A világszerte forgalomban lévő mintegy 2500-féle helyi pénz jelentős részének sajátossága, hogy idővel veszít értékéből – kibocsátóik ezzel motiválják a felhasználókat a nagyobb forgalomra. Éppen ez volt a titka az első igazán sikeres pénzhelyettesítő, az 1929–1933-as gazdasági világválság kellős közepén az ausztriai Wörglben megjelent utalvány sikerének, amely nemcsak vásárlásra volt alkalmas, de használói a helyi adókat is leróhatták vele. Az önkormányzat a helyi bankfiókba letett egy biztosítékként szolgáló összeget schillingben, és ugyanilyen értékben kuponokat bocsátott ki, amelyekkel a közmunkáért fizetett. A kuponok havonta egy százalékot veszítettek értékükből, így nem volt érdemes felhalmozni őket. Nem csoda, hogy a tiroli valuta számítások szerint tizenháromszor gyorsabban forgott a schillingnél. Az osztrák nemzeti bank viszont fenyegetve érezte magát, így alig több mint egy év után betiltotta a rendszert.
Egy német Waldorf-iskola lelkes tizenévesei hívták életre 2002-ben a wörgli modellhez hasonló, ám azóta is sikeres Chiemgauer nevű helyi pénzt. Az egységenként egy eurót érő, azóta is forgalomban lévő fizetőeszköz – ha nem használják – negyedévente két százalékot veszít az értékéből. Háromhavonta valamennyi felhasznált bankjegy kap egy bélyeget, amely igazolja, hogy abban az időszakban gazdát cserélt, részt vett a forgalomban. Amelyikről hiányzik a bélyeg, csak annak megvásárlása után szerzi vissza teljes értékét.
A mai napig létezik az a svájci szövetkezet is, amely éppen a wörgli modell megszüntetésekor jött létre, és amelyet a soproniak követendő példának tekintettek pénzhelyettesítőjük megálmodásakor. A WIR ma 60 ezer tagot számlál. Legutóbb, áprilisban egy magyar hátterű vállalkozás – a bankoktól 4,5 százalékos kamatra kapható hitel helyett – e szövetkezettől kapott kölcsönt mindössze egyszázalékos kamattal sörgyár építésére, ahol Unser Bier nevű sörét főzheti.
