Kész az Irán elleni amerikai katonai támadás terve – jelentette be vasárnap Michael Mullen, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. A tengernagy ugyanakkor aggodalmát hangoztatta az esetleges hadművelet miatt, mert az nem várt következményekkel járhat a rendkívül ingatag térségben. Reményét fejezte ki, hogy Irán a szankciók és a diplomáciai nyomás hatására leállítja urándúsítását, amelyről a Nyugat úgy véli, katonai célokat szolgál. Ugyancsak a térség biztonságának aláásását említette egy amerikai csapás esetén az iráni Forradalmi Gárda politikai parancsnokhelyettese, Jadollah Dzsavani tábornok. Egyúttal közölte, Irán válaszcsapást mér, ha megtámadják. Washington többször is utalt a katonai készülődésre, Barack Obama elnök pedig nem zárta ki a fegyveres fellépést, a támadási terv elkészültéről azonban most először nyilatkozott az amerikai fegyveres erők élén álló főtiszt. Izrael sem zárta ki a katonai csapást, a londoni The Times napilap vasárnapi kiadása pedig úgy értesült, hogy az Irán elleni bevetést gyakorolva zuhanhatott le egy izraeli helikopter a múlt héten Romániában. Két másik társa kedden kényszerleszállást hajtott végre a kelet-európai országban.
Amerikai–iráni gyürkőzés
Kész az Irán elleni amerikai katonai támadás terve – jelentette be vasárnap Michael Mullen, az amerikai vezérkari...
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.