Magyarországot a legmélyebb megosztottsága idején éri a hír, amelynek osztatlanul kellene örülni - Az én hetem Péterfy Gergellyel

Krasznahorkai a megerősítés, hogy a magyar nyelven át megpillantott univerzum, a magyar létezés tapasztalatának művészi felmutatása is számot tarthat a világ figyelmére – írja Péterfy Gergely lapunk Az én hetem című sorozatában, amelyhez hétről hétre négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet.

  • Péterfy Gergely
Kulcsszavak
Írástudó Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat. Kertész Imre után ő a második magyar író, aki ebben az elismerésben részesült.

Elhajlás – Magát lazának mutató videót posztolt Orbán Viktor az RMDSZ-kongresszusra készülve. A dalt korábbi előadásához képest más szöveggel énekelte, a pedofilbotrány hullámverései miatt feltehetően nem véletlenül. Közben elkonfiskálta a Nobel-díjat Krasznahorkai Lászlótól Magyarországnak.
 
Játékosmegfigyelő – Gazdasági nagyágyúk igazolására készülhet a Tisza Párt. Magyar Péter konzultált Kapitány Istvánnal, a Shell volt globális alelnökével. A HVG értesülése szerint együttműködés körvonalazódik a Tisza és a külügyi és energetikai területen nemzetközileg elismert magyar szakember, Orbán Anita között is. 
 
Szájkosár – Miután a Google és a Facebook kitiltotta a politikai hirdetéseket, kiderült, hogy a kutyát sem érdekli a Harcosok órája, a Fidesz digitális propagandakampányának zászlóshajója. Eddig kétszázezer körüli megtekintést hozott adásonként, ám a hét elejétől a töredékére zuhant vissza a nézettség.
 
Békeparancs – Donald Trump amerikai elnök nyomására létrejött az egyezség Izrael és a Hamász között a gázai kivonulásról és a túszok elengedéséről.

Spoletóban sétálunk a dóm lábánál a Piazza della Signoria cédrusfái alatt, amikor megérkezik a hír, hogy Krasznahorkai kapta a Nobelt. Kertész Nobel-díjának bejelentésekor Bécsben voltam, az Eszterházypark trópusi melegházzá alakított légvédelmi betontornya mellett, az akkor más volt, máshogy esett. Máshogy esett jól. Az akkor hitetlenkedés volt és döbbenet: a lehetetlennek és kizártnak tartott események bekövetkeztének kijáró bénult csodálat. Krasznahorkai Nobel-díja már lehetséges volt, évek óta ott volt a toplistán, a bukmékerek favoritjai között szerepelt, és hiába vesztettek évek óta, most ismét voltak bőven, akik rá fogadtak, sikerrel.

A lehetséges dolgok megtörténte édes és mámoros érzést okoz, állapítom meg a cédrusfák alatt, és ugyanazt érzi a velem sétáló két tucat magyar: valami édes és forró fénysugár terít be minket, angyali üdvözlet. Emeljük poharunkat. Hát mégiscsak létezik olyan pillanat, amikor JÓ magyarnak lenni. Ettől alaposan elszoktunk az utóbbi évtizedekben. Még akkor is így van, ha Krasznahorkai sikere nem úgymond „Magyarország sikere”, és végképp nem az ország jelenlegi politikai berendezkedésének elismerése, hanem, ha szabad így mondani, éppen annak ellenére, annak dacára történt, Krasznahorkai személyes érdeme, nem is tud vele mit kezdeni a kultúra-, irodalom- és művészetellenes, pontosabban a művészetet csak mint a politikai üzenetek vehiculumát és alélt szolgáját elfogadó és lélegzethez engedő, és éppen Krasznahorkait is hosszú évek óta dühödten és sunyin köpködő hatalom és janicsársereg. De hát ez legyen az ő szégyenük, kár is szót vesztegetni rájuk.

Ebben a díjban nincs politikai üzenet – senki nem üzen nekik semmit. Nem léteznek.

Hozzászólások