A náci Németország 1940-41 fordulóján ellentmondásos helyzetben volt: a brit légtér megszerzéséért folytatott „angliai csatát” elvesztette, Hitler ezért kénytelen volt bizonytalan időre elhalasztani a La Manche-on való átkelést. Másfelől nézve, Berlin ekkor állt hatalma (egyik) csúcspontján: a német Wehrmacht 1940-ben lerohanta Franciaországot, a Benelux-államokat, Dániát és Norvégiát. Lengyelországot már korábban legyőzték, Csehszlovákiát felosztották, Ausztria 1938-as bekebelezése révén pedig Magyarország közvetlen szomszédja lett a Harmadik Birodalom. Budapest helyzete, függése Németországtól egyre nyomasztóbbá vált, hiszen két terület meghódítása szempontjából is fontossá vált hazánk: ma már tudjuk, hogy a Balkán, illetve a Szovjetunió volt Hitler következő két célpontja.

„Isten és Hitler kezében”

Az ellenőrzött hazai sajtó korszakában, 1941. január 4-én aligha véletlenül jelent meg a svéd Stockholms Tidningen tudósításának kivonata a Pesti Hírlapban: „Magyarországon úgy vélekednek, hogy a délkelet-európai helyzet alakulása a következő téli hónapokban Isten és Hitler kezében van. A magyarok éppenséggel nem túlzott optimisták, de bámulattal és tisztelettel nézik Németország katonai vállalkozásait. A magyar hazafiak azt mondják, Magyarországnak barátságban kell lennie Németországgal, mert ennek vége Magyarország végét is jelentené. Olaszország és Németország támogatták Magyarországot akkor, amikor Angliában és Franciaországban süket fülekre talált.”

A cikk ezzel utalt arra, hogy a magyar revíziós törekvéseket Berlin és Róma – korlátozottan ugyan – de teljesítette. Horthyék előbb Csehszlovákia felosztásakor jutottak hozzá 1938-ban a Felvidék déli sávjához (első bécsi döntés), majd megszerezték 1940-ben Észak-Erdélyt (második bécsi döntés). Ezzel azonban végzetesen a tengelyhatalmaktól vált függővé Magyarország.

Nagy-Románia - a harmada elveszett 1940-ben, csak Észak-Erdélyt kapta vissza Bukarest. Besszarábia a Szovjetunió része maradt a háború után, Dél-Dobrudzsát pedig Bulgária tartotta meg

Wikipedia

A magyar kormányt 1941 áprilisáig gróf Teleki Pál irányította, aki igyekezett eleget tenni a nácik követeléseinek, de próbálta megőrizni Magyarország fegyveres semlegességét. Mindez azonban revíziós törekvésekkel párosult nála. Vagyis úgy akart a második világháborúból kimaradni a magyar kormányfő, hogy folyamatosan gyarapítja a Trianonban lecsökkentett területű magyar államot.

Mussolini és Hitler

www.darthmouth.org

A felemás helyzetet jól illusztrálja, hogy a Pesti Hírlap újévi számában feltűnő MTI-közleményben cáfolta a budapesti kabinet, hogy mozgósítást rendelt volna el. Az „Alaptalan külföldi hírek magyarországi mozgósításról” című hír szerint „Egy külföldi hírügynökségtől eredő értesülés alapján több külföldi lap olyan híresztelést közölt, mintha Magyarországon mozgósítás kezdődnék. Illetékes helyen kijelentették az MTI munkatársának, hogy minden ilyen és ehhez hasonló híresztelés a mesék országába tartozik és elejétől végig kitalálás.”

Mi történt valójában?

De miről is volt, miről is lehetett szó – ha nem magyar mozgósításról? A magyarázatot Vargyai Gyula adja meg a Magyarország a második világháborúban című kötetében: 1940 végén, 1941 elején a Görögország elleni hadműveleti terv – a Marita – végrehajtására szánt német alakulatok „gyorsan és zökkenőmentesen haladtak át a magyar és a román vasutakon és a légtérben is”.

Hogy valóban német alakulatok mozogtak magyar területen, az feltételezhető a Pesti Hírlap 1941. január 4-ei híréből is. Eszerint „Berlinben az utóbbi időben hírek terjedtek el különböző német csapatmozdulatokról és német csapatszállításokról Délkelet-Európában és a Balkánon. Német illetékes helyen kijelentették, hogy ezekkel a hírekkel kapcsolatban nem foglalnak állást.”

