Piatnik

Az akkori idők öt legjelentősebb magyar kártyagyártója - Wilner József, Schell István, Zsíros István, Giergl István és Turi Ferenc - 1869-ben úgy döntött, hogy erőit közös cégben egyesíti, s "Első Magyar Kártyagyár Részvénytársulat Pesten" néven a Csengery utcában létrehozta az ország legnagyobb kártyakészítő üzemét.


Pick - Herz

A cseh-morva származású szegedi Pick Márk terménykereskedő 1869-ben alapította cégét, s az idényjellegű munka kiegészítéseként 1878-tól telente szalámit is készített. Pickhez hasonlóan Herz Ármin is terménykereskedő volt, aki 1882-ben hozta létre önálló cégét a budapesti Soroksári úton.


Rába

A Magyar Vaggon- és Gépgyár Rt.-t 1896-ban kilenc részvényes hozta létre 1 millió korona alaptőkével Győrben. A gyár első terméke a 15 tonnás, 2 tengelyű petróleumszállító tartálykocsi volt, majd személy- és villamosvasúti kocsikat is gyártani kezdtek, s két év alatt már eljutottak az 1000. vasúti kocsi előállításáig.


Richter Gedeon Rt.

Éppen száz éve, 1901-ben vetette meg Magyarország legnagyobb gyógyszergyárának alapjait Richter Gedeon gyógyszerész az Üllői út 105. sz. alatt ma is működő Sas patika megvásárlásával.


Stühmer

Magyarország legnagyobb csokoládégyárát Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester alapította 1868-ban Pesten, az Ősz (ma Szentkirályi) utcában. A kezdeti cukorkaüzemhez 1883-ban gőzüzemű csokoládégyárat épített, s ezzel meghonosította Magyarországon a nagyüzemi csokoládégyártást.


Százéves - Apostolok - Kárpátia - Mátyás Pince

A jelenlegi Százéves Étterem épületét 1755-től Péterffy János ítélőtáblai ülnök építtette Proberger Jakab, az első pesti serfőzőcéh főcéhmesterének háza helyére. Az épület a pesti barokk világi építészet úgyszólván egyetlen emléke.


Szegedi paprika - Kalocsai paprika

A szegedi és a kalocsai fűszerpaprika nemcsak a hagyományos magyar étkezés alapja, de hosszú évtizedek óta a külföldön legismertebb magyar termék, úgynevezett hungaricum.


Szerencsi Csokoládégyár

Igencsak meghökkentek a szerencsiek 1923-ban, amikor a városban két évvel korábban alapított Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt. dolgozói egy szép napon kiálltak a gyárépület elé, és minden arra járót megajándékoztak egy tábla csokoládéval.


Taurus

Schottola Ernő 1882-ben alapította az első jelentősebb hazai gumiipari üzemet, amely 1891-ben az osztrák Österreichische-Amerikanische Gummifabrik A.G. kezébe került, s a budapesti Kerepesi úti telepen Magyar Ruggyantaárugyár Rt. néven működött tovább.


Tolnai - Athenaeum - Révai - Pallas

A nagyvilágot hozta a magyar családok otthonaiba a 20. század első felében a Tolnai Világlapja heti képes újság, melynek első számát 1901-ben jelentette meg Tolnai Simon.


Törley - Francois

A franciaországi Champagne megyében sajátította el a múlt század második felében a pezsgőkészítés tudományát az 1858-ban Szabadkán, földbirtokos családban született, Grazban is tanult Törley József, aki Reimsben alapította első pezsgőgyárát.


Diana sósborszesz

"Minden háznál Diana sósborszesz legyen!" - hirdették a plakátok a húszas években a nagyvárosokban és a legkisebb faluban is.


Corvin Áruház - Holzer Divatház

Legnagyobb áruház, legnagyobb választék! Minden szinten szinte minden! - utaltak a hatvanas-hetvenes években a szlogenek az ország akkoriban legnagyobb áruháza, a Corvin vezető szerepére.


Chinoin

Wolf Emil és Kereszty György vegyészmérnökök alapították az Alka Vegyészeti Gyárat 1910-ben a Bp. VI. Petneházy u. 23. sz. alatt. Céljuk a hazai szintetikus eljárású vegy-, illetve gyógyszeripar megteremtése volt.


BRG - BEAG

Az 1960-as évek házibulijainak elmaradhatatlan kelléke volt a legendás Mambó magnó, amelynek neve az akkori Magyarországon szinte a magnetofon szinonimájává vált. Gyártója az a BRG volt, amelynek elődjét 1953-ban Óbudán Vörös Szikra Gyár néven hozták létre, s ezt a nevet viselte a gyár első, 1955-ben forgalomba hozott magnetofonja is.


Braun likőr - Hubertus

Az első magyar likőrgyártó vállalkozások királyi haszonbérletekből, úgynevezett regálebérletekből fejlődtek ki a 19. században. A korai vállalkozók anyagi biztonságát növelte, hogy sok esetben borkereskedéssel, pálinkafőzéssel, illetve ecetgyártással is foglalkoztak.


Bambi - Sztár - Traubisoda - Márka

Az ötvenes-hatvanas évek egyik jelképévé vált a szintetikus alapanyagból, kevés széndioxid hozzáadásával készült "narancsízű" Bambi, "a gyerekek kedvence".


Tungsram

Az 1874-ban Egger Bernát távírógépgyártó műhelyéből kifejlődött, s 1896-ban - a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank részvételével - alakult Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. szinte kezdettől a fővárostól akkor még elkülönülő Újpest ipari területén alakította ki telephelyét. Az itt megkezdett izzólámpagyártás indult meg a villanykörték szállítása az Osztrák-Magyar Monarchia egész területére.


Váncza sütőpor

"Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral!" - máig ismerősen cseng az egyik legnevezetesebb magyar reklámszlogen, mely a 20-as évek végén született.


Auguszt - Hauer - Ruszwurm

"Budai Gerbeaud"-ként emlegették a század elején a Krisztina téri Auguszt cukrászdát, mely az 1836-ban született Auguszt Elek által alapított cukrászdinasztia legfényesebb üzlete volt.