Netanjahu szerint végeztek az iráni hírszerzés vezetőjével és a helyettesével
Az izraeli miniszterelnök azt állítja, hírszerzési értesülések szerint Iránnak szándéka volt nukleáris fegyvert adni a jemeni húsziknak.
Az izraeli miniszterelnök azt állítja, hírszerzési értesülések szerint Iránnak szándéka volt nukleáris fegyvert adni a jemeni húsziknak.
A házasságkötésen ott volt Bill Clinton is.
A piacnak az sem tett jót, hogy Izrael bejelentette: nem villámháborút vív Irán ellen.
A súlyos humanitárius katasztrófát okozó szudáni válság az ország kettészakadásához vezetett. A külső hatalmak segítségével a gazdasági forrásokért folyó háború nem csitul.
A Tusk-kormány ellensúlyának készül Karol Nawrocki megválasztott lengyel államfő, aki a politikai ismeretlenségből érkezett, és túlélte a kirobbant botrányait.
A francia elnök mgelőzné a terület „zsákmányul ejtését”.
Ha Teherán beváltaná a fenyegetését, és tényleg lezárná a Hormuzi-szorost, azzal nemcsak a globális olajpiacot állítaná a feje tetejére, de elvágná a világtól az egyik legnagyobb LNG-exportőrt, Katart is. A megtorlás potenciális célpontjaivá léptek elő Izrael tengeri gázmezői is, ez a két front együtt pedig óriási fenyegetést jelenthet az európai energiabiztonságra.
Szinte az 1947-es függetlenné válással egy időben India és Pakisztán is békés atomprogramot indított. Ám a kutatások fordulatot vettek, és mindkettő nukleáris fegyvert fejlesztett, valóssá téve az atomháború veszélyét.
Az USA 1500 városában és településén tüntetésekkel, Washingtonban viszont katonai díszszemlével telik majd a szombat, ami hivatalosan az amerikai hadsereg 250. születésnapja, de Donald Trump is ma lesz 79 éves. Ajándékként pedig megkapja azt, amire nyolc éve vágyott.
Hosszabb, alternatív útvonalon repülnek a légitársaság gépei Abu-Dzabiba és Dubajba. Azt már korábban bejelentették, hogy június 20-ig nem indítanak gépeket Tel-Avivba és Ammánba.
Csak rossz zsaru-jó zsaru trükköt játszik az izraeli miniszterelnök és Donald Trump? Lángba borul a Közel-Kelet, vagy biztonságosabb hellyé válik a világ? Hogyan dőlnek össze pillanatok alatt stabilnak látszó rezsimek? Az izraeli-iráni háború utáni forgatókönyveket latolgatja az Economist, a Financial Times, a Washington Post, a WSJ, a Die Zeit, a Spiegel, a New York Times és a legjelesebb külpolitikai elemzők.
A Geert Wilders vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt kilépett a holland kormánykoalícióból a bevándorlás- és Izrael-politikával kapcsolatos viták miatt. Előrehozott választás vár októberben Hollandiára.
Csodával ér fel, hogy egy ember élve megmenekült, de legalább ilyen csodának éli meg egy másik utas is, hogy lekéste az Air India felszállás után nem sokkal lezuhant repülőgépét.
A pénteken kezdődött támadás tétje hatalmas, és izraeli szemszögből bizonytalan a kimenetel. A Bloomberg kommentátora azt valószínűsíti, hogy az iráni rezsim maximális sebességbe kapcsol, hogy mielőbb nukleáris arzenálja legyen, de közben nem provokál ki amerikai válaszcsapást.
A 40 éves brit férfinak sikerült élve kikászálódnia repülőgép roncsai közül, miután az Ahmedabadból Londonba tartó járat kevesebb mint egy perccel a felszállás után csütörtökön lezuhant. 241-en nem voltak ilyen szerencsések, ők mind meghaltak. Szakértők szerint gyorsan kellett cselekednie, hogy kihasználja a valószínűtlen esélyt arra, hogy életben maradjon.
A fehér zsákokban elhelyezett holttestek szállításában a Vöröskereszt is segíthetett.
Az amerikai elnök állítja, megpróbálta megkímélni Iránt.
Finnországban sokaknak lett elegük a klímaváltozás ellen küzdő Elokapina környezetvédő szervezet akcióiból. Százezernél is több aláírás gyűlt össze a mozgalom betiltását, bűnszervezetté nyilvánítását és a pénzügyi támogatásuk kriminalizálását követelő népi kezdeményezésre. A mozgalom többnapos akciója hétfőtől szerdáig tartott a finn főváros több forgalmas pontján. A mostani megmozdulás egyik kimondott célja a rendőrségi szervezetre történő nyomásgyakorlás, amihez a szervezők még helyszíni oktatást is tartanak.
Irán tíz legnagyobb városából ötöt elért a hajnali izraeli támadás.
A sebesültek száma az állami média szerint 329.