Az idei év végére 1,2 zettabájtnyi elektronikus adatot is felhalmozhat az emberiség – derül ki az International Data Corporation (IDC) tanácsadó és piackutató cég legfrissebb tanulmányából. Mennyit? – csóválhatja a fejét a már a giga- és tera- előtagokkal kifejezett bájtmennyiségekkel is csak lassan barátkozó egyszeri számítógép-használó. Nem véletlen, hogy az IDC elemzői gondoltak az efféle matematikai rövidítésekben kevésbé jártas – inkább csak a „baromi sok” fogalmával operáló – laikusokra, akiknek a kedvéért hozzátették, hogy az említett adat 1,2 ezermilliárd gigabájt. Azaz – folytathatnánk – 1,2 milliárd tera-, vagyis 1,2 millió peta-, illetve 1,2 ezer exabájt.
„A zetta- szót most volt alkalmunk először leírni” – emelte ki kommentárjában John F. Gantz, az IDC kutatási igazgatója. Erre, a nemzetközi mértéktanba 1991-ben bevezetett, nagyságrendjelölő – a szakterminológiában prefixumnak nevezett – előtagra eleddig nem is igazán volt szükség, ahogy a következőre, a 10 huszonnegyedik hatványát jelentő yottára sem. A 10 huszonegyedik – vagy másképp: az 1000 hetedik – hatványát jelölő zetta- a hétszerest jelentő görög hepta- előtag módosult változata. A yotta- pedig a görög ábécében az „i” – vagyis a legsoványabb – betű régi nevéből ered, ugyanabból, amelyből a magyar „jottányit sem enged” kifejezés. „Számtanilag az okto (nyolc) használata lenne indokolt, mivel az 1000 nyolcadik hatványáról van szó, ám az O betűről a reáltudományokban mindenki a nullára asszociálna” – adott magyarázatot a rendhagyó névadásra Michael Biercuk, az amerikai technológiai és szabványügyi intézet munkatársa nemrégiben a The Economist hasábjain. Így aztán az SI prefixumskálán az eddigi legnagyobb nagyságrend az Y-nal jelölt yotta- lett.
Ezek sem új keletű elnevezések azonban, hiszen mindkét nagyságrendet 19 évvel ezelőtt cikkelyezte be az egységes nemzetközi mértékegységrendszer kodifikációs testülete (lásd táblázatunkat). A franciaországi székhelyű Nemzetközi Súly- és Mérésügyi Hivatal (BIPM) a tízes alapú decimális számrendszerhez igazodva vezette be a rengeteg nulla kiírását megspóroló, valamint a szerintük még nehezebben értelmezhető trillió, trilliárd, kvadrillió kifejezéseket kiváltó előtagokat. Ahogy tette ezt a korábban bevezetett és az Általános Súly- és Mértékügyi Konferenciák által jóváhagyott – mega-, giga-, tera-, peta- és exa-, illetve a miniatűrléptékeket jelölő, a nanótól a yoctóig terjedő – prefixumokkal is. (A szóban forgó, 1889-től, a kilogramm etalonjának meghatározása óta rendszeresen összehívott találkozók döntenek a legkülönfélébb mértékegységek szabványairól – HVG, 2007. augusztus 4.)
Csakhogy ami a csillagászatban vagy az atomi részecskék kutatásában ment, mint a karikacsapás, az a nullák és egyek variációin alapuló informatikában némi zavart okozott. „A számítástechnikában a prefixumokat a memória méretének alapegységei, a bit és a byte (bájt) elé illesztve használják. Ám hogy például a kilo- ilyen esetben pontosan mennyit is jelent, arról több évtizedes vita folyik” – tudható meg Abonyi Iván tudománytörténésznek az SI-ről szóló tanulmányából. A számítógépekben bináris (kétféle állapot valamelyikének felvételére képes) memóriaelemek működnek, amelyek állapotát a kettő hatványaival szokás megadni. Ennek megfelelően Gene Myron Amdahl, az IBM norvég származású mérnöke 1964-ben elsőként írta le a kilobájt kifejezést a kettő a tizediken (1024) bájtra vonatkoztatva, és mindenki örült, mert az így jelölt mennyiség majdnem pontosan ezer volt, vagyis tíz a harmadikon. A tárolókapacitást pedig még jó ideig legfeljebb a csúcskomputereknél mérték megában, esetleg gigában (ahol már az egymillió helyett 1 048 576, illetve az egymilliárd helyett 1 073 741 824 bájtra vonatkoztak az elnevezések). Az 1980-as évek közepére azonban a számítástechnika túlhaladta ezeket a nagyságrendeket, miközben robbanásszerűen kibővült a számítógép-használók köre is. A kavarodást a gyártók is fokozták. A már jó ideje nyugdíjba vonult, floppynak becézett hajlékony mágneslemezek paramétereinek feltüntetésekor például valahogy összecsúszott a két számrendszer. A megadott 1,44 megabájt ugyanis csak úgy jön ki, ha egy megabájtot 1000-szer 1024-nek (és nem 1024 x 1024-nek) számítanak.
A gordiuszi csomót az amerikai szabványügyi iroda (ANSI) 1986-ban azzal próbálta átvágni, hogy hivatalossá tette: a nagyságrendeket jelölő SI-előtagoknak – szigorúan csak a memóriaméretre vonatkoztatva – kettes számrendszerbeli értelmezésük is lehet. Ugyanakkor azok a mérnökök, akik a különféle kábelek, rádió- és fényhullámok jeltovábbítási sebességével, vagyis sávszélességével – s így nem is a számítógépek memóriájában tárolt adatokkal, hanem különféle forrású adatfolyamokkal – dolgoztak, továbbra sem a bináris, hanem a decimális rendszerben adták meg az egységeket, ezért a „kbit/s” máig 1000 bit másodpercenkénti átvitelét jelenti.
Az elektrotechnikai szabványokról határozó nemzetközi testület, az IEC az ezredfordulóra elégelte meg a kuszaságot, és 83 tagországában új nevezéktant vezettetett be. E szerint az SI-prefixumok első szótagját ki kell egészíteni a bináris jelző első szótagjával: kilo- helyett kibi-t, mega- helyett mebi-t, giga- helyett gibi-t használva, és így tovább. A gond csupán az, hogy az elnevezéseket szinte csak a szűk szakmában használják, ám „a rövidítésekre, szó-összevonásokra, betűelhagyásokra amúgy is hajlamos informatikusok legtöbbször kispórolják a »bi«-t, és csak a gi- vagy mibájt formát használják” – jegyzi meg Helene Fletcher amerikai nyelvész a digitális szakargóról szóló dolgozatában.
Az IDC-tanulmányban is emlegetett irdatlan adatmennyiség kapcsán szakberkekben nemrégiben felvetődött egy újabb – az önjelölt névadók által hellának keresztelt – nagyságrend bevezetése. A szabványosítók szerint azonban jó darabig még nem lesz szükség erre. A már idézett Biercuk szerint ugyanis a yottákkal és az atomirészecske-méretekre alkalmazott yoctókkal már elég pontosan leírható az általunk ismert univerzum.
VAJNA TAMÁS
