Együttműködik Izrael a gázai segélyflottilla elleni támadás ENSZ által vezetett kivizsgálásában – közölte hétfőn Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő. A zsidó állam két hónapig mereven ellenállt a nemzetközi nyomásnak, most Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár példa nélküli fejleménynek nevezte a kompromisszumot. Izrael első ízben döntött olyan ENSZ-vizsgálatban való részvétel mellett, amelyben hadseregének akcióit tanulmányozzák. A nemzetközi bizottság tagja lesz Geoffrey Palmer volt új-zélandi miniszterelnök, Álvaro Uribe távozó kolumbiai elnök, valamint egy török és egy izraeli képviselő. A hét vízi járműből álló segélykonvojt május végén török hajó vezette, amelynek fedélzetén 9 török aktivista vesztette életét az izraeli kommandós rajtaütés során. Azóta a korábban szövetségesi izraeli–török kapcsolat mélypontra jutott. Az izraeli pálfordulás hátterében állhat Ankara kiengesztelésének szándéka, illetve az, hogy a zsidó állam a részvétellel befolyásolhatja a kutakodás eredményét. Izrael visszautasította az együttműködést a 2008–2009-es gázai háború ENSZ-vizsgálatában, amely az izraeli hadsereget és a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin mozgalmat egyaránt háborús bűnökkel vádolta.
Izrael engedett
Együttműködik Izrael a gázai segélyflottilla elleni támadás ENSZ által vezetett kivizsgálásában – közölte hétfőn...
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.