Vargyai szerint ekkoriban vált világossá a magyar vezérkar számára, hogy a németek ezeket az erőket már nemcsak az olaszok megsegítésére szánják. Mussolini csapatai valóban támogatásra szorultak a Balkánon: az olaszok Albánia felől támadtak Görögországra 1940-ben, de az offenzíva gyorsan visszavonulásba csapott át, ezért vált sürgetővé a Wehrmacht mielőbbi beavatkozása.

Gosztonyi Péter „A magyar honvédség a második világháborúban” című munkájában mindennek kapcsán leírja, hogy „Hitler már 1940. november 12-én megkezdte a katonai előkészületeket Görögország megszállására. (…) Jóllehet a német katonai vezetők kezdettől fogva az erőszakos megoldást pártolták, a Führer először tengelybarát állásfoglalásra kívánta kényszeríteni a jugoszláv kormányt. Románia, Szlovákia és Bulgária után – úgy vélte – csatlakozzék Jugoszlávia is a háromhatalmi egyezményhez.”

A „tengelyt” 1940-ben hozta létre Németország, Olaszország és Japán, amikor az európai és a kelet-ázsiai területek felosztására megkötötték a háromhatalmi egyezményt. Még 1941 márciusában is úgy tűnt, hogy Jugoszlávia a fasiszta tömörülés tagjává válik. Március 25-én ezt be is jelentette a jugoszláv kormány, ám az egyre inkább németbaráttá váló kabinetet két nap múlva vértelen államcsínnyel buktatták meg Belgrádban. A németek ezután döntöttek a katonai beavatkozásról, s a Wehrmacht ezután valóban pillanatok alatt elfoglalta Jugoszláviát, majd Görögországot is lerohanta 1941 áprilisában. Ehhez már a magyar kormány is asszisztált. Az a magyar kormány, amelyik pár hónappal korábban örökbarátsági szerződést kötött Belgráddal. Az ellentmondást maga a miniszterelnök Teleki sem bírta elviselni, és öngyilkos lett.

Roosevelt nem akar világháborút

Roosevelt

Hitlernek azonban a Balkánon kívül más problémái is voltak 1940/41 fordulóján. Roosevelt amerikai elnök 1940 szilvesztere előtt ugyanis nagyhatású rádióbeszédet tartott, amelyben Anglia mellett foglalt állást, és az USA-t a demokrácia fegyvertárának nevezte. A Pesti Hírlap 1940. december 31-én ezt írta az amerikai elnök beszédéről: „Roosevelt mindemellett kifejezetten hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem akar világháborút. Senkinek sem áll szándékában expedíciós hadsereget küldeni az Óceánon túlra.” Az elnök ellenben azt is elmondta: „Nagy-Britanniának oda kell adni minden nélkülözhető hadianyagunkat, minden tonna muníciót, amit magunktól elvonhatunk”. És ez már folyamatban is volt: az Egyesült Államok addigra, 1940 szeptemberében – a brit támaszpontok használata fejében – 50 rombolót és néhány tengeralattjárót már átadott Angliának.

Roosevelt újévi beszéde tehát már szinte befejezett tényekről szólt, mégis idegességet váltott ki Berlinben. 1941. január elsején a német reakciókról számolt be a Pesti Hírlap. A lap szerint „Berlin válasza Roosevelt beszédére: a nemzeti szocializmusnak nincsenek világuralmi törekvései; nem igaz, hogy a Führer meg akarja támadni az amerikai kontinenst”.

Félremagyarázták a Führert?

A Pesti Hírlap második oldalán részletesebb reagálások olvashatók Roosevelt beszédére. Berlini keltezésű hírében a lap így ír: „Berlini politikai körök felfogása szerint (…) azok közül a valótlanságok közül, amelyekre Roosevelt beszédét felépítette, különösen kettő tűnik fel. Az első a nemzetiszocializmus világuralmi törekvéseiről koholt állítás, a másik pedig az, hogy a Führer állítólag meg akarja támadni az amerikai kontinenst. Megállapítják, hogy Rooseveltnek ehhez a kijelentéséhez a Führer egyik beszédének elferdítése szolgált alapul. A Führernek ezeket a szavait, hogy ’A német munkás ereje a mi aranyunk, a mi tőkénk és ezzel az arannyal a világ minden más hatalmát megverem’, Roosevelt a szociális értelemben vett összefüggéséből kiragadta és a Führer szavainak a következő állítólagos magyarázatot adta: ’A világ minden más hatalmát összetöröm’. Ilyen értelemben ez a kijelentés sosem hangzott el.”

