A számok ellenére a Putyin-hívő sajtó a rendszer látványos sikereként ünnepli, ha sikerül újabb, akármilyen csekély mennyiséget is eladni a határokon túlra, bár azt már forgalmazzák Latin-Amerikában, Afrikába, sőt Magyarországon is. A termelési jelentések úgy tüntetik fel, hogy Moszkva képes segíteni az egész világon, miután a legtöbb helyen jelenleg még nincs elég vakcina.
Arról viszont már nemigen számolnak be a tudósítások, hogy
az ország nemcsak exportál, hanem importál is a saját készítményéből.
Idáig egy dél-koreai céggel született ilyen eljárás: az az idén 150 millió adagot kíván piacra dobni és ebből jut az orosz kormánynak is. Hasonló program van folyamatban több indiai partnerrel is, eddig összesen négy megállapodás alapján.