Carlo Rovelli: A "gondolkodj a saját fejeddel" mondás egyeseknél a hülyeség ősrobbanását eredményezi
A világ száz legbefolyásosabb globális gondolkodója közé választotta a Foreign Policy 2019-ben Carlo Rovelli olasz elméleti fizikust, a hurok-kvantumgravitációs elmélet egyik megalkotóját. Magyarul nemrég megjelent könyve kapcsán beszélgettünk vele.
HVG: A tudomány születése című könyvében az apeironelméletet, a világ határtalan és végtelen őselvét helyezi új megvilágításba. Milyen jelentősége van ennek a tudományos gondolkodás szempontjából?
Carlo Rovelli: Anaximandrosz történelmi jelentőségű gondolatának, miszerint a Föld egy gigantikus méretű kő, amely a térben lebeg, semmi köze a végtelenhez. Épp ellenkezőleg, öröksége a természet konkrét és racionális megfigyelésében rejlik, amivel megnyitotta az utat a nagy tudományos felfedezések előtt. Például annak a megértésével, hogy az ég nemcsak felettünk, hanem alattunk is van, hogy az esővíz a tengerek és a folyók vizének elpárolgásából származik. A modern tudomány szempontjából meghatározó Anaximandrosz újszerű gondolkodása a természetről. A kritikai gondolkodás kezdete szintén hozzá köthető azáltal, hogy elfogadta mestere, Thalész tanításait, de nem félt attól, hogy kritizálja és meghaladja őt. A mester feltétel nélküli követése és a miénktől eltérő gondolat becsmérlése között egy harmadik utat választott: tapasztalati alapon, a tudás birtokában vitába szállt elődjével. Ebben áll a 26 századdal ezelőtt élt milétoszi természetfilozófus forradalma, nem pedig zavaros elképzelésekben egy hipotetikus és rosszul értelmezett végtelen őskáoszról.
HVG: A tudományágak szétszakadása óta milyen a fizika és a filozófia kapcsolata? Van mondanivalójuk egymásnak?
C. R.: Az idő rendje című könyvem például megmutatja, hogy az elméleti fizika és a filozófia időértelmezése nem zárja ki egymást. Sőt mindig is párbeszédet folytattak egymással. Kant számára kulcsfontosságú volt Newton alapos tanulmányozása, mint ahogy Einstein számára Kant alapos tanulmányozása. Az erre vonatkozó példák kimeríthetetlenek. Fiatalkori filozófusbálványom, Gilles Deleuze nyomán vallom, hogy a tudás nem különböző tudományágak hierarchikus szerveződése, hanem egyenrangú diszciplínák párbeszéde. Ennek értelmében minden irányzat, törekvés, kutatás végső soron egy irányba mutat: a világ működésének megértése irányába.
HVG: Az úgynevezett szkeptikusoktól az áltudósokon át az emberiséget fenyegető chemtrail összeesküvés-elméletében hívőkig elég sok ellenfelet gyűjtött az utóbbi időben a tudomány. Valóban járványként fenyegeti a világot a tudományellenesség?