Szubkultúra EB

Kerékpárosfutár-Európa-bajnokságot tartanak szombattól hétfőig Budapesten. Az első magyar biciklisfutár-szolgáltató, a Hajtás Pajtás 1993-ban alakult, azóta csaknem tucatnyi cég követte, a futárok számát félezer körülire saccolják a szakértők. A központ a főváros, de több vidéki helyszínen is hajtanak. „Apolitikus, 18 és 25 év közötti, nőtlen, gimnáziumban érettségizett fiú” – vázolta fel a tipikus biciklis futár portréját a HVG-nek Gungl Tibor, aki korábban maga is futárkodott, majd 2007-ben tudományos igénnyel vizsgálta ezt a pesti szubkultúrát. Érdekesség, hogy dolgozik 70 éves futár is, és mindig akad egy-két külföldi, magyarul nem beszélő „vendégmunkás”. Magyar biciklis kézbesítők is felbukkannak az országhatáron túl, a legkedveltebb helyek egyike London. A lemorzsolódás igen nagy, az átlag csupán egy-két évszakot bír ki, ennek oka főként az időjárásban és a határidők miatt jelentkező stresszben keresendő. Aki két évnél tovább gyűri, az viszont óhatatlanul a kemény mag részévé válik, és trendet diktál a biciklizni szerető nem futároknak is – véli Gungl. Így tették divattá például a fixit, vagyis az örökhajtós – fék, szabadonfutó és váltó nélküli, ezért nagy ügyességet igénylő – kerékpárt. E szubkultúra művészi alkotásokat is ihletett már: Török Ferenc 1998-ban készítette Hajtás Pajtás menni Amerika című dokumentumfilmjét, Szécsi Noémi tavaly jelentette meg az Utolsó Kentaur című regényét, a Ludditák nevű hiphopduó pedig előszeretettel cikizi ezt a közeget: „A futáros stílus a városvírus.”