Közeledik a nagy nap, 2026. április 12-e. Magyarok milliói olvassák át a pártok részletes programjait, hosszú vitákban elemzik át a szakpolitikai javaslatokat a legapróbb részletekbe menően, hogy aztán érett, megfontolt döntést hozva a legvégén eldöntsék, ki érdemli meg legjobban a szavazatukat. Vagy valami ilyesmi. (Képzeljen ide bárki egy vörösen villogó, nagy IRÓNIA feliratot. Nem ez a helyzet, helyette teljes a káosz.)
Nyilván nekünk, akik rendszeres hírfogyasztóként – hát még újságíróként – csak kapkodjuk a fejünket, mennyi minden történik, egy választás kampánya rendkívül felfokozott időszak, amikor úgy érezzük, nagyjából naponta történik valami, ami aztán tényleg el fogja dönteni a választás eredményét. Miközben ha őszintén belegondolunk, valójában mi vagyunk azok az emberek, akiknek a döntő többsége már hónapokkal ezelőtt eldöntötte, hogy kire fog szavazni, sőt, igazából az ország jelentős része mostanra már régesrég túl van ezen.
Néhány százezer ember voksáért megy még a harc, akiknek az egyik része azon hezitál még, valamelyik szívéhez közeli kis pártot válassza-e vagy taktikusan az egyik nagyot, a másik részük meg – hadd nevezzem őket diplomatikusan kevésbé tudatos választónak – még nem döntötte el, megy-e szavazni és ha igen, kire.
Van egy nagyon izgalmas kutatás, a chicagói egyetemen dolgozó Seung-Whan Choi és három munkatársa készítette az 1960 és 2012 közötti amerikai gazdasági és politikai statisztikákat átnézve. Arra jutottak:
amikor az infláció, a munkanélküliség, vagy a GDP változott, akkor az befolyásolta az épp hatalomban lévő elnök népszerűségét – csakhogy nem azonnal, hanem általában fél év csúszással.
Vagyis amikor arról kell véleményt mondani, jó-e, amit a kormány a gazdasággal művel, akkor szerintük mindegy, mi van a választás napján. A fél évvel korábbi helyzet dönt.
Érzésre megy
Jó kattintásvadász cím lenne innen, hogy fél éve eldőlt a választás, de nyilván ez így nem volna igaz. Kampányra szükség van, mert ilyenkor tudják a pártok rábírni az addig kevésbé lelkes hírfogyasztókat is meggyőzni, hogy szavazni kell, és tudatosítani az emberekben, hogy „aha, jó/rossz volt a kormány, hát akkor megszavazom/leváltom”. Ilyenkor kell lehajolniuk az utolsó szavazatokért is. Ami eldőlt a kampány kezdetére, az az, hogy ez a feladat mennyire lesz nehéz nekik.
És itt jön képbe egy nagyon fontos kérdés: milyennek is érzik az emberek a gazdaság állapotát? Nyilván a legtöbben nem az aktuális makrogazdasági mutatókat olvasgatják napi szinten, de abban azért egyetérthetünk, hogy sokkal könnyebb egy kormánypártnak választást nyernie, ha épp jó a gazdaság helyzete. De én azt is meg merem kockáztatni – és ebben már lesznek, akik úgy fogják érezni, nincs igazam –, hogy
beszélhetünk itt politikusi tehetségről vagy a régi és a mostani ellenzék közti különbségről, de a gazdaság évek óta tartó gyengélkedése az a legfontosabb ok, ami miatt a kormánypárt annyira nehéz helyzetből indult neki a választásnak, amilyennél nehezebb utoljára csak 2010-ben volt az akkor épp kormányon lévőknek.
Négy fő mutatóra szűkítettem le a kört, amit érdemes nézni:
- a GDP-növekedés,
- az infláció,
- a reálkereset emelkedése és
- a foglalkoztatottság.
Ha most egymás mellé tesszük, hogy ezek hogyan néztek ki nem az eddigi választási években – hiszen akkor már az új kormány dolgozott –, hanem a választást megelőző évben, aminek az emléke még nagyon-nagyon friss volt szavazáskor, akkor ezt kapjuk:
Persze ez még önmagában nem feltétlen mond sokat, de azért így is elárul dolgokat arról, hogyan állt a korábbi választások idején az ország. Úgy gondoltam, ennél sokkal érdekesebb lesz, ha azt szedem elő, hogy milyen irányban változott ez a négy mutató az eggyel korábbi évhez képest. Tehát 2025-ben 2024-hez viszonyítva az idei választás előtt, 2021-ben 2020-hoz képest, és így tovább. Íme az eredmény, amiből már nagyon-nagyon izgalmas következtetéseket le lehet vonni.
