrészt kérdés az is, hogy mi van azokkal, akik passziváltatni akarnának, Erasmusra szeretnének menni, vagy adott esetben átiratkozni egy másik intézménybe – utóbbi esetben a diákoknak ugyanis problémái lehetnek a kreditelismeréssel. Nem tudni azt sem, hogy az őszi félévből csak a jelenlétet vagy a vizsgákat is elfogadják-e – utóbbi esetben talán vizsgakurzust írnak ki a hallgatók számára. Egyelőre az sem világos, hogy az átvitt kreditekkel lesz-e még dolga a hallgatóknak, vagy azzal külön a tanulmányi bizottsághoz kell majd fordulni, hogy igazolják őket.

©

A hvg.hu egyetlen egyetemi forrása sem érti, miért lehet jó az új vezetésnek a félév nullakredites elismerése, ha egyszer a kuratórium szerint ez nem jelenti azt, hogy a hallgatóknak újra el kell végezniük az őszi kurzusaikat (ami az új vezetés eredeti célja volt korábban). Lehetségesnek tartják, hogy a bonyolult machináció a jövőben mégis lehetőséget adhat a kuratórium számára a hallgatók vagy a jelenlegi oktatók számára valamilyen, most még nem ismert, őket hátrányba hozó intézkedésre, de azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az egésznek csak a kontroll megszerzése és a megleckéztetés a célja.

Így ugyanis az új vezetés dönthet arról, hogy valóban mindenki kreditjeit elismerik-e, és ezt esetleg feltételekhez is köthetik – például ahhoz, hogy a hallgatók hajlandók legyenek felvenni az óráikat az általuk esetleg most még nem is ismert tanárokhoz is.

Akárhogy is, a szankcionálás rémképe nehezen hessegethető el, miután az új vezetés vagy a fenntartó folyamatosan pocskondiázza és fenyegeti a tiltakozásban résztvevőket – azaz lényegében mindenkit, akinek a modellváltás előtt köze volt az egyetemhez.

Mindezekkel kapcsolatban már hétfőn feltettük írásban a kérdéseinket Szarka Gábornak, a fenntartó által kinevezett kancellárnak, de nem kaptunk rá választ; telefonon is többször kerestük, de nem tudtuk elérni. Amennyiben mégis válaszolna, válaszát közöljük.

©

Az osztályfőnökök január 11-én újra levelet írtak a vezetőségnek, amelyben leszögezték, hogy ragaszkodnak „az őszi szemeszter teljesítéseinek valós időben, első félévként való elismeréséhez, annál is inkább, hogy az Egyetem jelenlegi vezetői több ízben megerősítették, hogy tisztában vannak vele, hogy oktatás zajlott az intézményben, miként azzal is, hogy január hónap folyamán a szokott rendben vizsgáztatunk. Ezeket a tényeket az elmúlt hónapokban több aláírásunkkal ellátott közleményben megerősítettük, a teljesítéseket igazoló jelenléti ívek a birtokunkban vannak, a jogtalanul elvett Neptun hiányában a vizsgalapokat offline módban vezetjük, aláírásainkkal hitelesítjük, és a végsőkig, minden eszközzel harcolni fogunk azért, hogy a hallgatók jogai tisztán érvényesüljenek, és február 1-ig, de legkésőbb február közepéig a valóságnak megfelelően, lezárt őszi szemeszterként legyenek dokumentálva.”

Forrásaink arra is felhívták a figyelmet, hogy az új vezetés január 1-jétől újra módosította a Szervezeti és Működési Rendet. A dokumentumból többek között az látszik, hogy alaposan átalakul a Minőségmenedzsment Tanács, amely egyébként épp azon dolgozott, hogy átláthatóbbá tegye az intézmény működését az új vezetőség számára. Ahogy fentebb írtuk, ők az akkreditációs ügyekért felelnek, legálisan és törvényesen képviselik az oktatási ügyeket. Az eddigi SZMR még azt írta, „a Tanács maga választja meg az elnökét”, míg a módosított változatban már az szerepel, hogy az elnököt a rektor bízza meg, az intézetvezetők 1-1 főt delegálnak (a korábbi 3-3 helyett), a kancellár 3-at, a doktori iskola és a HÖK pedig egyet-egyet: azaz feltehetően döntő többségbe kerülnek az új, Vidnyánszky-féle vezetés által kinevezettek delegáltjai.

