„Az imperializmus szajhája” – a legenda egy változata szerint a kibernetikát, egy másik szerint a genetikát minősítették így az 1940-1950-es évek Szovjetuniójában. A szovjethatalom megteremtése után a cári felsőoktatás és tudomány „ellenforradalmi nézeteket valló” képviselőit külföldi emigrációba kényszerítették a bolsevikok, majd az 1930-as évektől Sztálin, az eszközökben nem válogatva, próbálta saját képére formálni a tudományt.
A legkíméletlenebbül a genetikával számoltak le. Az 1930-as évektől kezdve fokozatosan nőtt a klasszikus tanokat elutasító Trofim Liszenko befolyása. Nézetei, amelyek a „kommunista tudományt” állították szembe a nyugati „áltudománnyal”, remekül megfeleltek a kor ideológiai követelményeinek. Így ő kerekedett felül abban a szakmai párbajban, amelyet a klasszikus genetika oroszországi képviselőivel, elsősorban egykori mentorával, Nyikolaj Vavilovval vívott. A genetika kutatóit jó esetben szélnek eresztették, rosszabb esetben meghurcolták, mondvacsinált vádakkal bebörtönözték, egyeseket közülük kivégeztek. Vavilovot is halálra ítélték, de a büntetést később enyhítették. A tudós a börtönben halt meg 1943-ban, vagyis nem érte meg az agrártudományi akadémia 1948. augusztusi ülésszakát, amelyen akkora csapást mértek a szovjet genetikára, hogy az ilyen kutatások csak két évtized múltán újultak fel.
A többi tudományágra viszonylag kisebb nyomás nehezedett, bár tilalmasnak és haszontalannak tekintették a kibernetikát is, sőt állítólag általános támadás készült a fizikusok ellen is. Őket megmentette azonban, hogy nélkülük Moszkva nem lett volna képes atomfegyver előállítására. Így a fizikából csak bizonyos tanokat, például a relativitáselméletet vagy a kvantummechanika egyes ágait bírálták burzsoá idealista irányzatként.
