Bármivel is próbálkozott Donald Trump, 2025 is Kína éve volt. Amikor az amerikai elnök tavasszal elkezdte vámokkal fenyíteni a világot, az ázsiai nagyhatalom volt az egyetlen, amely nem meghunyászkodással, hanem visszatámadással válaszolt, és a rá kiszabott, a csúcsán 145 százalékosra szökő importsarcra bedobta a saját, 125 százalékos tarifáját. Hogy nem rántották félre a kormányt, annak az október végi Trump-Hszi csúcs lett a jutalma, melyet az amerikai elnök „10-ből 12 pontosra” értékelt, és le is tekerte a kínai áruk behozatalára rakódó átlagos USA-terhet 34 százalékosra. Decemberben pedig saját pártja hangos tiltakozása ellenére mégiscsak engedélyezte az Nvidia H200-as chipjeinek értékesítését Kínában.
Trump visszakozása biztosan nem volt független a kemény pekingi vámválasztól, de valószínűleg annál is jobban meghőkölésre késztette az elnököt, hogy Hszi Csin-ping kínai vezető áprilisban felfüggesztette több ritkaföldfém és mágnes kivitelét - olyan hozzávalókét, melyek kulcsfontosságúak az amerikai autó-, elektronikai és védelmi ipar számára is, és melyek globális előállításának 90 százalékát Kína adja.
Azt persze nem lehet állítani, hogy Hszi felmosta volna Trumppal a padlót, mert az importvámszint lehúzásáért cserébe ő épp a ritkaföldfémexport korlátozását függesztette fel egy évre (és újraindította az amerikai szójabab kínai felvásárlását). Azt viszont mindenkinél jobban megmutatta a kínai elnök, hogy Trumpot tényleg nem behízelgéssel, hanem pont, hogy keménykedéssel lehet csak jobb belátásra bírni - mint minden, a hatalmát csak a gyengébbek eltiprásával vagy csicskáztatásával érvényesíteni tudó bullyt.
Ez az, amiről végül is a kanadai miniszterelnök Davosban elmondott, már most legendás beszéde szólt, és amit Európa csak egy év késéssel képes megtanulni. Persze Mark Carney azt is üzente: a kis- és közepes hatalmak csak úgy lehetnek erősek, ha összefognak, és együtt állnak ellen Trump fenyítéseinek. Kínának a világ második legerősebb gazdaságaként összefogásra természetesen nincs szüksége.