©

De hasonló a helyzet a Tanulmányi, Fegyelmi és Szociális Bizottságnál is, amely a jogorvoslati bizottsága az egyetemnek, tehát hiába ül majd három hallgató a HÖK képviseletében, ha az új vezetés leginkább a saját embereit ültetheti majd oda.

Emellett a NER-ben nem túl meglepő módon megjelent a tömegsport is a Színház- és Filmművészeti Egyetem életében. A „Kancellár és a kancellárhoz tartozó vezetők, szervezeti egységek” közé ugyanis bekerült, az úgynevezett „kommunikációs- és programiroda”, amelynek irodavezetőjét a kancellár nevezi ki. Feladatai között szerepel a sajtómegjelenések szervezése, az egyetem márkanevének erősítése és az egyetemi rendezvények szervezése mellett a következő is:

az egyetemi sportélet koordinálása, a szükséges tárgyi és személyi feltételek megteremtése, tömeg- és élsport népszerűsítése, sportszervezetekkel való kapcsolattartás, együttműködés.

Méltatlan üzengetés és gyalázkodás

A hvg.hu birtokába került mindezek mellett egy olyan levél is, amelyben az SZFE új vezetése a Tanácson keresztül szeretné felszólítani az egyetem polgárait, hogy a továbbiakban senki ne „üzengessen” a sajtón keresztül, „méltatlanul”. A december 23-án éjjel postázott, a Minőségmenedzsment Tanácsnak címzett levél alapvetően arról szól, hogy az új vezetés szerint milyen „súlyos” és „elfogadhatatlan” mulasztásokat követtek el eddig az oktatók.

©

Ezek legnagyobb része azzal függ össze, hogy a tanárok nem, vagy csak részlegesen adminisztrálták az oktatást a Neptunban – amelyből egyébként még november 6-án zárták ki az összes, az intézményben eddig tanító oktatót. Az új vezetés „elfogadhatatlannak” nevezi azt is, hogy ezt az adminisztrációt az SZFE-n hagyományosan az oktatásszervezési ügyintézőkre bízták. (Az egyetem oktatói azt mondják, hogy arra a Neptunból való kizárás előtt elmulasztották felhívni a figyelmüket, hogy ez probléma lenne.) Mindezért, mint a dokumentumban jelzik, az eddiginél szigorúbb adminisztrációs rendszert kívánnak bevezetni.

A levélre küldött válaszukban a Tanács tagjai kifejtik:

az új vezetés mindezt szerintük azért látja problémásnak, mert Szarka Gábor kancellár „sem az egyetem képzési céljaival, sem művészeti tevékenységéből adódó sajátosságaival nincs tisztában, s erre vonatkozó kérdéseket még nem tett fel” az oktatóknak.

De az adminisztrációra vonatkozó hosszú problémafelsorolás mellett sok minden mást is szóba hoz a levél. Közli például az oktatókkal, hogy „papír alapon szükséges rendelkezésünkre bocsátaniuk” azokat a levelezéseket, amelyekben felszólították az egyetem blokádban részt vevő hallgatóit „az Egyetem normális működésének helyreállítására, a házirend betartására, az Egyetem legitim vezetőinek a létesítményekbe történő beengedésére”, mégpedig „a minőségbiztosítás jegyében”, amelyben felszólították Upor Lászlót a tanköztársaság megszüntetésére, sőt azokat is, amelyekben „az Egyetem létesítményeiben uralkodó minősíthetetlen állagromlás felszámolását és az oktatás körülményeinek javítását követelik az Egyetem korábbi vezetésétől”. De ami talán ennél is fontosabb:

Végül azon levelezést is szeretnénk bekérni, melyben felszólítják az Egyetem egyes jelenlegi és korábbi oktatóit az Egyetem lejáratásának befejezésére, illetve az egyetem kinevezett vezetőivel szembeni gyalázkodás abbahagyására.

