"Fel akarnak nekem mondani, mire figyeljek?"

„Munkáltatóm előreláthatóan közös megegyezéses felmondással meg akarja szüntetni a munkaviszonyomat, hogyan járok a legjobban, mire figyeljek?” - tette fel a kérdést olvasónk.


Királyi istállóból művészház

22 éve jött Magyarországra, művészként és kulturális szervezőként dolgozott Budapesten. Tavaly november óta feleségével, Andreával és két lányával, Lolával és Isabellel újra Németországban él Eike, a médiaművész, művészetmenedzser. Számtalan projekt, kiállítás, esemény, kiadvány, beszélgetés fűződik a nevéhez. 2010-ben Nam June Paik-díjra jelölték, munkái jelentős gyűjteményekben, így a budapesti Ludwig Múzeumban is megtalálhatók. Vezetőségi tag volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában, galériavezető a Trafóban, ő alapította a Videospace Galériát. 2012. november 1-je óta a felső-bajorországi Freisingben vezeti az Európai Művészházat.


Képzavar

„Teljes keresztmetszetet nyújtani”, méghozzá „szubjektíven” nem akármilyen vállalkozás. Márpedig a bevezető szöveg szerint ennek lehetünk tanúi a Magyar fotóművészet az új évezredben kiállításon. A Galéria sajátos alaprajzú A épületébe be van ömlesztve 22 művész egy-egy fotósorozata és néhány videó; a kurátor szerint ez lenne a teljes keresztmetszet. Vagy a szubjektív válogatás? Megtudhatjuk még a bevezetőből, hogy az „utóbbi évtizedben” a „többi képzőművészeti ághoz viszonyított határok elmosódtak, megkérdőjeleződtek”. Nagy múltú fotográfiai műfajok szerepe „alakult és értékelődött át”, és a „szociális felelősség kérdésköre” is megjelent. Sűrű évtizedünk lett volna, ha így lenne.


Nem megy a munkanélküliség leszorítása a fejlett gazdaságoknak

A munkanélküliség leszorítása területén gyengén teljesítenek a fejlett gazdaságok, ezért a húsz vezető ipari ország G20 csoportjának elsősorban a munkahelyteremtésre kell fordítania a figyelmet e heti moszkvai csúcsértekezletén - szólít fel az ILO és az OECD.


SMS-ben rúgták ki egy étterem dolgozóit

Az egyik legsokkolóbb élmény lehet, ha valakinek SMS-ben küldik el a felmondását. Egy floridai étterem 12 dolgozója járt így nemrég, akik még azt sem tudják, mikor kapják meg a fizetésüket – írja a Yahoo.


Bunkó és hazug munkaadók: ezeket kifogásolják az álláskeresők

Csupán az álláskeresők 3 százaléka elégedett maradéktalanul álláspályázata kezelésével, 97 százalék zavaró tényezőkről számol be. A leggyakoribb bosszúság (73 százalék szerint), hogy az elküldött pályázatra a munkaadó semmilyen választ nem ad - derül ki egy friss felmérésből.


Egyre népszerűbb a teljesítményarányos bérezés

A teljesítményalapú bérezés széleskörű támogatást élvez Európában, ahol a válaszadók több mint egyharmada már jelenleg is mozgóbéres rendszerben dolgozik, és sokan mások is állítják, hogy javulna a produktivitásuk, ha ők is ilyen kompenzációs csomagban részesülnének.



Hogyan öltözzön fel a munkahelyére kánikulában?

Sokszor nem adnak a cégen belül konkrét iránymutatást, hogyan is öltözzenek fel a munkavállalók a nyári hőségben, így a dolgozóknak kell rájönniük, mi az, ami még belefér - írja a Business Insider.


Drasztikusan csökkenhet a pékek fizetése

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter visszavonta az ágazati kollektív szerződés kiterjesztését, mert a munkáltatói oldal már nem képviseli az ágazat 50 százalékát.



Munkahelyi jutalmazások: itt rontják el a főnökök

A kimagasló tehetségeket gondozni kell, de vajon nem jobb stratégia-e a teljes alkalmazotti kör megcélzása a vállalati teljesítmény egészének javításához? A Hays Journal legfrissebb száma beszámol arról a nemzetközi HR közösségben aktuálisan kibontakozó vitáról, hogy mi is a legjobb befektetés a teamek fejlesztése és sikerre vitele érdekében.