A XIX. század – a XX. századból

Neve ellenére egyetlen állandó kiállítás sem állandó, hanem időszakosan változó. Stabil komponense a múzeumi gyűjtemény, amelynek áttekintő bemutatását szolgálja, változó ellenben a kutató (és néző), aki újra és újra megalkotja a maga történetét egy korszak művészetéről. Az állandó kiállítás átrendezése olykor külső körülményekhez, intézményi változásokhoz kötődik, máskor egy új nemzedék belső késztetésére jön létre. Mondhatnánk, generációs alkotás, amely egy nemzedék olvasatát, újragondolt történelemfelfogását tükrözi, hogy aztán egy emberöltőre meghatározza a látogatók képét a magyar művészetről.


Megjelent a Műértő márciusi lapszáma

Magyar Power 50 – a hazai színtér legbefolyásosabb szereplői 2016-ban / A XIX. század a XX. századból – új állandó kiállítás a Nemzeti Galériában / Félreértett virágok – Georgia O’Keeffe és a Bank Austria / Bajos ügyek – szocialista ikonográfia az OSA Archívumban / Sosincs vége építészet – kiállítás Bécsben / Újrahasznosított vásznak – Czóbel kétoldalas hollandiai képei / Aki magázta a virágokat – Monet-tárlat Bázelben


A fal után

Örömteli tény, hogy a közelmúltban két Ország Lili-kiállítás is nyílt. Bár csoportos bemutatókon fel-feltűntek a művész munkái, önálló tárlatot nem rendeztek műveiből. Hosszú idő után, 2013-ban a debreceni MODEM Körkörös romok címmel mutatta be újra művészetét (kurátor: Farkas Zsófia). Születésének 90. évfordulója (1927–1978) alkalmából az MNG most bővített életmű-kiállításon szembesít a háború utáni hazai festészet egyik nagy teljesítményével (kurátor: Kolozsváry Marianna). Soha ennyi kép még nem volt látható Ország Lilitől, jogos kíváncsisággal tekinthetünk hát a vállalkozás és a prezentáció elé.


Kultpol – 2016 / Mint a karikacsapás…

A Műértőben minden év elején visszatekintünk az előző esztendő kulturális politikai fejleményeire. Most is lenne mit lajstromozni: az MMA újabb tulajdonszerzéseitől a Várból kizavart tudományos intézetek helyzetén, egyes vidéki intézmények zuhanórepülésén át a hasznosításra kiadható múzeumi tárgyakig, most mégsem akartunk tételes fölsorolást. Ehelyett megkérdeztük a művészeti színtér néhány képviselőjét, ők mit láttak a leginkább problematikusnak. Ennél többet kaptunk: közérzeti és helyzetképet.


A tagadás mint konstruktív stratégia

Anti-alkotói attitűdjével Július Koller nemcsak a csehszlovák hivatalos művészet világától, hanem a neoavantgárd szubkultúrától is el kívánta magát határolni. Konceptuális praxisát a művészet területénél tágabb kulturális és társadalmi mezőben jelölte ki. Ezért számos megmozdulása a művészeti terek és intézmények falain kívül, a civil és a magánszférában zajlott. Bár napjainkban az egyik legfontosabb kelet-európai alkotóként tartjuk számon, a művészeti élettől való távolságtartása miatt kortársaihoz – Milan Knízák, Alex Mlynárcik, Stano Filko – képest valamivel később kapcsolódott be a nemzetközi vérkeringésbe. A hetvenes évek elején intenzív mail art tevékenységének (Post-art U.F.O.) köszönhetően megélénkült nemzetközi kapcsolatai révén több összefoglaló érvényű nyugat-európai kiállításon és kiadványban is szerepelt. Újrafelfedezésére azonban csak az 1990-es években került sor, amikor a Nyugat érdeklődése a keleti blokk egzotikusnak ígérkező művészete felé fordult.



Megjelent a Műértő februári lapszáma

A fal után – Ország Lili életműve a Nemzeti Galériában / Mint a karikacsapás… – kultpol körkérdés 2016-ról / Brezsnyev szigorúan titkos ajándéka – lezáratlan restitúció / Nézd, ki van itt? – kortárs kiállítás Pozsonyban Tiso szlovák államáról / Sztálin és Lenin visszatér – orosz köztéri szoborcsaták / A tagadás mint stratégia – Július Koller a bécsi mumokban / Megismerés, vakfolt – Szűcs Attila festményei a Ludwig Múzeumban




Vitatott a szlovák állam megítélése?

A szlovákiai szakma egyelőre nem reflektál a pozsonyi Nemzeti Galéria nagyszabású vállalkozására, az Álom × Valóság / Művészet & Propaganda című kiállításra, amely az 1939 és 1945 közötti Tiso-féle háborús szlovák állam vizuális kultúráját kívánja bemutatni. Hosszú évek után valósult meg ez a tárlat, amely azonban a várakozásokkal ellentétben nem a korszak képzőművészetére, hanem az állami propagandára fókuszál. A kurátorcsapat, Katarína Bajcurová, Petra Hanáková és Bohunka Koklesová, valamint a katalógus előszavát jegyző Alexandra Kusá főigazgató az intézmény 2012-ben bevállalt sorela/szocreál kiállításával von párhuzamot. Kusá szerint az ötvenes évekről szóló tárlatot sokan nem értették meg, mert képtelenek voltak különbséget tenni a művészeti és műtörténeti koncepciók között, a közönség egy része pedig még mindig értékítéletet, moralizálást, saját igazsága igazolását várja el az ilyen kiállításoktól. A kurátorok is kifejtik, hogy a valódi művészet és a gyűlöletkeltő propagandaalkotások egymás mellett léteztek a korban, s ez készteti az előszó szerzőjét is arra, hogy a szlovák állam kapcsán leírja: „még mindig nyitott és sok tekintetben traumatizáló téma.”


