Balog Zoltán beáldozhatja a zsinati elnökséget, hogy püspök maradhasson

6 perc

2024.03.12. 05:30

2024.03.12. 07:47

Canossát jár egyházkerületében a kegyelembotrányt magyarázó Balog Zoltán. Zárt körben több megbeszélést is tartott a múlt héten református lelkészekkel. Az egykori miniszter a kegyelembotrány miatt zsinati elnökként megbukott, bár lemondásának elfogadása még függőben van. Most püspökségét igyekszik megmenteni, miközben kérdés az is, mennyire maradhat meg a befolyása, miután politikai támogatottságának megőrzése is kérdéses lehet.

A Novák Katalin köztársasági elnök bukásához vezető kegyelmi botrány újabb részleteit ismerhették meg azok a lelkészek, akik március hetedikén a Vértesaljai Református Egyházmegye gárdonyi, rendkívüli egyházmegyei közgyűlésen, illetve két nappal később a budapesti Ráday utcában hallgathatták Balog Zoltán püspököt.

Úgy tudjuk,

Balog mindkét alkalommal beszélt arról, hogy személyesen is találkozott K. Endrével, mielőtt lobbizni kezdett azért, hogy Novák Katalin adjon neki kegyelmet.

Forrásaink elmondták, hogy Balog Zoltán szerint K. Endre már házi őrizetben volt, amikor feleségével hozzá fordultak, és a mintegy százfős hallgatósága előtt állította azt, hogy a pár elment hozzá, másfél órát beszélgettek, majd közösen imádkoztak is, ő pedig meg volt győződve arról, hogy K. Endre ártatlan, ezért ment bele abba, hogy támogatni fogja a férfi kegyelmi kérvényét.

A bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesét, K. Endrét azért ítélték el, mert az igazgatóra tett terhelő vallomásuk megváltoztatására próbálta rábírni a sértetteket, védve a legalább tíz kiskorú zaklatásáért jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélt Vásárhelyi Jánost.

Tudta a kormány, hogy baj van, de csak dumált a gyermekvédelemről, pénzt nem adott rá

Bizonyítható, hogy a legmagasabb szintekig is eljutottak a jelzések a gyermekvédelmi intézmények tűrhetetlen állapotáról, a kormány és a kormánypártok mégis folytatták az ágazat kivéreztetését.