Összevonják a Kreatív Online és a magazin főszerkesztői posztját
Összevonják a Kreatív Online és a Kreatív Magazin főszerkesztői pozícióját, valamint több átalakítást is bevezettek a vezetői szerkezetben.
Összevonják a Kreatív Online és a Kreatív Magazin főszerkesztői pozícióját, valamint több átalakítást is bevezettek a vezetői szerkezetben.
hvg.hu
Tizennyolc szervezet kapta meg a "fogyatékosság-barát munkahely" díjat szerdán Budapesten. Az elismerést azok vehetik át minden évben, akik nyitottak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására.
hvg.hu
Az Egyesült Államokban a szakértők által vártnál nagyobb mértékben, 192 ezerrel nőtt januárban a foglalkoztatottak száma a magánszektorban - derült ki az ADP munkáltatói szolgálat szerdán kiadott havi országos foglalkoztatási jelentéséből.
MTI
A nevelőszülők 2014. január 1-jétől már foglalkoztatási jogviszonyban látják el feladataikat az akkor hatályba lépő gyermekvédelmi törvény értelmében.
MTI
Van öt olyan eset, amikor törvényesen a minimálbér alatt történhet az alapbér megállapítása, vagy a havi munkabér kifizetése. Ezen foglalkoztatási konstrukciók kapcsán is a jogszabályoknak megfelelően kell meghatározni az alapbért, ugyanakkor munkajogi szempontból rendhagyó jellegük miatt a munkabér összege minimálbér alatti - írja hírlevelében a BDO Magyarország.
hvg.hu
Súlyos gondokat okoz a munkaerőhiány a 2011-ben atomerőmű-baleset által sújtott Fukusima prefektúra sugármentesítésében, mivel az alacsony bérek és a radioaktivitástól való félelem miatt csak kevesen jelentkeznek a feladatra - írta a Jomiuri Simbun című japán napilap szerdán.
MTI
Szervezet-átalakítás, munkaerő-fejlesztés és -képzés, ösztönző rendszer bevezetése: ezektől várnak csodát a cégek 2013-ban.
hvg.hu
A műszaki és a természettudományos végzettségű diplomásokat a hazai munkaerőpiac gyorsan felszippantja Baja Sándor, a Randstad Magyarország ügyvezető igazgatója szerint - írja a Metropol.
hvg.hu
Az FHB tájékoztatása szerint Harmati László lemondása okán az igazgatósági tagsága megszűnik, továbbá munkaviszonya közös megegyezéssel megszüntetésre kerül.
hvg.hu
A Magyar Posta leszerződött a Tigáz Zrt.-vel, így február elsejétől három évig postások olvassák le a gázmérőket a társaság szolgáltatási területén - írta a Világgazdaság. A lap felidézte, hogy januártól már postások olvassák le az Elmű-Émász villanyóráit is.
hvg.hu
Mesés fizetés, adminisztrációs vagy külföldi munka - sokak számára csábító, de sokszor menet közben rá kell eszmélnie az álláskeresőnek, hogy átverésről van szó. A kevésbé szerencsés már csak akkor jön rá, hogy pórul járt, ha már több ezer forinttal lehúzták.
hvg.hu
A keresőképtelen munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettsége alól, és bizonyos ellátásokra is jogosult. Ezzel azonban nem teljes a beteg munkavállalók védettségének köre. Kártyás Gábor blogbejegyzése.
hvg.hu
HVG
HVG
HVG
HVG
HVG