Mivel az Egészségbiztosítási Felügyelet (ebf) megszűnéséről szóló törvény szignálása is az új köztársasági elnökre maradt, legkorábban szeptember végére derül ki, mely hivatalokhoz kerülnek az ebf funkciói. A felügyeletnél a létbizonytalanság ellenére a napokban elkészültek az egészségügyi ellátórendszer minőségi jellemzőinek 2010-es frissítésével. Ebből az is kiderül, hogy a sürgősségi centrumok közül minden második tudja csak 30 percen belül betegét szívkatéterezéshez juttatni, és hasonló az arány azokon a sürgősségi osztályokon is, ahonnan a stroke-ellátás három órán belül nem hozzáférhető. Az ebf honlapján olvasható a közfinanszírozott egészségügyben felszámolt térítési díjakról szóló elemzés is, amely szerint ezek az intézmények bevételük nem egész 3 százalékát szerzik a betegnek számlázott extra szolgáltatásokból. Így az egyágyas szobáért napi 4–13 ezer forintot kérnek, a beteg költségére elvégzett CT-s gerincvizsgálat 12–14 ezer forint.
Posztumusz jelentések
Mivel az Egészségbiztosítási Felügyelet (ebf) megszűnéséről szóló törvény szignálása is az új köztársasági elnökre...
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.