Jönnek az újrahasznosítható szélturbinalapátok – az egyikből ehető gumimaci is készíthető

Felemás híre van a szélenergiának: egyrészt megújuló, a termelés során kibocsátásmentes energiaforrás, a szélkerekek újrahasznosítása viszont egyelőre nem megoldott. A felhasznált fémeknek köszönhetően az építmények 85 százaléka már most új életet nyer ugyan, de a turbinalapátok egyelőre nem, mivel a bennük lévő üveg- és/vagy szénszálkötegek epoxigyantába száradva szilárdulnak meg, e kémiai kötést pedig nehéz felbontani.

A közel húszesztendős élettartamuk végére ért lapátokat az Egyesült Államokban jellemzően szétdarabolják, és az erre kijelölt helyeken elássák legalább kilenc méter mélyre. Így az USA-ban évi közel nyolcezer elaggott turbinától szabadulnak meg.

Az EU számos anyagnál tiltja az elásást, ezért évente „csak” mintegy 3800 turbinalapát kerül a földbe. A többi cementégető kemencében vagy erőműben végzi, ezzel is energiát termelve, viszont az üvegszálak elégetésével szennyező anyagok szabadulnak fel.

Több európai ország – köztük Németország, Ausztria, Finnország és Hollandia – megtiltotta a turbinalapátok hulladéklerakóba helyezését, a brüsszeli székhelyű Wind Europe szakági egyesület pedig teljes európai tilalmat javasol 2025-től. A probléma évről évre nyomasztóbbá válik: 2025-ben 25 ezer tonna lapát éri el üzemideje végét, ez az éves szám 2030-ra 52 ezer tonnára nő, majd még tovább.

Több olyan cég is működik a világban, amely a lapátok másodhasznosítását a praktikus végén fogja meg. Az amerikai Canvus startup különféle utcabútorokat – esőfedővel ellátott, dizájnos padokat, köztéri asztalokat – gyárt a kiszuperált anyagokból, egy tucat padot egy hosszabb, 45 méteres lapát negyedéből is ki lehet hozni. A beszédes nevű ír BladeBridge segítségével a lapátok gyaloghidakként születnek újjá. Dániában biciklitároló, Hollandiában játszótér épült már propellerekből. Ez a második élet azonban csak elodázza a probléma valódi megoldását.