De még itt sem áll meg a problémák felsorolása: a vezetés szerint „elengedhetetlen, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a káoszt az oktatók körében, hagyjanak fel a sajtón keresztüli méltatlan üzengetéssel, gyalázkodással!”

©

A levél emellett tájékoztatja a Tanácsot, hogy „a továbbiakban a Színház-és Filmművészeti Egyetem ügyeiről, helyzetéről, az intézményt érintő intézkedésekről, belső ügyekről, az intézményi átalakulást kísérő feladatokról nyilatkozatot kizárólag az intézmény kancellárja vagy az általa megjelölt személy, továbbá az egyetem megbízott általános rektorhelyettese, vagy az általa megbízott személy tehet. Az egyetem jó hírnevét, vagy vezetőinek jó hírnevét sértő nyilatkozatot egyetemi alkalmazott a továbbiakban ne tegyen.”

Mindezek után némiképp meglepő módon a levél úgy zárul:

Az Egyetem és a hallgatók érdekében mostantól érdemi együttműködésre van szükség. Ennek jegyében kívánunk Áldott, Békés, nyugodt ünnepeket önöknek!

Az oktatás négy alapvető attribútuma

Az SZFE eddigi munkatársai és hallgatói többször bírálták azzal az új vezetőséget, hogy több hónap alatt egyetlen kézzelfogható tervet sem osztottak meg arról, mit gondolnak magáról az oktatásról az egyetemen. Egy személyesen Vidnyánszky Attila által aláírt, a Minőségmenedzsment Tanácsnak címzett, december 10-i levél azonban segít eligazodni abban, mit is tartanak az új vezetők a legfontosabbnak az oktatásban: „Az a tény, hogy az SZFE működési rendjére vonatkozó szinte valamennyi szabályt ilyen radikális módon rúgott fel a hallgatók és tanárok egy csoportja – melynek részeként a törvényesen kinevezett kancellár fizikailag volt meggátolva a munkavégzésben – teljes mértékben ellehetetlenítette, hogy az oktatás folyamatának négy alapvető attribútuma (ellenőrzöttség, irányítottság, felügyeltség és számonkérhetőség) teljesüljön” – írta Vidnyánszky.

A kuratórium elnöke a levélben arról is, hogy szemben a „fenntartót ért megszámlálhatatlan váddal”, egyetlen munkatársat sem rúgtak ki az egyetemről, aki elment, maga döntött így. Ez a levél keltezésekor, december 10-én még igaz volt*, azonban kilenc nappal később a vezetőség elbocsátott egy gyedről visszatérő tanárt, majd másnap az egyetem pszichológusát is, akivel azelőtt még csak találkozást sem kezdeményeztek. Vidnyánszky a levélben arról is ír, az új vezetőség „kezdettől fogva a párbeszéd híve, melyet azonban az egyetem polgársága rendszeresen és módszeresen visszautasít”. Az egyetem oktatói ugyanakkor elmondták: az egyetemi polgárság október óta hatvannégy levelet küldött a vezetőségnek. Ezek közül negyvenegy maradt megválaszolatlan.

*Pontosítás: A gyedről visszatérő oktató még a levél előtt, november 30-án kapta meg postán a november 25-re datált azonnali hatályú elbocsátását.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Bukarest is zár, Temesváron állandó kijárási korlátozás lesz

Bukarest is zár, Temesváron állandó kijárási korlátozás lesz

A konspirációs realizmus mesterének jó hírei vannak a harmadik világháborúról

A konspirációs realizmus mesterének jó hírei vannak a harmadik világháborúról

Amikor a németek tették azt, amiért lenézték a lengyeleket – 1991. március 8.

Amikor a németek tették azt, amiért lenézték a lengyeleket – 1991. március 8.