Rombolva alkot / Vhils, az egyik legjelentősebb street art művész

A felszín alatt rejtőző jelentést kívánja feltárni Alexandre Farto, alias Vhils portugál street art művész, akinek számára a város az ihletforrás. Kamaszként kezdett graffitiket rajzolni, és ma már az egyik legjelentősebb utcai művészként tartják számon, akinek munkái a világ számos nagyvárosában megtalálhatók.Vhils a városi degradált környezet egymásnak ellentmondó kontextusaiból kiindulva, konfrontáló anyagokat felhasználva, romboló eszközökkel, pusztító eljárással hozza létre műalkotásait. Legemblematikusabb művei a falba vájt „festmények”, a vakolat leverésével létrehozott nagyméretű portrék.



Virtuális utcaharc

Könnyű lenne úgy elkezdenem, hogy „Szabó Ádám War Games című önálló kiállításának a terébe lépve úgy éreztem magam, mintha egy paintballpályán lennék”. De az igazság az, hogy az első pillanattól egyértelmű volt, hogy egy klasszikus szobrászati témát problematizáló konceptuális installáció kulisszái között bolyongunk a képtár földszinti nagy terében.


A jó, a rossz és az ufó

A hazai művészettörténet szempontjából hiánypótló vállalkozás a BTM Gyerek/kor/kép tárlata. Kilépteti a témát a részkutatások szintjéről (például nem egy életművön belül vizsgálja), a feldolgozott vizuális anyag tekintetében pedig ellép a sajtóképtől (amely már volt kutatás tárgya) a teljes fókusz és a műalkotások felé. Nem stiláris vagy kortörténeti szempontokat követ, hanem hívószavak köré rendezi anyagát. Ezek mentén az elmúlt 200 év gyermektémájú hazai alkotásainak olyan bemutatására vállalkozik, amely alkalmas a gyermekekkel kapcsolatos viszonyrendszerek, megítélések és a róluk alkotott kép(zet)ek különbségeinek vizsgálatára.


Párbeszéd a múlttal

A B. A. úr X-ben című kiállítás a múltról beszél és a mának tart tükröt. Elbizonytalanít a tekintetben, fenntartható-e még az egykori és a jelenkori heroikus ellenállás toposza, amikor a határok egyre porózusabbak, a pozíciók egyre képlékenyebbek.


Megjelent a Műértő december-januári lapszáma

Párbeszéd a múlttal – B. A. úr a Kiscelli Múzeumban / Vitatott a Tiso-féle fasiszta szlovák állam? – kiállítás Pozsonyban / A jó, a rossz és az ufó – gyerek/kor/képek a budai Várban / Önfényezés, befektetés, közvagyon – német kortárs magánmúzeumok / Virtuális utcaharc – Szabó Ádám háborús játékai Pakson / Hol lakik a Tévémaci? – a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum / Rombolva alkot – Vhils, a portugál street art művész


Lehet egy művészeti vásár (ön)kritikus?

Az Art Market Budapest szépsége és hibája is egyszerre, hogy befogadhatatlan mennyiségű művet prezentál, emiatt aztán a kiállítók számára nem egyszerű a bőség zavarában a közönség figyelmét felkelteni és meg is tartani. Ráadásul a standok ritkán mutatnak be koherens kiállításokat, a galériák sokkal inkább igyekeznek minél több művésszel és munkával jelen lenni. Ennek ellenére idén is akadt néhány helyszín, amely ezen túllépve kompakt és kifejezetten ötletes stratégiákkal hívta fel magára a figyelmet, és így a vásárolni alapvetően nem szándékozó látogatók érdeklődését is fel tudta kelteni. A közös ezekben a projektekben az, hogy valamifajta kritikai attitűdöt mutattak fel és képviseltek saját közvetlen környezetük vagy a tágabban vett közéleti kérdések tekintetében.


Túllépve a mai kocsmán / Design Hét Budapest, 2016

Alighanem minden idők eddigi leggazdagabb valós programkínálatú Design Hete zárult az idén. A 13 éves eseményen a sok visszatérő helyszín és program ellenére a kínálatnak legalább a fele újdonság volt. Ha köznyelvvé nem is vált a design Magyarországon, elegen használják ahhoz, hogy a tíznapos rendezvénysorozatnak stabil kiállítógárdája és megbízható közönsége legyen. Nem kihívás megtölteni a programfüzetet, a színvonalat tartani azonban az. A Design Hét termék, amelyet ugyanúgy meg kell újítani, mint a mosószert. Új bioformula kell, jobb fehérítő hatás. A Design Hét új résztvevők keresésével, a visszatérők rotálásával frissít folyamatosan, leghatékonyabb eszköze a tematizálás, ami az idén kimondottan jól sikerült.


A mekkai zarándoklat tere / Kába, kubus, koncepció

A hadzs teljes tere kizárólag fogalmi úton fogadható be. Bármilyen képi megjelenítés szegényebb a valóságnál, egyszerűen azért, mert a zarándoklat útja csak a Kába terével együtt értelmezhető, az pedig nem választható el a körülötte imádkozó egy-másfél milliárd muszlim öt kontinensen átívelő koncentrikus köreitől és a nap mozgása által meghatározott imaidőktől, amelyek e köröket mozgatják.