„Nem lehet és nem is lenne bölcs minden fájdalomtól megszabadulni” – kezdi meglepő módon Stoll Dániel, az Országos Gerincgyógyászati Központ pszichoterápiás munkacsoportjának vezetője, amikor arról kérdezzük, miért nem képes az orvostudomány minden esetben „kikapcsolni” a fájdalmat. Ez az egyetlen olyan hazai intézmény, ahol közfinanszírozott formában kínálnak az orvosi kezelések mellett pszichológiai és pszichiátriai segítséget a krónikus fájdalomban szenvedőknek.
A fájdalom az agyunk „veszélyfigyelő” rendszerének jelzése, amely az épségünk megóvására szolgál. „Olyan, mint egy vészcsengő: ha hozzáérünk a forró főzőlaphoz, a fájdalom parancsára azonnal elrántjuk a kezünket, mielőtt súlyos égési sérülést szenvednénk. Ha a gyerek leesik a fáról, a fájdalmas élmény arra tanítja, hogy legközelebb óvatosabb legyen” – magyarázza a pszichológus.
https://hvg.hu/360/20250225_kronikus-fajdalom-gyogyszer-kutatas-helyes-zsuzsanna
A fájdalmas tapasztalatok tehát tanítanak bennünket. A lelki fájdalmaknak is megvannak a funkciói a szociális életünk működésében. Az érzelmi fájdalom társas kapcsolataink fontosságát jelzi, és viselkedésváltoztatásra ösztönöz. A különböző szervi bajokra is a fájdalom figyelmeztet, hiszen legtöbbször ez késztet arra, hogy orvoshoz forduljunk. „Akik olyan ritka betegségben szenvednek, amely a fájdalomérzékelés hiányával jár, sokkal rövidebb ideig élnek, mert nem kapnak jelzést a szervezetüket fenyegető veszélyekről” – hangsúlyozza Stoll Dániel.
A fájdalom tehát alapvető védelmi mechanizmus, amire szükségünk van a túlélés érdekében. Ennek megfelelően az orvostudomány fejlődése ellenére sem fog eljönni az az „aranykor”, amikor teljesen megszabadulhatunk tőle.
