Több mint negyvenen vesztették életüket és kétezer épület semmisült meg eddig az Oroszország európai felén pusztító tűzvészben. Bár a védelmi munkálatokban közel kétszázezren vesznek részt, jelenleg is több mint százezer hektár erdő ég, és már közel négyszázezer hektáron vált hamuvá a növényzet. A másfél hónapja tartó forróság és a sokszor viharos széllel párosuló szárazság miatt egymás után keletkeznek tűzfészkek, s mivel a következő egy hétben nem várható komoly eső, az erdőtüzek továbbterjedésére kell számítani. Dmitrij Medvegyev államfő hét körzetben rendkívüli állapotot vezetett be, és a katonaságot is kirendelte az oltásra. Moszkva környékén az erdők mellett a tőzegtelepek is égnek, emiatt több negyedben sűrű füst fojtogatja az embereket. A hatóságok szerint egyes időszakokban a levegő szennyezőanyag-tartalma az egészségügyi határérték tízszerese, ilyenkor az utcán tartózkodók tüdejébe három óra alatt annyi füst jut, mintha elszívtak volna két doboz cigarettát. A civil szervezetek részben a kormányzatot teszik felelőssé az eddig hétmilliárd rubelnyi (50 milliárd forint) kárt okozott katasztrófáért: az utóbbi években hetven százalékkal csökkentették az erdőőrök számát, miközben 12 ezerrel növelték a fás területekkel íróasztal mögött foglalkozó állami alkalmazottak seregét.
Pusztító tüzek Oroszországban
Több mint negyvenen vesztették életüket és kétezer épület semmisült meg eddig az Oroszország európai felén pusztító...
A varázslat vége: Trump nemcsak a választást vesztette el, hanem a fonalat is
A kampánybeszédeiből ítélve pedig az eszét is.
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Megszólalt Gyurgyák János, miután kiderült, hogy beszervezték
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Szita Károly, miután 6-os kartonja nyilvánosságra került: Nem ártottam senkinek
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Szijjártó Péter elébe ment a találgatásoknak, megosztotta több családtagjának adatait is
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat
Mi közük a bélbaktériumoknak a stroke kockázatához? Új tényező került a megelőzés fókuszába
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát
A Fidesznél megbukott közvélemény-kutató az AfD tanácsadójához szegődött
Orbán Viktor elárulta, mit kezdett a végkielégítésével
Dubajban hirdetnek egy Porschét, amelynek Matolcsy Ádámhoz is köze lehet
Bicskanyitogató stílus és ízlésbeli vakfoltok – használt vagy ártott Ókovács Szilveszter a magyar operának?
Megvan Balog Zoltán utódja a Dunamelléki Református Egyházkerület élén
Megválasztották a püspökség új főgondnokát is.