Vagyis a német források igyekeztek eloszlatni azt a vélekedést, hogy Hitlernek Amerika-ellenes tervei lennének. Valószínűleg Berlinben nem tartották volna jó ötletnek, hogy miközben a Szovjetunió és a Jugoszlávia, illetve a Görögország elleni agressziót készítik elő, még az USA-val is fegyveres konfliktusba keveredjenek.

Sejthető volt, merre támad majd Hitler

Hitler újévi beszédében egyébként azt bizonygatta – utólag visszatekintve nem túl hitelesen –, hogy „mennyire nem akarta a háborút, hiszen a német nemzet jövőjét a békés munka eszközeivel, a többiek lelkiismeretére való hivatkozással akarta kialakítani”. A birodalmi kancellár élesen támadta az angolokat is. "Anglia a nyugati hadjárat befejezése után is visszautasította azt az ajánlatát Németországnak, hogy fejeződjék be az oktalan háború és kíméljék meg Európát a további harc fájdalmaitól. E felhívás süket fülekre talált, ’ezért a háború folytatódik mindaddig, amíg ezek a tényezők meg nem semmisülnek… Ezt a háborút is a végső következményekig viseljük” – mondta a Führer. És ezt a szörnyű ígéretét be is tartotta.

Sztálin és Ribbentrop német külügyminiszter

Wikipedia.org

A „legfőbb német Hadúr” napiparancsot is intézett a Wehrmachthoz, amelynek ez volt a befejező mondata: „Az 1941. év meg fogja hozni történelmünk legnagyobb győzelmének beteljesülését.” Brauchitsch vezértábornagy, a szárazföldi hadsereg főparancsnoka szintén bejelentette: „Vezérünk parancsnoksága alatt, megingathatatlan bizalommal iránta, le fogjuk győzni utolsó ellenfelünket is.”

Tartalomelemzők - ők a második világháborúban nagy fontosságra tettek szert, különösen az angolok használták kiválóan őket – ebből rájöhettek, hogy Hitler és más német vezetők nagyon sokat emlegették a nyugati hatalmakat, miközben végső döntésre készültek saját bevallásuk szerint. Hitler beszédeinek elemzésekor azonban megállapították a szakértők, hogy sokszor a következő Wehrmacht-offenzíva célpontja éppen ott volt, amiről a Führer kínosan hallgatott. Márpedig újévkor, legalábbis a Pesti Hírlap tudósításai szerint, a keleti államokat – például a Szovjetuniót – nem említették német részről.

Egy belgrádi lap igen jól tájékozott volt

Mindenesetre Hitler potenciális célpontjai közül Belgrádban már érezték a veszélyt: A Pesti Hírlap január 4-ei lapszemléjében ezt is olvasni lehetett: „Belgrád óriási fontosságú katonai eseményeket vár”. A Pesti Hírlap ennek kapcsán a Vreme jugoszláv lap berlini tudósítóját idézi: „a hármas paktum olyan eszköz, amely biztosítja a békét mindazokon a helyeken, ahol a háborús tűz még nem gyulladt ki. Nagy-Britannia arra törekszik, hogy a háborúba más államok is belesodródjanak, így Szovjet-Oroszország és egyéb államok. A lap a továbbiakban megállapítja: óriási fontosságú katonai események előtt állunk. Nem csupán a német hadsereg légierői, hanem tengerészeti erői és minden más katonai alakulata részt fog venni azokban a műveletekben, amelyek a végleges katonai döntést hivatottak meghozni.”

Hitler

Vagyis burkoltan – az angolokra hárítva a felelősséget – már a magyar és a jugoszláv lapok is cikkeztek fél évvel a Szovjetunió és három hónappal Jugoszlávia megtámadása előtt a lehetséges német hadicélokról. Sztálin generalisszimuszt azonban – annak ellenére, hogy kémjei, köztük a magyar Radó Sándor, is jelentették neki a készülő offenzívát – totálisan meglepte 1941 nyarán, hogy a német csapatok megindultak a Szovjetunió ellen.