Az Egy nap viszontlátod című regényében az állatokat teszi meg a démonizált emberiség lelkiismeretének. Milyen motivációkból állt össze a rendhagyó állatkerti mese a soa és a roma holokauszt árnyékában?
Egy adott pillanatban, amikor a világban minden dehumanizálódik, két üldözött kislány az állatkertben az állatokkal újraalkotja az emberség fogalmát. Általuk születik meg a szeretet, a barátság, a hűség, a képzelet, a nevetés. A káosz, a félelem kellős közepén egyszer csak szökőárnyi szolidaritás, humánum tör elő. A történetem kiindulópontja az volt, hogy megmutassam a reményt a legreménytelenebb helyzetben.
Evidens volt, hogy üldözöttnek egy zsidó és egy roma kislányt választok, mindkettőjüknek kiirtották a családját, ők megmenekültek, az egyik Máramarosszigetről, a másik Szarajevóból. Az érdekelt, hogyan találnak vissza az életbe. A budapesti állatkertben húzzák meg magukat, etetnek, menekítenek állatokat.
Sokáig gondolkodtam, melyik város jöhetne szóba ehhez a valósággal vegyített meséhez, esetleg Vukovár, Bejrút, Szarajevó, ahol korábban jártam tudósítóként. A kaotikus háborús viszonyokhoz, a megszállott város fogalmához történelmi ismereteimből hirtelen beugrott Budapest, ahol a lakosság 1944–1945 telén a németek és a Vörös Hadsereg ostromgyűrűjében kettős megszállás alatt állt.
Évtizedekkel a háború után Sheindel visszatér Budapestre, hogy felkutassa gyerekkori barátnőjét, Izetát. Végigjárja a forradalom előtti Romániát, az otthonát, a megmaradt zsidó közösségeket Máramarosszigeten, a cigánytáborokat Szarajevóban. Miért vitte el főhősét a délszláv háború feldúlta városba?
